Történt veled olyan, hogy váratlanul, a szemed előtt hunyt el valaki, akit szerettél? (baleset, egészségügyi problémák)

Nekem a nagymamám "halt meg" a szemem láttára. Pontosabban nem itthon halt meg,de nekem teljesen olyan volt. Reggel iskolába menet engem és a 2 öcsémet ő szokott ébreszteni,és szokásához híven ezt aznap is megtette, Nem jutott el a konyháig,hallottam hogy nagyon furcsán kezdte venni a levegőt.Visszament a szobájába,leült az ágyára,addigra már apám is ott volt és hívta a mentőket.

A mamámon látszott,hogy nem kap levegőt,elkezdett kékülni az arca,annyit még ki tudott nyögni, hogy "Meghalok" és elterült az ágyon. Apám lélegeztette mesterségesen a mentők érkezéséig (az már mellékes,hogy az első mentőben nem volt defibrillátor így a szomszéd faluból kellet még egyet hívni)

Elvitték a mamámat,láttam ahogy betették a mentőbe és nem láttam soha többet.Nekem akkor olyan volt mintha meghalt volna,pedig még 1 hétig kómában volt. 2 agyvérzés egyszerre,ugyanannál az embernél...végzetes.

Apám mesélte,hogy a halála előtti napon bement a mamához és mondta neki,hogy ha mennie kell nem tartjuk vissza,menjen nyugodtan. Könnyes volt a szeme.Azt mondják,aki kómában van az nem hallja amit mondanak neki,a mamám mégis sírt. És másnap meghalt.

3 éve történt 14 éves koromban de még mindig megkönnyezem ha visszaemlékezek rá. Nagyon nehéz...

Apám 8 éves koromban lett öngyilkos. Mérget ivott, majd kiszaladt a házból, és a szomszéd kapuja előtt esett össze. Nem emlékszem mindenre, de arra igen, hogy hányt, dőlt a szájából a hab, és remegett. Nem sokat láttam belőle, mert anyám és a bátyáim igyekezték eltakarni előlem a látványt. A mentő riasztás után háromnegyed órával ért ki, addigra már bátyámék elvitték a szomszédom kocsijával a kórházba. Valószínűleg már akkor halott volt.

A temetésén már nem nézhettem meg a ravatalon. Utána állítólag sokáig sírokat, koporsókat rajzolgattam, de nem emlékszem rá. Mint ahogy arra sem, hogy milyen volt apám. Minden emlékem törlődött róla, és a mai napig sem tudtam sírni a halála miatt, még a temetésén sem, és azóta sem. Mintha soha nem is lett volna apám. Az agyam így védekezett mindaz ellen, amit átélt. Már 21 éve, tulajdonképpen nem érdekel. De nem tudtam neki megbocsájtani, hogy félig kész házban, lehetetlen helyzetben hagyta ott a három kiskorú gyerekét, és még annyi esze sem volt, hogy legalább ne a gyerekei szeme előtt csinálja, amit tett...