Régen azért volt divat fiatalon és hamar férjhez menni, mert máskülönben nem élhettek szexuális életet?
Figyelt kérdés
Pl a mamámék esete. Mesélte, hogy szeptemberben találkoztak a papámmal, 17 évesen. Májusban eljegyezte (8-9 hónap után) szeptemberben (1 évvel a találkozás után) meg már megvolt az esküvőjük. És szinte napra pontosan 9 hónappal később megszületett az első gyerekük. És a környezetében minden fiatal lánynál így volt.2011. márc. 4. 14:26
11/14 anonim válasza:
Ne hidd hogy akkoriban nem jöttek össze az emberek a fáskamrában egy gyors menetre.
12/14 anonim válasza:
Előttem szóló, persze, sokan megtették, de azért az nem ugyan az volt, mint amit ma megtehetnek. Egyrészt nem vállalhatták fel nyíltan, hogy már szorosabb kapcsolat van közöttük, másrészt az ilyen kis összebújásoknak régebben elég hamar megmutatkozott a következménye, hiszen a védekezés még messze nem ott tartott, ahol az elmúlt 30 évben. Hajadonként szülni meg elég ciki volt, de már az is, ha valakit terhesen vettek feleségül. Ha nagyon hamar jött a lagzi az eljegyzés után, és aztán feltűnően gyorsan jött a baba (értsd: eljegyzés decemberben, lagzi januárban, baba májusban például), akkor már eléggé megszólták az asszonykát.
13/14 anonim válasza:
tudod, abban a korban még nem minden a szexről szólt. nem ezt nyomta a tv, mivel akkoriban még rádió is csak ritkásan volt.
az én nagyszüleim is pár hónap jegyesség után házasodtak össze, és hidd el, biztosan tudom, hogy nem a kufircolás motiválta őket. szerették egymást, 50 évet éltek le együtt példamutató módon.
igen, akkoriban az volt a "divat" hogy egy lány már 18 évesen férjhez ment, gyereket szült. ezért valósulhatott meg az, hogy valakinek 7-8 gyereke is volt. akkoriban a nőknek az volt a karrier, hogy szép nagy családjuk van. manapság ezt sajnos nagyon nehéz megvalósítani, mert mindenhonnan ömlik ránk a maradj szingli, legyél gazdag, közben pedig nem számít, hogy lelkileg egy üres nagy 0 vagy...
14/14 anonim válasza:
igenis van vmi a szex dologban hogy azért házasodtak hamar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!