Mit lehet tenni egy ilyen helyzettel, ilyen szülőkkel?
Elsőéves egyetemista lány vagyok. Jövőre lenne esélyem beadni Erasmusra egy pályázatot, hogy kimehessek Ausztriába tanulni 1 évre. Én nagyon szeretném, mivel vas megyei vagyok, ismerem Ausztriát, rokonaink is élnek kint, és nagyon szép ország, teljesen más mentalitás stb., tényleg nagyon szeretnék kimenni. Már eleve egyetemre is oda akartam kimenni, 100km-re tőlünk egy osztrák nagyvárosba, de a szüleim nem engedték, mert szerintük nekik drága lett volna (hozzáteszem, lett volna rá pénzük, csak hát akkor kevesebb maradt volna a fiókban rejtegetve). Jövőre ingyen ki tudnék menni, fizetnék a szállást, az utazást kb., ráadásul ételallergiám van, amúgy is Ausztriából horduk az élelmiszereket, mert sokkal nagyobb a választék, illetve olcsóbbak is, így ott sokkal könnyebb lenne külön élnem a családtól, bárhol megvehetném a kenyeret vagy a tésztát, nem mint itthon.
Ma mondtam anyámnak ezt az egészet, erre az volt a válasz, hogy úgysem maradnék ott, 2 nap múlva bőgnék, hogy hadd jöhessek haza. Hozzátenném, ezt azért mondta, mert alsós kisiskolás koromban 2 táborból is bőgve hazajöttem, mert nem tetszett a 100éves ágy, a borzasztó koszt stb. Aztán jelentkeztem tavaly egyetemi kollégiumba, onnan is hazajöttem 2 hét után, mert a szobatársam egy befordult, bunkó, hisztis liba volt, sehova sem jött el velem, egész nap a szobában ültünk, halálra untam magam, így úgy döntöttem, bejárós leszek (45km, szóval megoldható). De anyám nem értett meg, szerinte ebben is én voltam a rossz és örökké itthon fogok ragadni (csak szeretné), mert sehol sem maradok meg. Pedig kirándulásokon, a barátaimmal, kedves emberekkel mindig jól érzem magam és nem is vágyom haza, napokig elvagyok. Anyám szerintem így akar hazakötni engem.
Szóval beszélgettünk erről a lehetőségről, hogy én mindenképp ki szeretnék menni, én ebben látom a jövőmet, ott 1 év alatt tökéletesen meg is tanulnék németül, ahogy itthon soha. Erre azt mondta anyám, hogy én soha nem fogok oda kijutni, őtőlük meg ne várjak semmit, mert nem támogatják, nem fognak pénzt adni rá. Erre csak lestem, mondom: "miattatok majd itthon maradok, mikor itt a lehetőség, itthon fogok 80 ezerért gürizni a diplomámmal?", anyám erre: "mit bánom én, mit csinálsz, csak tőlünk ne várj semmit!". Ismerem, képes lenne tönkretenni a jövőmet ezzel, hogy nem támogat, csak hogy itthon maradjak. A húgom is ki akart menni gimibe egy 40km-re lévő osztrák városba, nagyon jó gimi, de őt sem engedték ki, nehogy havi 2000Ft-tal többe kerüljön nekik, meg hát ki fogja őket öreg korukra elviselni. Hangsúlyozom, ki tudnák fizetni az iskolákat, nem a pénzről van szó, csak ők kenik erre, hogy nehogy beleköthessünk.
