Nagyon félek a haláltól! Mit csináljak?

Mindenkit elér egyszer az, amit halálnak nevezünk, én nem félek tőle, és tudod, én hiszem, hogy nem az a vég, és hogy nincs mitől félnem, mert rossz helyre nem kerülök azután, hogy átléptem azt a kaput. Voltak olyan periódusok az életemben, amikor a halál megváltás lett volna, anyukám egyik nagynénjének (aki lyukas szívvel született és orvosok kísérték végig az életét, de még így is tudott élni) a sok szenvedés után biztos, hogy megváltás volt a halál. Rosszabb dolgok is vannak, pláne, hogy ezt nem tudod kikerülni. Nem tudhatjuk, hogy kit mikor ér el, úgyhogy kész kell lenni bármikor, de próbálj azzal feltöltekezni, hogy a halál nem a vég, hanem csak egy kapu valahova máshova, és a kezdete valaminek. Csak az itt maradók látják veszteségnek és borzalmasnak.

Ismerek egy idős bácsit, azt mondta egyszer, hogy ha valaki az ő temetésén sír, akkor visszajön és felpofozza. :-) Lehet, hogy neki van igaza. :-)

szia

hát én túl biztatót nem tudok írni,mivel én is félek,nagyon

12 évig kezeltek a pszichiátrián,az sem segített,most két éve nem szedek gyógyszert.

addig is ugyan úgy féltem Te mitől félsz konkrétan?

én attól hogy ha a földalá kerülök,hátha ott tudni fogom,hogy ott vagyok,és nem tudok kijönni

anyukám két éve mélykómában volt,mindent látott,mindent hallott,és semmit nem tudott mondani,se menni,se enni,pedik azthitték az orvosok,hogy nem hall semmit

hát én már nem hiszek senkinek

ha valamivel sikerül a félelmedet legyőzni,és én most nem arra gondolok,hogy így élj,meg ezt csináld,mert akármit csinálhatok a tüske akkor is bennem marad,hanem valami okos dolgot megtudsz,ird ide le kérlek

Tudom, hogy sokaknak nagyon nyersnek fog hangzani a valaszom de hidd el felesleges olyan dologtol felni ami igy is ugyis be fog kovetkezni es nem tehetunk semmit ellene.

En is felek attol a tudattol, hogy egy napon pl. a szuleim meg fognak halni de majd aggodok es szomorkodom ezen akkor amikor megtortenik addig szeretem oket es probalok jo gyerekuk lenni mert tudom, hogy ennel szebb ajandek szamukra nincs. Nem szabad hagyni, hogy ezek a gondolatok bearnyekoljak a minden napjaidat. Mindenki egyszer elmegy es mindenki csak remenykedni tud, hogy nem fiatalon tortenik meg es egy anya csak remenykedni tud, hogy sosem a sajat gyereket kell eltemetnie hanem forditva. Probald elfogadni, hogy ezt sajnos nem lehet elkerulni es ne engedd, hogy ilyen gondolatok elszomoritsanak mikor meg annyi szep dolog van hatra amit a kisfiaddal egyutt csinalhattok. Felesleges ezen szomorkodnod, hidd el semmit sem tudsz rajta valtoztatni mert annak aminek be kell kovetkezni ugyis egyszer befog. Ne gondolj ilyenekre, es fel a fejjel, hiszen meg csak most kezdodik az eletednek egy teljesen uj szakasza aminek a kisfiad a resze. Nem szabad ilyenekre gondolni.

én a ma 14:40-es kedves válaszolótól szeretném megkérdezni, hogy milyen betegségbol épult fel és mikor hogyan veszítette el kislányát és hogy tudta mindezt elviselni, mi adott neki erot ezekhez a megpróbáltatásokhoz? talán a kérdezonek is segítenél vele.

én is azt mondanám a kérdezonek, hogy hagyja abba ezeknek a fényképeknek a nézegetését ami alapvetoen depresszióra utal /a novérem is akkor nézegette a halotti jelentéseket és mindig feketében járt amikor vállottak /.ha mindenáron képeket akarsz nézegetni vannak a neten nagyon szép képek az "életrol" állatokról, virágokrol , természetrol, emberekrol, hírességekrol.én néha szállodákról, tengerpartról szoktam képeket nézegetni és elképzelem milyen jó lenne ott stb.szerintem válts ilyesmire, jobb lesz a kedved!

