Ez így korrekt? Jól teszem?
Figyelt kérdés
17 éves vagyok, és már 3 éve magántanulóként itthon vagyok. Anno, amikor középiskolás lettem, gondjaim lettek a beilleszkedéssel, és egy pszichológus javaslatára anyám kivett az iskolából. Eleinte bejártam vizsgázni, de megbuktattak. Kilencedikes maradtam. A második évben is megbuktattak, mert az egyik tanár pikkelt rám.[ konkrétan nem abból az anyagrészből készültem fel, amiből ő szeretett volna vizsgáztatni, így egyszerűen bevágta az egyest, és hagyott elmenni ] Most harmadjára vagyok kilencedikes. Mivel jövőre már 18 éves leszek, úgy döntöttem, inkább elmegyek esti iskolába, mellette dolgozom, és pszichológushoz járok, hogy a beilleszkedéssel kapcsolatos problémáim enyhüljenek. Holnap, és holnapután kellene letennem a vizsgákat kb. 14 tantárgyból, a fizika, kémia, matematika alapból bukás, mert egyszerűen nem mennek, a földrajz, történelem, magyar irodalom/nyelvtan, angol mentek volna, de nem bírok tanulni. Úgy gondolkodtam, hogy bemegyek, és beszélek az osztályfőnökömmel a jövőmre vonatkozó terveimről. Ha nem mennék be, akkor ránk küldenék a gyámügyet, azt hiszem talán így ez elkerülhető. Az, hogy megbuktassanak pedig elkerülhetetlen. Jól teszem, hogy bemegyek, és megmondom az osztályfőnöknek, hogy jövő évtől kezdve hogy s mint lesz az életem? Egyébiránt múlt héten kellett volna mennem, de anyagi okok miatt nem tudtam bemenni, és ezt is korrekt módon közöltem az osztályfőnökömmel. Mit tennétek a helyemben? Ez, hogy bemegyek, és beszélgetünk kicsit, korrekt?2011. jún. 8. 21:01
1/3 Darcy01 válasza:
Ha tájékoztatod a terveidről az osztályfőnököt akkor az szerintem korrekt. Nem fogja azt hinni, hogy eltüntél vagy hogy tojsz az egészre.
2/3 A kérdező kommentje:
Azt elfelejtettem írni, hogy a vizsga most azért tűnik számomra feleslegesnek, mert úgysem fognak átengedni tizedikbe. Tavaly sem engedtek át, mert a reáltárgyakból buktam, most is bukni fogok, mert egyszerűen nem értem, és így szerintem felesleges...
2011. jún. 8. 21:11
3/3 anonim válasza:
Szuleid nem tudnak segiteni a tanulasban? Mas rokon vagy ismeros? Maganorak? Nagyon fontos befejezni legalabb a kozepiskolat, probalj meg mindent, neten is vannak jo ismeretanyagok, tanulj, tanulj, tanulj!
Termeszetesen jo otlet az, hogy menj pszichologushoz, hatha segit, es beszelj az osztalyfonokkel is, hatha o is tudna valami hasznosat javasolni. Szoritok neked!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!