Hogy kezelnétek az ilyen szülőket? Nem akarják támogatni a külföldi tanulásom, esélyt sem adnak nekem, hogy véghez vigyem az álmaim, a terveim. pedig már bizonyítottam, hogy amit komolyan eltervezek, mindent véghez viszek. Bekerültem az anyám által áhított 8 osztályos gimibe, letettem 2 nyelvvizsgát, letettem a jogosítványt elsőre, bekerültem az első megjelölt egyetemre, államilag támogatottra. És mindezt magabiztosan, céltudatosan, mert véghez viszem, amit eltervezek. De ők keresztül akarnak most mindent vágni. Mit tehetnék, hogy viszonyuljak hozzájuk? Ti mit tennétek a helyemben?
válasza:Nekem az a bajom, hogy akik itt válaszolgatnak, 18 után a gyereküket hagynák éhen dögölni, tanulja meg a büdös kölke h mi az "igazi élet" alapon. Engem ez azért háborít fel, mert nekem anyám 12 órázik munkaidőben, hétvégén meg a nyaralót takarítja, hogy eladható legyen (mielött jön az ócsárolás, azért nem megyek le segíteni, mert itthon kell maradni az agyvérzéses nagyapámmal). Ebből látszik, hogy hétnappól 5öt dolgozik és csak aludni jön haza, a maradék kettőt pedig itthon se tölti. Ennek ellenére, amikor kitaláltam h szeptembertől szeretnék kimenni angliába, akkor azon gondolkozott h annak ellenére, hogy ha dolgozom, mennyit tudok összeszedni, de hogyan rakunk hozzá még többet, hogy ha bármi történik azért magmaradjak két napnál tovább. A probléma az, hogy az emberek nem úgy nevelik a gyerekeiket, hogy SZÁZSZÁZALÉKOSAN megbízzanak bennük, hogy nem fogják kihasználni őket és benne hagyni a szarban.
Egy családban nem azt kellene nézni, hogy ki hogy fog meglopni, hanem azt, hogy hogy segítsünk egymásnak, hogy az hosszútávon is megtérüljön.
Számoljunk egy kicsit:
12 hónap*30E Ft támogatással=360.000Ft. kiesés a családi kasszából egy évre.
Ha kérdező befejezi a tanulmányait és elhelyezkedik Ausztriában, akkor ha 300E forintos fizetéssel és 100%os kamattal számolok, még akkor is 3 hónap alatt megtérül. Ha a fennmaradó 9 hónapra még haza ad 30E forintot ajándékba, mert tegyük fel jófej a kérdező, akkor még a 100%os kamaton kívül további 270E forint nyereséget számolhat el. Így 360kamat+270 ajándék= 630E.
360 ezer forintot egy év leforgása alatt majdnem megdupláztak.
válasza:Egyébként meg azt sem értem, hogy miért alpári a kérdező. Ha az ember dühös, akkor nem válogatja meg a szavait.
Kérdező: abban viszont igazuk van, hogy ha a dühödet élőben is így adod ki, akármilyen témában, akkor soha senki nem fog komolyan venni és mindenki így fog hozzád állni, mint most a fórumon. Érdemes alkalmazkodni, és megkeresni, hogy mitől fél/mit szeret/milyen prioritásai/elvárásai vannak a vitapartnerednek és arra alapozva felépíteni az érveidet. Hidd el sokkal sikeresebb leszel, mintha csak dühöngsz :) Az ilyen embert a legkönnyebb lerázni.
válasza:Igen, csak tudjátok van különbség aközött, hogy valaki kikéri az anyukája véleményét, és kéri a támogatását, meg aközött, hogy valaki KIJELENTI, hogy ő bizony megy. Ugyan miért kéne az anyukának támogatni a gyerekét, ha ilyen fontos döntésekben már tud egyedül dönteni? Akkor elég felnőtt ahhoz, hogy megálljon a saját lábán.
Kérdező, az írásodból az jön le, hogy a szüleidet a pénztárcádnak nézed tulajdonképpen, és semmi másra nem tartod őket, csak fizessenek mindent, amit te szeretnél, Gusztustalan a stílusod.
17L (szóval én még a te generációdhoz tartozom. Én is szeretnék majd kimenni Angliába, de teljesen más hangnemben beszélünk erről Anyukámmal. De nyilván én sem vagyok itt normális, mint ahogy senki más, aki nem ért veled egyet.)
válasza: válasza:Én is kibuktam a kérdésen.Meg a kérdezőn is.
