Nővérem utál, sosem fog megszeretni! Mit tehetnék?

A családomba úgyanez a helyzet bevallom én sose kerestem a tesom kegyeit mert őt sose érdekelte hogy a tesom és én mit szenvedünk a "drágalátos" szüleink mellet.

Lelépet és a saját kényelmén kivül sose érdekelte semmi.

Nem kivánom neki a legjobbakat te se törödj vele ha lusta veled foglalkozni.

Elvileg láthatási jogod van (gyermek nagyszülője, gyerek szülőjének testvére is jogosult láthatásra).

[link]

(sajnos van egy felugró ablak, valahogy ki kell kerülni, szóval a 4) pont Te vagy)

A baj az, hogy bármiféle bántalmazási emlék az szörnyű lehet. Én is átéltem bántalmazást, meg azt, hogy más felnőttek nem csináltak semmit, csak hagyták, és sem én emlékszem rá jó szívvel. Lett egy csúnya poszttraumás stressz-em, ez eléggé komoly személyiségzavar, és magától nem is múlik el, szóval aki nem kezeli, annak egész életében megmaradhat. Szerencsére gyógyítható.

Ha kerületben egy kivételesen empatikus, jó gyámügyi előadótok van, akkor talán meg lehet beszélni a nővéreddel valami hosszabb távú megoldást, ami nem jogi jellegű, hanem megegyezéses. Olyasmire gondolok, hogy nővérednek nem kéne megadnia a láthatást azoknak, akitől olyan súlyos emlékek érték, hogy az teljesen feldolgozhatatlan (vagyis édesanyádnak), de viszont igenis meg kéne adnia legalább a párbeszéd lehetőségét annak, akitől nem érték feldolgozhatatlan méretű sérelmek (vagyis Neked). A láthatáshoz nemcsak Neked van jogod, hanem magának a kisgyereknek is (sőt, tulajdonképpen a láthatás az elsősorban a kisgyereknek a joga, az az ő érdekét szolgálja, a láthatás megtagadása egyfajta bántalmazás a kisgyerekkel szemben). Ha a kerületed gyámügyi előadója profi és empatikus, nem pedig valami kiégett személy, akkor kiegyezik a nővéreddel valami counceiling-ben (vagyis hogy nővéred legalább a Veled való kapcsolat miatt szakemberhez, pszichológushoz fordul, hogy legalább hosszabb távon lehessen reménykedni abban, hogy javul a helyzet). Ehhez ugyanis az unokahúgodnak joga van, az unokahúggal szemben lenne méltánytalan az, ha ez tőle meg lenne tagadva.

A poszttraumás stressz legtöbb fajtája nagyon komoly és hosszantartó, ezt tekintetbe kell venni a nővérednél. Viszont az unokahúgnak is van érdeke, csak persze ő még kicsi ahhoz hogy tudjon róla, viszont ha felnő, nem biztos hogy örülni fog neki, hogy nem láthatta anyja testvérét (vagyis Téged).

Édesanyád láthatását nem biztos, hogy meg lehet oldani, talán nem is szabad. Bármiféle bántalmazás, vagy annak passzív tűrése az olyan emlék, ami feldogozhatatlan, vagy legalábbis nehezen feldolgozható. Lehet hogy elég lenne csak a Te és unokahugod viszonyára koncentrálni.

Ha profi a gyámügyi előadó, esetleg akár pszichológus végzettsége is van, akkor remélhetőleg képes mindezt szem előtt tartani. Ha nem profi, és csak közigazgatási végzettsége van, akkor lehet, hogy a durva jogi beavatkozással több kárt csinál, mint hasznot.

Szerintem először valami gyerekpszichológussal beszélj az unokahugodról, meg a helyzetről, és aztán aszerint lehetne mérlegelni. Itt valószínűleg az unokahugod érdeke az, ami döntő, ezt pedig egyelőre csak gyerekpszichológustól tudod megkérdezni, milyen lehet. Nem szabad a nővéredet olyan helyzetnek kitenni, ami feldolgozhatatlan lenne számára (saját bántalmazását passzívan tűrő embert, Édesanyádat látni), de az esetleg már elvárható nővéredtől, hogy legalább a Veled való sérelmed feldolgozása érdekében igenis ő is tegyen valamit, a Veled való sérelme ugyanis valószínűleg nem feldolgozhatatlan mértékű. Ez azért lenne fontos, mert az unokahugod fogja azt esetleg nagyon rosszul megélni, hogy miért is lett őtőle elvéve az, ami megillette volna.

Szerintem most még nem lehet arra kötelezni a nővéredet, hogy Veled tartsa a kapcsolatot, de arra talán igen, hogy igenis forduljon szakemberhez, pszichológushoz, legalább annyiból, hogy unokahugod és a Te viszonyodnak ne legyen akadálya. Szerintem most ne menj be a gyámhatósághoz, még ha jogod is lenne hozzá, mert ha nem eléggé jó szakember dolgozik ott, akkor több kárt csinál mint hasznot. Én először csak gyerekpszichológussal beszélnék, és megkérdezném tőle, menyi a kockázata annak, hogy az unokahugodat majd kamaszkorában fájdalmasan érinti az, hogy elvett tőle a saját anyja valamit. Beszélhetsz nevek nélkül is, névtelenül, nem fontos itt, ki kicsoda, maga a helyzet a lényeg. Szóval az lenne a fő kérdés, hogy menyni az esélye, hogy az unokahugodnak majd rossz lesz hogy nem láthatott Téged. Ha nem nagy a kockázat, akkor nem csinálnék semmit, hagynám a dolgot. Ha viszont nagy a kockázat, valahogy utánanéznék, van-e annyi profizmus, szakértelem és empátia a kerületem gyámügyi osztályán, hogy a dolgot valahogy normális megegyezéssel, nem jogi úton, de az unokahúg érdekeit szem előtt tartva képesek legyenek elrendezni.

