Mit lehet tenni egy ilyen helyzettel, ilyen szülőkkel?
Elsőéves egyetemista lány vagyok. Jövőre lenne esélyem beadni Erasmusra egy pályázatot, hogy kimehessek Ausztriába tanulni 1 évre. Én nagyon szeretném, mivel vas megyei vagyok, ismerem Ausztriát, rokonaink is élnek kint, és nagyon szép ország, teljesen más mentalitás stb., tényleg nagyon szeretnék kimenni. Már eleve egyetemre is oda akartam kimenni, 100km-re tőlünk egy osztrák nagyvárosba, de a szüleim nem engedték, mert szerintük nekik drága lett volna (hozzáteszem, lett volna rá pénzük, csak hát akkor kevesebb maradt volna a fiókban rejtegetve). Jövőre ingyen ki tudnék menni, fizetnék a szállást, az utazást kb., ráadásul ételallergiám van, amúgy is Ausztriából horduk az élelmiszereket, mert sokkal nagyobb a választék, illetve olcsóbbak is, így ott sokkal könnyebb lenne külön élnem a családtól, bárhol megvehetném a kenyeret vagy a tésztát, nem mint itthon.
Ma mondtam anyámnak ezt az egészet, erre az volt a válasz, hogy úgysem maradnék ott, 2 nap múlva bőgnék, hogy hadd jöhessek haza. Hozzátenném, ezt azért mondta, mert alsós kisiskolás koromban 2 táborból is bőgve hazajöttem, mert nem tetszett a 100éves ágy, a borzasztó koszt stb. Aztán jelentkeztem tavaly egyetemi kollégiumba, onnan is hazajöttem 2 hét után, mert a szobatársam egy befordult, bunkó, hisztis liba volt, sehova sem jött el velem, egész nap a szobában ültünk, halálra untam magam, így úgy döntöttem, bejárós leszek (45km, szóval megoldható). De anyám nem értett meg, szerinte ebben is én voltam a rossz és örökké itthon fogok ragadni (csak szeretné), mert sehol sem maradok meg. Pedig kirándulásokon, a barátaimmal, kedves emberekkel mindig jól érzem magam és nem is vágyom haza, napokig elvagyok. Anyám szerintem így akar hazakötni engem.
Szóval beszélgettünk erről a lehetőségről, hogy én mindenképp ki szeretnék menni, én ebben látom a jövőmet, ott 1 év alatt tökéletesen meg is tanulnék németül, ahogy itthon soha. Erre azt mondta anyám, hogy én soha nem fogok oda kijutni, őtőlük meg ne várjak semmit, mert nem támogatják, nem fognak pénzt adni rá. Erre csak lestem, mondom: "miattatok majd itthon maradok, mikor itt a lehetőség, itthon fogok 80 ezerért gürizni a diplomámmal?", anyám erre: "mit bánom én, mit csinálsz, csak tőlünk ne várj semmit!". Ismerem, képes lenne tönkretenni a jövőmet ezzel, hogy nem támogat, csak hogy itthon maradjak. A húgom is ki akart menni gimibe egy 40km-re lévő osztrák városba, nagyon jó gimi, de őt sem engedték ki, nehogy havi 2000Ft-tal többe kerüljön nekik, meg hát ki fogja őket öreg korukra elviselni. Hangsúlyozom, ki tudnák fizetni az iskolákat, nem a pénzről van szó, csak ők kenik erre, hogy nehogy beleköthessünk.
Hogy kezelnétek az ilyen szülőket? Nem akarják támogatni a külföldi tanulásom, esélyt sem adnak nekem, hogy véghez vigyem az álmaim, a terveim. pedig már bizonyítottam, hogy amit komolyan eltervezek, mindent véghez viszek. Bekerültem az anyám által áhított 8 osztályos gimibe, letettem 2 nyelvvizsgát, letettem a jogosítványt elsőre, bekerültem az első megjelölt egyetemre, államilag támogatottra. És mindezt magabiztosan, céltudatosan, mert véghez viszem, amit eltervezek. De ők keresztül akarnak most mindent vágni. Mit tehetnék, hogy viszonyuljak hozzájuk? Ti mit tennétek a helyemben?
Nem. Legyél hálás azért a nem kevésért, amit a mai napig kapsz.
De gondolom, a hála és a tisztelet fogalma számodra ismeretlen. Te csak követelni és vádaskodni tudsz.
Szerinted miért lehet az, hogy itt kb 20 emberből 19 őszintén felháborodott azon, amit írtál?
Egyetértek veled, hogy Ausztriában szebb a jövő, mint itthon. Ezért is fogok kiköltözni ősszel.
DE.
Rohadtul nem várom ehhez a szüleim segítségét. Még ha van is pénzük, tartsák is meg rosszabb időkre. Mert elnézve ezt az országot, kell, hogy tartaléka legyen az embernek.
