"Új" feleségek/barátnők, nektek hogy sikerül kijönni a párotok gyermekeivel? És milyen egyéb nehézségek akadnak/akadtak a helyzetetekből adódóan?

Gyerekszempontból tudok válaszolni. Elváltak a szüleim, amikor apámnál voltam, mindig volt egy új nő. Először az összes kedves volt, hozott nekem ajándékot, azt hitték megvehetnek. Aztán szépen mind feladta.

Ezekre a mondatokra készülj fel: "Nem vagy az anyám. Ne parancsolgass. Nem csinálok meg neked semmit. stb. " Ne foglalkozz a nagylánnyal. Nyilván épp tini, ez is benne lehet. Ülj le velük, és négyesben mondd el nekik, hogy nem csalta az apjuk veled az anyjukat. Elég nagyok már ahhoz, hogy felfogják. Ha így sem változik, akkor hagyd rá. Előbb-utóbb megbékél, és ha erőlteted, csak rosszabb lesz. A kisebbik lánnyal foglalkozz, pláne ha ő ezt igényli is, és szeret. De egyet sose tegyél, amit velem is csináltak. Ne akard a nagylányt "megvenni" semmivel, soha. Ha megszeret, szeressen meg a tulajdonságaidért, stb, de ne azért mert mindig/vagy sokszor kap tőled valamit.

Sok sikert!

Nálunk is két lánya van a páromnak az előző házasságából, a nagyobbik csak 4 (!!!) évvel fiatalabb nálam. A kisebbikkel nekem is könnyű dolgom volt, ő még csak 10 volt, amikor összejöttem az apjával. Az első évben nem is láthattam őket, hiszen én voltam a "gaz" csábító... Aztán a kicsi egyszer meglátott, és kíváncsi lett rám. Átjött mesét nézni, első alkalommal alig szóltunk egymáshoz, távolról hagytam, hogy szokjon engem, és a helyzetet. Nagyon hamar jóban lettünk, a mai napig imádom. Ő is engem, pedig ha valaki, hát ő igazán megsínylette a válást, mert nagyon apás. Mégis elfogadta és megértette, hogy ha két ember között megromlik a viszony, az legkevésbé sem egy harmadik fél hibája.

A nagylánnyal nehezebb volt. Én, amikor végre lehetőséget adott, hogy beszéljünk, őszintén elmondtam neki, hogy megértem, ha utálja a helyzetet. A helyében nekem is furcsa lenne. Mindezek ellenére eldöntheti, hogy utálkozni akar, vagy inkább elfogad, és ad egy esélyt nekem arra, hogy megismerjük egymást. Még utána is utálhat, ha akar, és akkor már legalább okot is tud majd rá mondani, hogy miért utál... Évek teltek el, és az utálat nem jött. :) Persze vele más a kapcsolatom, mint a kisebbel, de pasiügyben például remekül el tudunk pletykálni, és a szívügyeit is mindig meghallgatom, kicsit úgy, mint egy nővér, kicsit úgy, mint egy barátnő. Viccesen néha ő is le-"pótanyukáz", pedig a korunkból adódóan neki igazán nem lehetnék az anyja, viszont én amúgy is pszichológus alkat vagyok, éppen ezért másként látom a dolgokat, mint ő, és ez így a jó.

Tanácsom: ne erőltess semmit, adj időt, légy türelemmel. Ha látja a nagylány, hogy az utálat indokolatlan, csitulni fog. És ha ad egy lehetőséget, akkor már csak rajtad áll, hogyan élsz vele. Türelem, türelem, és sose felejtsd el: van nekik anyjuk, ne akarj pótanya lenni! A valódi anyjukat sose szidd, még ha ő szid is téged, vagy ha lenne is rá okod! Ne akard őket nevelni, csak tanácsolj! A feszültségeket csillapítsd, korodból adódóan remek közvetítő lehetsz köztük és az apjuk között a zűrösebb ügyekben. Ha pedig segítesz abban, hogy szent legyen a béke, és hogy ne csináljanak butaságokat (akár még köztük meg az anyjuk között is lehetsz békekövet) a végén az sem kizárt, hogy még az exnej is megbékél veled. Nálunk ez a csoda 3 év után bekövetkezett, és a mai napig is bejáratos vagyok az exhez. :) De ne feledd, rengeteg türelem és önuralom az ára.