Eltartanád a feleséged vagy az élettársad ha nem dolgozna, de nem azért mert nem tud hanem mert nem akar?

nem tartanám el és én se lennék eltartott

ha keresne,de nem találna melót,ugy ok,de akkor bujja napi 8 órában a hirdetéseket,meg küldje el az önéletrajzát mindenhova,hisz állaskeresőként ez a dolga ...

kivétel talán akkor lenne,ha olyan cégem lenne amiben már nekem is csak a pénzt kell felvennem,dolgozni nem...akkor nem bánnám ha mindketten max hobbiból dolgozgatnánk...

de hát ilyen nem lesz sajnos...

Ha kijönnénk egy fizetésből, szerintem a férjem jobban örülne neki, ha itthon maradnék.

Mivel dolgozni dolgozok sokat, csak nem megyek el itthonról. ;)

Rengeteget kell foglalkozni a gyerekekkel (az egyik sni-s), hatalmas kertünk van, állatok, és mindig van meleg étel, tiszta ruha. ;)

Mikor dolgozni járok, nem tudok mindig mindennel foglalkozni, neki is többet kell itthon dolgoznia, és a pénz miatt járok dolgozni. (Jelenleg GYES-en vagyok, és közben állást keresek.)

Szóval ha úgy vesszük, mindketten tudjuk, milyen az élet, ha a feleség HTB, és ő biztos ezt választaná.

Én azt hiszem pár hónapon belül sírva könyörögnék egy állásért. :D Addig se vagyok itthon.

Attól függ mit nevezünk munkának. Mert ha a nő otthon van egész nap és becsülettel ellátja a háztartást plusz neveli a gyerekeket, bevásárol esetleg még a kerti munkát is megcsinálja, akkor ez igenis MUNKA csak nem jár érte fizetés. Sokan nem gondolnak erre. Pedig a nőknek nem csak a munka világában kell helytállni mint a férfiaknak, hanem vannak otthoni teendőik is. Sokan megelégednének a házi munkával, gyerekneveléssel, mint feladattal, de MO-n sajnos a legtöbb család nem engedheti meg ezt magának , hogy csak az egyik fél dolgozzon.

Szóval nekem nem tetszik ez a szó, hogy eltartott, mert ha bár az egyik fél valóban nem száll be anyagilag a háztartásba, mégis legalább annyit tesz érte, mint a kereső. Szerintem szerencsések azok a családok ahol meg lehet oldani, hogy csak a férfi dolgozik, a nő meg szivesebben van otthon. Sokkal nyugodtabb úgy az élet, több idő jut a gyerekekre, a házi munkára, a nő is több időt tud forditani magára, a családi légkör is ezáltal egész más. Más mert különben 4körül ér haza az anya a munkából, akkor még menjen bevásárolni, főzzőn vacsorát, mosogasson-takaritson, majd még tanuljon a gyerekekkel, aztán 10körül bedől az ágyba a kimerültségtől,a férjére meg nem is marad ideje. Ezért is mennek tönkre a házzasságok többek között.

Úgyhogy én nem nézem le azokat a nőket, akik úgy döntenek, hogy inkább nem dolgoznak, hanem otthon maradnak vigyázni a gyerekekre, házi munkát végezni. Ettől függetlenül engem ez az életforma nem elégitene ki, szeretem a munkámat, ha "csak" a házimunka gyereknevelés lenne a feladatom, egy idő után erős hiányérzetem lenne.

A férjem nem akarta, hogy dolgozzak. Én meg dolgozni akartam, de megkért, hogy legalább próbáljam ki, hogy csak az otthoni teendőim vannak. Kipróbáltam, 1 hónap után szerencsére visszafogadtak a munkahelyemre! Szóval inkább dolgozom.

Nem, nem lennék eltartott és nem tartanám el a párom, mert egy fizetésből nem tudnék mindent megadni a gyermekemnek.

Ha anyagilag megengedhetnénk, akkor szívesen lennék htb. Most is nagyjából eltartott vagyok, mert egyetemistaként a havi jövedelmem kb. 20 ezer ft, viszont suli mellett még egy kis lakás fenntartása is gondot okoz.

Az lenne az ideális, ha tudnánk venni egy családi házat, és ha gyerekeik lennének, otthon lehetnék velük, vagy csak részmunkaidőben dolgoznék. A ház körüli teendők nagyon sok időt elvesznek.

Amikor gomnazista voltam, a szünetekben én vezettem a szüleim háztartását, napi 8-10 órát elvett, mire midnent megcsináltam. Takarítás, udvar, kert, mosás, főzés, bevásárlás, foglalkozás a kisebb testvéreimmel... nem igaz, hogy aki 8 órát dolgozik, utána képes még 8-10 órában a házzal törődni, és utána még van energiája magára és a családjára is.

A beszűkülés a legnagyobb veszély, de szerintem ez tudatosan megelőzhető. Például én zongorázom, ha csak napi 1-2 órám jut gyakorolni, akkor egyrészt pihen a lelkem is, másrészt valami mással foglalkozom.

Vagy mivel eredeti végzettségem zenetanár, azt is el tudnám képzelni, hogy fogadjak két-három magántanítványt, akikkel foglalkozhatok, igaz agyanilag ez csak minimális pluszt jelentene, de szellemileg sokat.

És a párom sem szenvedne attól, hogy este mire hazajön, olyan vagyok, mint egy kicsavart mosogatórongy, hanem tudok vele foglalkozni, beszélgetni sokat, finom vacsorát főzni, és nem csak bezuhanok az ágyba, hanem előtte sétálunk egy nagyot vagy bármi...

Én nem várnám el a férjemtől,hogy dolgozzon, ha olyan jó munkám lenne, hogy nagyon jól megélnénk belőle. Akkor viszont neki kéne otthon többet bevállalnia. De ő nem az a lustulós típus, úgyhogy biztos csinálna valamit, amitől hasznosnak érzi magát.

Csak sajna most én kerültem abba a helyzetbe, hogy nincs munkám, neki meg van. Kezdem elég nehezen viselni. Szeretek itthon lenni, nem erről van szó, csak így anyagilag elég sz...r mindkettőnknek és nekem is kellemetlen, hogy nem tudok megállni a saját lábamon. Ha bármi történne a párommal, hogy tudnék így neki segíteni?

Úgyhogy én a tőlem telhetőt megteszem, hogy találjak munkát.