Hány éves korotokról maradtak meg bennetek gyerekkori élmények?

Ovis koromból rengeteg dologra emlékszem.

A legkorábbi amúgy az, amikor kilyukasztották a fülem, szüleim elmondása alapján 1 éves múltam nem sokkal. Annyira emlékszem az egészből, hogy körbeállt anyukám, nagymamám meg még valaki volt ott, és mondták, hogy "neeeeem fog fájniiiii", de nagyon fájt!!!

A másik, amikor kb. 2 évesen (tavaszi születésű vagyok, ez nyáron volt) a nagyszüleimmel nyaraltam Balatonlellén, ebből van pár emlékképem, pl. hogy az iszapot pacskolom, meg egy nagy tálban voltak a cumijaim és azok között válogatok.

Illetve 2 és fél éves voltam, amikor megszületett az öcsém, arra tisztán emlékszem, amikor apukámmal bementünk érte a kórházba.

Szóval nálam ezek a legkorábbi emlékeim.

24/L

4 éves voltam, mikor tesóm született, és abból nagyon sok minden megmaradt. Mikor jött haza apukám és vitt be engem anyukámékhoz kocsival, aztán ahogy sétáltunk a szülőotthon főbejárata felé. Onnan például tisztán emlékszem, hogy a járda két oldalán sövény volt, távolabb egy fasor. Kellemes hűvös idő volt, friss levegő (október vége), és pont hallottam egy galambot. A galamb hangjáról azóta is ez a jelenet ugrik be, és nagyon jó érzés.

Ha jobban belegondolok, még a születése előttről is vannak emlékeim. Emlékszem például, mikor már anyukámnak nagy hasa volt, én meg megkértem, hogy had hajoljak oda "meghallgatni".

Hmm... o.O ...nem is tudom.

Vannak homályos emlékeim kisbabakoromból, pl. hogy felállok a kis rácsos ágyamban, és ott áll egyik szülőm és felvesz magához. A többi emlékem abból a korból sztem elképzelés-alapú, aemlyet fényképek elevenítettek meg.

Érzésekre (képek nélkül, vagy képvillanásokkal) nem a legvilágosabban, de emléxem, pl. hogy az imádott nagypapám magához ölel a nagyszobában a kanepén, egy itteni fényképezés is dereng, ill. 3-4 évesen világosan belenyúltam a könyvekkel teli üveg-vitrin ajtajába, amely keresztbe el is vágta a kezemet. Emléxem a fájdalomérzetre és amikor visszagondolok rá, bizsereg az a 3 középső ujjam a jobb kezemen, amelyet egymáshoz varrtak össze egy hét erejéig. Amikor elláttak a kórházban, és csak egy "--Ümm!"-nyit nyikkantam, amikor kaptam bele egy szurit. Apum szerint hősisesen viselkedtem.

De még rengeteg ovis-élményem van, még 3 éves kiscsoportos koromból is. egyik legkedvesebb játékom akkor egy fém búgócsiga volt, de emléxem olyasmire is, hogy sarokba ültetnek az óvó nénik, mert "kiálltam" magamért és megütöttem az egyik gyereket a karján, vagy vmi.

Lefekvéskor anyu mindig sokat mesélt nekem és "Lalizott" velem :-). (Így hívták az én "hű barátomat" a kis szürke játékmacit, aki mindig vigyázta éberen álmaimat ;"D ). Majd betakargatott és adott egy jóéjt puszit. Apu is (mégha későn is jött meg, de) bejött adni egy jóéjt-puszit, és megsimogatott. Éjjelente mindig egy piros lámpa égett a (kis)szobánkban, ami eleinte félelmetes volt, de aztán megszoktam.

Volt egy 3kerekű biciklim fehér pedálokkal és piros fémnyereggel. Hogy szerettem... :-)

A kistányérom közepén egy szép kismaci volt, csak aztán eltört... :"( Egy másik fémtálcánk hasonló jelleggel még a mai napig megvan, és jó állapotnak örvend. Ma is abba hoppantjuk a frissen kisütött palacsintát/lángosokat.

A dédim 3 éves volt mikor elment közülünk. Hányszor vittem oda neki (vagy utána) a botját a házuk egy bizonyos sarkából, ahol hagyta mindig... :)

4,5 éves koromban költöztünk el egy másik lakásba, addig rengeteg megfogalmazhatatlan, javarészt kellemes élményem maradt a régi lakásunkból.

F/29