Anya vagyok, a fiam 18 éves, és mindent meg kap, meg is kapott, és ezután is meg fog.De.Nem követelőzik.Pedig házat kapott 5 szobásat a 18.szülinapjára, 17 évesen már szalonból volt kocsija, és még sorolhatnám.Úgyhogy ne általánosítson az, aki azt mondja, hogy addig kell a gyerek, amíg az ember pénzt kap utána.Mellesleg amit mi kaptunk 18 évig Rá, az mind ott csücsül kamatostól a számláján.Nem kis összeg.
De ha ilyen hangot ejtene meg velem, vagy az apjával, nagyképű, követelőző lenne, akkor bizony Őt is kiosztanám rendesen.
De az én fiam tudja értékelni amit kap, látja, hogy mennyit dolgoztunk azért, hogy ne átlagos színvonalon éljen, és ne a nulláról induljon.Ez a különbség.
Nem, velük nem ilyen stílusban közöltem, anyám bunkó megjegyzésére, hogy "csinálj, amit akarsz, de ránk ne számíts", erre csak fogtam magam és kivonultam a helyiségből. De nem mondtam rá semmit. Szóval élőben nem vagyok ilyen, akkor csak esetleg, ha nagyon felhúznak. De általában szeretem normálisa megbeszélni a dolgokat. A gond ott van, hogy a szüleimmel nem lehet, képtelenek megérteni a helyzetem.
Arról pedig, hogy én a szüleimet a pénztárcámnak nézem, annyit, hogy apám szerint egy gyereknek csak pénzre van szüksége, azzal soha nem foglalkozott egyikük sem, hogy mi kaptunk-e szeretetet vagy sem! Soha egyszer sem érezhettem, hogy anyám vagy apám szeret, mindig elvoltak a saját kis életükkel. Igen, nem minden szülő tökéletes. Soha ne vigasztalt meg anyám, ha sírtam, sőt kicsikoromban kinevettek, hogy mit bömbölök! Soha nem ölelt meg anyám, soha nem éreztették, hogy szeretnek! Akár rólam van szó, akár a húgomról, nála is ugyanez a helyzet, és megerősít ezekben engem. Soha semmi érzelmi köteléket nem éreztük a családunkban, a szüleim azt hiszik, ha adnak havi 10ezer Ft-ot az egyetem miatt, ami a bérleteimre is alig elég, akkor már kuss a nevem és abszolút nem lehet szükségem sem törődésre, sem támogatásra, sem szülői szeretetre. Ilyesmi érzéseket én csak hírból hallottam, nálunk sosem lehetett érezni. És a barátom is 7 hónap után ezt igazolja, hogy nagyon ridegek és anyagiasak a szüleim, érzések nulla. És ez így ment életem mind a 19 évében. Szóval nem ismeritek a helyzetem, nem tudjátok, miben nőttem fel, mire neveltek.
Egyébként ellopták a biciklimet 2 éve, azóta nekem egy sz*ros rozoga biciklit sem vettek, járjak gyalog, azt mondják. Kocsiról meg saját lakásról meg ne is álmodjak, majd ha megdolgozok érte. De azt meg tudjuk, hogy itthon 50 éves korig lehetetlen saját házat szerezni a mai fiataloknak. Szóval nincs semmim, és még támogatni sem képesek azért, hogy én magam elérhessek valamit az életben. Csak próbálnak minden áron visszahúzni.
válasza:Így legalább némiképp érthető, miért lettél olyan, amilyen.
De legalább te tanulj a negatív példából, hogy majd a te gyerekeid ne úgy vélekedjenek rólad, mint te a szüleidről. És ezt nem úgy tudod elérni, hogy teletömöd pénzzel a zsebét...
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!