A 14:40-es vagyok.

19 éves koromban megkaptam egy baktériumot, amit a szervezetem nem vett észre, és befogadta. Nagyon ritka betegség. Addig megbújik amíg le nem gyengül a szervezetem és akkor megtámadja. Leállítja a vesét, majd a májat, megtelik vízzel a tüdő (nem kapsz levegőt) és amikor eléri a szívet, akkor annyi. Ezt egy hét leforgása alatt teszi ez a bizonyos baktérium. Én már ott tartottam, hogy a szívem következett és az orvosok ott álltak fölöttem és nem tudtak mit tenni, nem tudták mi okozhatja. Ekkor én már lélegeztető gépen voltam, innen nem emlékszem semmire, elmondásból tudom. Amikor azt mondták az orvosok édesanyámnak, hogy másnap délig bírja kb. a szívem és feladja, akkor este bejött egy orvos a szabadságáról és ő mondta, hogy látott már ilyet a spektrumon és szerinte nekem ez a bizonyos betegségem van. Másnap reggel mentőhelikopterrel átszállítottak egy nagyobb kórházba, ami nem volt egyszerű, mert akkor ugye lélegeztető gépről le kell venni és nem tudni mi lesz. Levettek, átszállítottak, megejtették a vércserét, ami felhígítja a szervezetemben lévő baktérium, de eltüntetni nem tudja az sem. Aznap este négyszer állt le a szívem, de újraélesztettek (nem láttam fehér fényt). Ilyenkor kezték ilyetgetni anyumat, hogy nem tudni károsodott-e az agyam, így ne lepődjön meg, ha fogyatékos leszek vagy valami bajom lesz.

3 hónapig kellett művesekezelésre járnom minden másnap. Felépültem, de gyógyszeres és injekciós kezelés nem maradt el. 2003-ban kiújult, de nem volt ennyire vészes, akkor már tudták rögtön kezelni.

Tavaly babát vállaltam, orvosi felügyelet mellett. Egészesn a 23. hétig rendben voltunk, de hirtelen felment a vérnyomásom (220/130) és nem tudták levinni, csak infúzióval, de azt is csak több próbálkozás után. Itt már megint kiesett minden. Másnap jött az orvosom és közölte, hogy kezd leállni a vesém, szétesenk a vérlemezkéim (súlyos vérszegénység) és rátapadnak az érfalra ezzel eltömítik azt én viszi fel a vérnyomásom. Ha a vesém nem áll le, akkor a szívem nem fogja bírni. Egy megoldás van: császár, azonnal! Bíztattak, hogy már meg tudnak menteni nagyon kicsi babákat is (440 grammal született Réka), de nekünk nem volt ilyen szerencsénk. 4 napig élt, de szegénynek az alatt is volt 3 agyvérzése. Legalább láthattam és megérinthettem... Tényleg gyógymód volt a császár. Keztem magamhoz térni, megint vércsere (nem teljes) pár hét kórház és mehettem haza, de azért előtte közölték az orvosaim, hogy eszembe ne jusson mégegyszer teherbe esni. Ne kísértsem a halált. De én szembenézek vele! Jövőre tervezem, hogy vállalok babát és túlélem/túléljük. Nem csak úgy, meg is teszek minden érte, amit csak kell.

Nehogy azt hidd, hogy nem volt nehéz. Rettentő nehéz volt. Nagyon sokszor sírtam mikor nem látott senki és vádoltam mindenkit még magamat is, hogy így alakult. De össze kellett szednem magam. Muszáj erősnek lenni, nincs más választásom. Élni kell tovább.

Azt kifelejtettem, hogy annak idején amikor ez történt velem 19 évesen, még a fókuszban is voltam, mert annyira ritka, hogy az orvosok sem nagyon ismerik, nincs róla tapasztalat. Ha már egy embernek segítettem azzal, hogy ezáltal a riport által felismerték a betegségét és gyógyítani tudták, akkor már megérte. Az az orvos is aki engem kezelt és végül ezzel az életemet mentette meg, ő is praktizálása alatt összesen csak 3 ilyen beteget látott és gyógyított, pedig nagy és híres kórház.

"Röviden" ennyi.