Netről nehéz pontos tanácsot adni, mert a részletekben rengeteg finomság lehet, de kb. ilyesmire lehet számítani

[link]

[link]

mármint nővérednél. Az unokahug kérdését meg szerintem azért kéne gyerekpszichológustól megkérdezni, mert

- egyrészt figyelembe kell venni Nővéred emlékeit, élményeit,

- viszont az unokahugnak is lesznek érzései, ha kamaszodik, őt meg lehet hogy mégiscsak megilleti valami Belőled.

Törvényesen biztos így van, a kérdés csak az, hogy mennyit érdemes ebből végrehajtani, és azt is milyen formában érdemes csinálni. Én úgy csinálnám, ha a gyámügyi előadó lennék, hogy nem járnék el Nővéreddel szemben, de rávenném arra, hogy legalább az unokahugodnak a Hozzád való joga miatt igenis járjon el valami szakemberhez. Arra nem kötelezném, hogy Édesanyád láthatását megadja.

Node mivel mi nem tudhatjuk, hogy hogyan is kezelné az ügyet a gyámhatóság, épp ezért én nem mennék egyelőre a gyámhatósághoz, hanem ehelyett először gyerekpszichológushoz mennék tanácsot kérni. Tulajdonképp az unokahugod érdeke az ami döntő, de őtőle ezt még nem tudjuk megkérdezni, mert ő még kicsi, és távol van, ezért legfeljebb gyerekpszichológustól lehet megkérdezni, nagyjából mégis milyen súlyú ez az egész (milyen érzés lesz neki majd, amikor kamaszodik, és megtudja előbb-utóbb valakitől ezt az egészet).

Szép a segítő szándékotok, de szerintem ebben a pillanatban felesleges. Többet ártana, mint használna. Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy a nővérében felhalmozódott rengeteg sérelem, fájdalom, és harag mögött mi állhat. Nem tudja maga a kérdező sem, mert kisgyerek kora óta nincs szinte semmiféle kapcsolata vele.

Az viszont biztos, hogy 16 évesen, ezen érdemben nem fog tudni sem segíteni, sem változtatni. "Hivatalos" útra terelni a dolgot, óriási hiba lenne; még a reménye is elveszne annak, hogy valaha normális kapcsolatuk lehessen. Pszichológushoz lehet járni, de ő azt tudja kezelni, akivel szemtől-szemben találkozik. "Távirányítással" nem fogja tudni enyhíteni a nővér makacs elzárkózását, akármit is mond el róla a testvére, vagy az anya, és akármilyen jó ötletei is lennének a kapcsolat rendezésére. A felnőtt, önálló, immár kétszeres családanya nővér ugyanis NEM AKAR tudni sem a testvéréről, sem az anyjáról, sem bárki véleményéről.

Idő, és türelem. Ennél jobb gyógymód nincs.

Kaptál tőle valaha karácsonyi ajándékot, szülinapit egy képes lapot? Ha nem az bizonyitja hogy nm is gondol rád bezzeg ha bármi baja lenne ott topogna az ajtótokba.

Ne légy naiv nem a sok sérelem miatt nem keres hanem mert kényelmes kis élete van és nem akkarja feldúni.

2011 május 31 10:57, 11:21, 13:11-ben tévedtem a jogi részben, ahol tévesen azt írtam, hogy a kisgyerek nagynénjének (vagyis Neked) a törvény láthatási jogot ad. Ez ugyan részben igaz, de csak akkor, ha maga a szülő nem él, vagyis a Ti esetetekre ez nem vonatkozik. Szóval itt tévedtem, siettem is, a felugró reklámablak is összezavart. Most azért javítom ki, nehogy hibásan maradjon meg itt, és nehogy összezavarjak ezzel valamit.

Azért sajnálom hogy rossz érzésed van emiatt az egész miatt. Nálunk is voltak kedvezményezett testvérek meg bántalmazott testvérek, a saját nemzedékemben is, a szülők nemzedékében is, de én úgy láttam, hogy valójában a látszólag kedvezményezett testvérek valahol szintén amolyan bántalmazott gyerekekként nőttek föl. Legalábbis a mi családunkban ez így volt, másutt nem tudom hogy van. A nagybátyámat se bántották, ,,csak'' a nővérét, de a nagybátyám is majdnem olyan szorongó ember lett, mint a nővére (valamivel kevésbé, de azért erősen meglátszik). Ha Te is láttad a veréseket, meg ebben éltél, az Neked sem lehetett jó. Azért remélem, szerencsésen fog alakulni az életed. Ha gondolod azért valakivel beszélgess valahogy, aki ért ehhez meg akiben megbízol, mert nagyon rossz lehet a sok nyomasztó titok meg rejtély légkörében felnőni úgy, hogy beszélgetni sincs kivel róluk.