Hiszem, hogy nem vagyok szerethető. Igazam van? Normális vagyok?

...vagy, amilyen az adjon isten olyan a fogadjisten!

A legjobb dolog, hogy te mindezt fölismerted magadban, hogy ezek a hibáid!!!

-Honnan tudod, hogy akkor vagy szép amikor kisminkeled, és kicsíped magad?

-Lehet reggel pizsiben sokkal szebb vagy!

-Mindenkinek más fogalom a szép!

-Neked jól esne ha napok múlva látogatnának meg kórházban?

- Ne számíts sok jóra senki mástól ha mindenkit "lenézel" és saját magad a fontos!

-Hallgass meg másokat a gondjairól, örömeiről, neked is jól esik hogy most ITT tanácsot kapsz, mert ezek szerint a barátaid -ha vannak-?- nem látnak el vele???

-18 vagy, talán még kamaszkorod végét taposod, de ideje apránként magadba szállni és rájönni nem csak külsőség a fontos!

SOK SIKERT!

Velem is ez van, vagyis ami azt a részt illeti, hogy akkor érzem magam szépnek, ha mindent megkapok, ha szép ruháim vannak, ha jól van behullámosítva a hajam, ha nem felejtettem el szempillaspirált feltenni. Néha csak érdekből barátkozom valakivel, pl. ha okos, akkor azért, hogy segítsen nekem dolgokban, ne hagyja, hogy lesüllyedjek, ne tanuljak. Ha jól öltözik, akkor azért, hogy büszkélkedjek vele..

De azért az anyukámat, meg a családomat nagyon szeretem, megvédem őket bármitől, és ha valakivel összeveszem, akkor később gyakran rájövök, hogy azt az embert szerettem. Csak nagyon nehéz..

egy szó mint száz szánalmas tuskó ember vagy. saját magadat többre értékeled és a pénzen gondolkodsz míg a szeretted a kórházban fekszik...

csinosítgasd csak magad, könnyű, míg más pénzel..

szánalmas

Miért gondolod hogy egy napszemüvegtől vagy egy kiló vakolattól jobban nézel ki?

Csak rontasz a magadon....ráadásul hülye Ri*nek néznek szóval tényleg nem lesz egy normális pasid sem.....

Elég szomorú, hogy valaki kiír egy kérdést a problémáiról, mert segítségre vár, és pontosan tisztában van a saját hibáival, aztán jönnek az olyan rendkívül hasznos és intelligens válaszok, hogy "undorító vagy és szánalmas", meg a másik fajta – "hát akkor miért nem változtatsz?" pfff (vajon miért írta ki a kérdést?), ja meg valaki szerint "öntelt", amikor épp a hibáit sorolja.

Na befejeztem.

Szóval én is azt gondolom, hogy ha már észrevetted ezeket a hibáid, az ugyan nem azonos a megoldással, de ez már azt jelenti, hogy a helyzet nem reménytelen. És aki meg akar változni, az meg is változik. Aki igazán kőszívű, érzéketlen, felszínes és anyagias, az nem veszi észre.

Hogy apukáddal milyen volt eddig a kapcsolatod, azt én nem tudom, és azt sem, hogy ért-e valamilyen sokk vele kapcsolatban. Az, hogy nem izgatott fel az infarktusa, arra utal, hogy nem kimondottan bensőséges a kapcsolatotok, de belejátszhat az is, hogy 18 éves vagy – ilyentájt vannak az emberek a érzelileg a legtávolabb a szüleiktől. Persze azért ha felmerül a halál lehetősége, ez eléggé másodlagossá válik, szóval sanszos, hogy ekörül valami gond lehet.

Az, hogy szeret-e a pasid, előbb-utóbb úgyis kiderül. Addigis gondolj bele mélyen, vajon tényleg egyértelmű jelek utalnak-e arra, hogy nem szeret, vagy ezt az érzetet a te komplexusaid váltják ki? Ezt azért legbelül érzi az ember, akármilyen önértékelési zavarai vannak.

Ami egyébként a te esetedben elég valószínű (mármint az önértékelési zavarok), szóval ha úgy érzed, a saját erődből nem tudsz megváltozni, nem tudsz magadból erőszakkal szeretetet kicsikarni (különbenis, milyen szeretet az..), akkor nyugodtan fordulj pszichológushoz.