Mit lehet tenni egy ilyen helyzettel, ilyen szülőkkel?

Elsőéves egyetemista lány vagyok. Jövőre lenne esélyem beadni Erasmusra egy pályázatot, hogy kimehessek Ausztriába tanulni 1 évre. Én nagyon szeretném, mivel vas megyei vagyok, ismerem Ausztriát, rokonaink is élnek kint, és nagyon szép ország, teljesen más mentalitás stb., tényleg nagyon szeretnék kimenni. Már eleve egyetemre is oda akartam kimenni, 100km-re tőlünk egy osztrák nagyvárosba, de a szüleim nem engedték, mert szerintük nekik drága lett volna (hozzáteszem, lett volna rá pénzük, csak hát akkor kevesebb maradt volna a fiókban rejtegetve). Jövőre ingyen ki tudnék menni, fizetnék a szállást, az utazást kb., ráadásul ételallergiám van, amúgy is Ausztriából horduk az élelmiszereket, mert sokkal nagyobb a választék, illetve olcsóbbak is, így ott sokkal könnyebb lenne külön élnem a családtól, bárhol megvehetném a kenyeret vagy a tésztát, nem mint itthon.

Ma mondtam anyámnak ezt az egészet, erre az volt a válasz, hogy úgysem maradnék ott, 2 nap múlva bőgnék, hogy hadd jöhessek haza. Hozzátenném, ezt azért mondta, mert alsós kisiskolás koromban 2 táborból is bőgve hazajöttem, mert nem tetszett a 100éves ágy, a borzasztó koszt stb. Aztán jelentkeztem tavaly egyetemi kollégiumba, onnan is hazajöttem 2 hét után, mert a szobatársam egy befordult, bunkó, hisztis liba volt, sehova sem jött el velem, egész nap a szobában ültünk, halálra untam magam, így úgy döntöttem, bejárós leszek (45km, szóval megoldható). De anyám nem értett meg, szerinte ebben is én voltam a rossz és örökké itthon fogok ragadni (csak szeretné), mert sehol sem maradok meg. Pedig kirándulásokon, a barátaimmal, kedves emberekkel mindig jól érzem magam és nem is vágyom haza, napokig elvagyok. Anyám szerintem így akar hazakötni engem.

Szóval beszélgettünk erről a lehetőségről, hogy én mindenképp ki szeretnék menni, én ebben látom a jövőmet, ott 1 év alatt tökéletesen meg is tanulnék németül, ahogy itthon soha. Erre azt mondta anyám, hogy én soha nem fogok oda kijutni, őtőlük meg ne várjak semmit, mert nem támogatják, nem fognak pénzt adni rá. Erre csak lestem, mondom: "miattatok majd itthon maradok, mikor itt a lehetőség, itthon fogok 80 ezerért gürizni a diplomámmal?", anyám erre: "mit bánom én, mit csinálsz, csak tőlünk ne várj semmit!". Ismerem, képes lenne tönkretenni a jövőmet ezzel, hogy nem támogat, csak hogy itthon maradjak. A húgom is ki akart menni gimibe egy 40km-re lévő osztrák városba, nagyon jó gimi, de őt sem engedték ki, nehogy havi 2000Ft-tal többe kerüljön nekik, meg hát ki fogja őket öreg korukra elviselni. Hangsúlyozom, ki tudnák fizetni az iskolákat, nem a pénzről van szó, csak ők kenik erre, hogy nehogy beleköthessünk.

Hogy kezelnétek az ilyen szülőket? Nem akarják támogatni a külföldi tanulásom, esélyt sem adnak nekem, hogy véghez vigyem az álmaim, a terveim. pedig már bizonyítottam, hogy amit komolyan eltervezek, mindent véghez viszek. Bekerültem az anyám által áhított 8 osztályos gimibe, letettem 2 nyelvvizsgát, letettem a jogosítványt elsőre, bekerültem az első megjelölt egyetemre, államilag támogatottra. És mindezt magabiztosan, céltudatosan, mert véghez viszem, amit eltervezek. De ők keresztül akarnak most mindent vágni. Mit tehetnék, hogy viszonyuljak hozzájuk? Ti mit tennétek a helyemben?