Melyik jár nagyobb kötöttséggel? A kedvessel összeköltözni vagy anyukával és apukával egy lakásban élni?

Más, de ugyanolyan szintű kötöttség, mert kölcsönös függés van.

Csak akkor nem volna kötöttség, hogyha előbb egyedül is megtanulnátok élni, és mindenben el tudnárok látni magatokat önállóan egyedül is (anyagilag, önmagatokrol valo fizikai gondoskodasban és érzelmileg is önállóak lennétek), és utána költöznétek össze, tehét egymastol már nem akarnátok kapni ilyesmiket, mert nem lenne szukségetek rá. Akkor ezek mind ajándékok lennének egymás számára.:)

A szülőknél akárhány éves vagy, mindig "csak" a gyerekük leszel, mégha felnőttként kezelnek is.

Az ő lakásuk, az ő szabályaik.

Ezzel szemben a pároddal lakni saját háztartásban, élni végre a saját felnőtt életed hatalmas szabadság.

A szülöktől is függ ha rendesek a csekkeket anyi felé osztják ahány kereső van így csak a számlák X-ed részét kell fizeti ez jó,

de sajna sok szülő csak anyit mond hogy 30-50 e. ft a 2 gyerekre ami nem sok csak nem lehet követni hova megy a pénz amiből irtózatos viták lesznek,

sok estben a fiatalok kezdetben dolgoznak aztán a munka eluszik és ilyenkor a család egy vadidegent tart el ami megint stresszes vitákat vált ki ilyenkor jobb az albélet mert ha nincs miből élni mindenki haza megy és nem mérgezi a kapcsolatott az anyagi világ.

Szabadság...mihez képest? Egy tininek épphogy kiszabadulni a szülők alól jóhogy szabadság, de egy felnőtt embernek természetes, ha úgy cselekszik, ahogyan jónak látja. Ez nem a szabadság témaköre. Ha a szülők olyanok, akkor ezt belátják, ha nem, akkor is úgy kell élni, mintha felnőttek lennétek, azaz nem egyből hisztizni kell elkezdeni, hanem leülni megbeszélni, hogy kinek mi lenne jó. Azaz te mennyit adj a kasszába, őket mi zavarja, mi nem, téged mi zavar, mi nem, ennyi. Ha hisztizel, erősködsz, megerősödik bennük, hogy gyerek vagy még.

Lakótársak: én is laktam kollégiumban, de még mennyit! Sima alkalmazkodás kérdése, de nem tartozunk egymásnak semmivel, ha egész éjjel se jön haza, nem az én felelősségem...

...míg a barátomnál igen, és a szülőknél is így van: felelősek vagyunk egymásért, mert összetartozunk. Ezért gondolhatod, hogy nagyobb kötöttség velük élni. Ha mindenki kivenné a maga részét a dologból, senki nem érezné kötöttségnek.

Mi lesz, ha később családod lesz? Akkor se mész csak úgy, ahova akarsz, mert ott lesz a gyerek, őt kell vinni óvodába, iskolába, tanulni kell vele, beteg lesz, stb. Akinek ez "kötöttség", az tényleg jobb, ha egyedül él, mert amikor valaki hozzánk tartozik, az nem ugyanaz a helyzet, mintha csak magunkért felelnénk.

Ez tapasztalat részemről. Az utolsó válaszoló vagyok.

A kötöttség szót pedig azért hangsúlyozom neked, hogy lásd, hogy miről beszélsz: akinek ezek kötöttséget jelentenek, az nem érett még az együttélésre. Majd talán házasságban, amikor tudatosul benned, hogy felelősséggel tartozol valakiért és valakikért, de ez a felelősség önként és örömmel vállalt dolog, és nem kötöttség. Na ide akartam kilyukadni, bocs, ha bonyolultan fogalmaztam.