Én keresek munkát Ausztriában, és egy csomó olyan lehetőséget találtam, hogy határ körül nyárra éttermes, felszolgálós meló, szállás kaja biztosított, és havi 1500 eurós fizetés plusz a borravaló.
Szóval keress te is egy ilyet, aztán támogathatod magadat.
Vagy pedig ha tudod, hogy ezen múlik az egész jövőd, akkor szard le a szobatársadat, és légy kollégista, hogy itthon tudj munkát vállalni.
Mindent meg lehet oldani.
És nincs jogod a szüleidtől elvárni többet, mint amit ők szánnak rád 21 évesen.
Nem tudhatod miért nem rád akarják költeni azt a pénzt.
És a legszörnyűbb az, hogy egy pillanatra sem gondolkodsz el azon, hogy ha ennyien támadnak a véleményedért, talán te vagy az, aki nem helyesen gondolkodik. Neeem.
Az egyetlen "normális" válasz azé, aki kiáll a képtelen agymenésed mellett.
Gratulálok. :(
" mint amit ők szánnak rád 21 évesen"
Bocsi, de csak 19 vagyok, nem 21. :D De egyébként igazad van, belátom.
"Mit lehet tenni egy ilyen helyzettel, ilyen szülőkkel?"
Ezt kérdezed te vadidegen emberektől, miközben a szüleid pénzén egyetemre jársz, jogosítványt, nyelvvizsgákat szereztél. És mindezt úgy említed, mintha ezekkel nekik tettél volna jót, és nem az ő pénzükön jutottál volna hozzá.
Csak egy kicsit fordulj már magadba, aztán szégyelld el magadat.
Ezt a szülők várták el tőle, ahogy a gimnáziumot is és a két nyelvvizsgát is. És a ha teszem azt, mondjuk nem akart vezetni, de még is meg kellett csinálni, mert hasznos, akkor mi van? Vagy mondjuk, nem angolból, hanem franciából akart vizsgázni, akkor mi van?
Ha szüleiddel nagybeszélgetésre kerül a sor, akkor azért fogd vissza magad és ne legyél követelőző ;) Próbálkozz először apukádnál.
Áá, inkább hagyom egyelőre ezta témát a családban. Majd, ha aktuális lesz, pár hónap múlva... :) Csak kissé felháborított anyám hozzáállása, hogy csináljak, amit akarok, de ő nem támogat a terveimben.
Arra meg, hogy 20 emberből 19 támad... megszoktam az életben. :D Nem mindennapi a gondolkodásom, sok kritikát kaptam már, ELSŐSORBAN CSAK FELNŐTTEKTŐL, viszont a korombeliek mind támogatnak az elveimben és hallgatnak rám, a barátaim megfogadják a tanácsaimat.
El kell fogadniuk az idősebbeknek, hogy mi egy másik generáció vagyunk, más értékrenddel, más felfogással. Akármilyen fájdalmas is egyeseknek.
De visszatérve, tényleg megszokott számomra, hogy az idősebbek nem értenek velem egyet és mindig ki akarnak oktatni. De nekem mindig bejött, hogy csakis magamra hallgattam, ezúttal is így állok.
A szüleimnek hálás vagyok azért, amit kaptam az évek alatt, anyagiakban támogattak sokszor, viszont lelki síkon a dolog nem ilyen fényes. És, mint tudjuk, a pénz nem minden. Talán, ha bizonyítok, rájönnek, hogy érdemesebb támogatni, bíztatni, hogy megcsináljam, véghezvigyem, amit régóta szeretnék. Csak hát rosszul esik az egész hozzáállásuk, mivel nem egy bábu vagyok, amit úgy mozgathatnak, ahogy nekik előnyös.
Sok szüklőnek addig kell a gyereke mig pénz jár érte,kap kaját fedeled,jó szót kedvességet nem,jobb esetben ha már nem jön lové érte,kib*ssták 18 évesen az utcára,roszabb esetben magukhoz kötik ceselédnek,bokszzsáknak.
Nagykorú vagy nem kell engedély,Keresel munkát kint,ha jol beszéled a nyelvet,menni fog,kimész,és vissza se nézel erre a posványországra,én is megyek ki nemsokra,persze engem is minden szemétnek elmondanak,pedig már 29 vagyok,mellesleg engem a családom támogat,csak hát a szomszédaink,ás több rokon is elég irigy,keresztbetevősök,dögöljön meg a másik tehene is,azért is bezsólt multkór a szomszéd nő,mert több szalámit vetem,mint ők,ez sajnos magyar jellem hogy vissazhuznának mindenkit a szarba mert ők abban élnek,de csak azt lehet lehúzni oda aki hagyja magát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!