Nem engedi egy barátnőm, hogy az elrákosodott méhét kivegyék, pedig már négy gyereke van. Így viszont bármikor rosszabbra fordulhat az állapota. Mivel tudnék hatni rá?
1. Nálam a két gyerek is csak pár centire van az őrült és a normális közti határvonalon, ez utóbbi oldalon, tehát az ötödikkel kapcsolatban inkább nem is nyilatkozok.
2. Azok alapján, amiket leírtál, szerintem meg lehetne kérdezni az orvost a beszámíthatóságáról.
3. Talán nem kellene ennyire túlvállalnia magát. Nem veszi észre, hogy maga alatt vágja a fát? Az ilyennek minek kell egyáltalán gyerek? 20 óra munka és 4 óra alvás mellett el tudom képzelni szegény gyerekeket, gyakorlatilag már most árvák, tán ha meghal, akkor majd elkerülnek egy normális családba. És megint ott vagyunk, hogy minek kellene öt gyerek neki? Tudja egyáltalán, hogy a meglévőknek mi a kedvenc színük, játékuk, stb, vagy csak kellett a fejkvóta?
4. Igaz szerelem, ilyen feltételek mellett? Egy épületben van a lakása és az irodája, ezért esély sincs rá, mert még közlekedés közben sem tud találkozni senkivel, nem hogy máskor. Ha képes lenne egy ilyen baromság miatt kinyírni magát, akkor hagynám, megint csak azt mondom, hogy akkor tán kapnának normális családot a gyerekek.
Bunkó voltam, és érzéketlen, ezt nem kell elmondani, ha valakinek esetleg kedve szottyanna kommentálni a válaszomat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!