Létezik, hogy még 34 évesen nem találtam meg az igazit?
Voltak barátaim, hosszú távú kapcsolataim, de valahogy egyik sem volt az igazi, nem tudtam velük elképzelni az életem. kétszer voltam szerelmes, mindkettő viszonzott volt, de egyéb okok miatt mégsem maradhattunk együtt.
Én valahol még szeretném azt hinni, hogy mindenkinek megvan a társa valahol a világban, de hozzám mikor jön már végre el??
Bevallom, gyakoribb névre számítottam, olyanra, mint Szilvia, Katalin, Zsófi, de Enikőre nem. Tényleg nagyon nagyon szép neved van és lefogadom, hogy Te magad is szép vagy, de úgy érzem, zárkózott is.
Nyitottnak kell lenned, mert nem tudhatod, hol akadsz össze az igazival és hogy ki lesz az.
Szívesen leveleznék veled.
Én is szeretem a nevem, nem annyira különleges, de mégis van benne valami szép.
Lehet, hogy jól érzed, nem vagyok egy mindenki karjába azonnal ugró valaki, de azért túlzottan zárkózott sem. Bár a bizalmat tényleg nehezen szerzik meg nálam.
Levelezni, itt a GYK-n keresztül ismerkedni.. Hát, nem is tudom.
Részemről ez csak egy kijelentés volt, nem köteleztelek semmire. A levelezés még nem jelent ismerkedést.
Nem biztos, hogy az igazi majd a munkahelyeden, egy szórakozóhelyen, vagy az utcán talál rád.
Képzeld el a következő szituációt (megtörtént eset):
A lány mobiltelefonjával gondok akadtak. Megkérte több férfi barátját is, hogy nézzék meg neki. Mivel a készülékben nem találtak hibát, a lány felhívta a szolgáltató ügyfélszolgálatát. Egy készséges fiatalembert kapcsolt az automata és együtt próbálták meg kideríteni, mi volt a hiba. Egy hét múlva sajnos újra előjött a hibajelenség és a sors, vagy az automata ugyanazt a fiatalembert sorsolta ki technikai segítségnek. A fiú emlékezett a lányra és már sorolta is, mit kell tennie a megoldásért, majd a beszélgetés végén felajánlotta, hogy elküldi sms-ben a tennivalókat, hogy a lány emlékezzen rá. Az sms-t megkapta a lány és a végén írt a fiú valami személyeset. Azt, hogy beleszeretett a hangjába. Már majdnem 10 éve boldog házasok.
Egy ismerősömre emlékeztetsz. Csak ő férfi. Folyton panaszkodik, hogy mennyire egyedül van, jó lenne, ha volna mellette egy nő. De ha elhívjuk szórakozni, az a válasza, hogy öreg már a diszkózáshoz, ha valahol szemezni kezd vele egy jó nő és mondjuk neki, hogy na, menj oda, rávágja, hogy biztos csak furcsának látja őt, azért bámulja és úgyis elküldené. Kapott olyan tanácsot is, hogy regisztráljon társkeresőkben, de mi a válasz? Hogy minden nőnek férfimodell kell, ő meg nem éppen fotogén és egyébként is csúnya.
Aki igazán szeretne valamit, az soha nem él kifogásokkal.
Aki igazán szeretne valamit, az tényleg nem él kifogásokkal. Itt nem az a baj, hogy egyáltalán nem találok senkit, mert ha akarnám, akkor lenne már mindenem, férjem, családom, gyerekem. de kérdés, hogy boldog lennék egy olyan valaki mellett, akit nem szeretek? Boldog lennék egy olyan valaki mellett, akivel már akkor sem működött, mikor "csak" együtt jártunk, vagy akár együtt is éltünk? (Kompromisszumok mellet, de akármit én sem fogadok el.)
Vagy ha csak azért, hogy ne legyek egyedül összeállok valakivel, csak hogy legyen már végre pl gyerekem, és az a valaki majd úgy gondolja, h két év múlva inkább lelép, mert ez neki sok, ő nem erre számított?
Persze, vannak filmbe illő szerelmi történetek, de az, amit Te leírtál, nagyon kirívó eset.
Persze semmi sem lehetetlen.
Tudom, mire gondolsz és átérzem a problémádat.
A mondanivalóm csak annyi volt, hogy nyitottnak kell lenned, mert sosem tudhatod, nem-e szalasztod el a nagy lehetőséget.
A történet nekem nem tűnik filmbe illőnek, vagy kirívó esetnek. Sok hasonló történetet leírhatnék, hogy találkoztak egymással a környezetemben lévő házastársak, élettársak. Nem tudom, lehet, hogy a nagy átlagnak úgy megy, hogy az ölébe hullik a sok lehetőség, de én nem ezt látom.
Írod, hogy: "hozzám mikor jön már végre el??"
Tehát várod, hogy bekopogjon. Nem fog.
Igazad van. de a "hozzám mikor jön végre el" inkább arra vonatkozott, hogy mikor szólít már meg, mikor néz a szemembe, mikor mosolyog már rám. Emberek közt mozgok jövök-megyek. De én leszólítani biztos nem fogok egy ffit. Azért az első lépést tegye már meg ő, nem?
Érted mire gondolok?
Képzeld, nem vagyok hülye, már a kérdés olvasásakor levettem, hogy érted (ennél milliószor bonyolultabb ügyeket oldok meg). Arra akartalak rávezetni, hogy nem fog nyomulni senki. Lehet, hogy már rád mosolygott, csak nem vetted észre, a szemedbe nézett és Te inkább kerülted a tekintetét, megszólított, de nem vetted a lapot. Lehet, hogy ezeket különböző férfiak cselekedték meg. De mindig lehet valami kifogásod. Nem elég jóképű, nem megfelelő az egzisztenciája, nem tetszik a munkája, nem elég intelligens, ilyen módon nem ismerkedek, túl tolakodó, túl visszahúzódó, túl magas, túl alacsony, stb.
Bennünk vannak a lehetőségek és a hibák is. Ha nem sikerül valami, akkor érdemes először magunkban keresni a hiba okát és tenni ellene.
Erre akartalak rávezetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!