A férjem szeretné, ha megműttetném a mellem, de nem tudom, hogy mennyire hallgassak rá mindenben?
Magától a műtéttől nem zárkózom el, mert én is szeretném megcsináltatni, de néhány dologban különbözik a véleményünk.
[link] - itt alulról a harmadik fotó - nekem is nagyjából ekkora van (mint a hölgynek volt), férjemnek nagyon tetszik a végeredmény, amit ez a fotó mutat.
Ami nekem ellenvetésem a témával kapcsolatban: lufikat nem szeretnék, félbevágott kosárlabdát sem. Alacsony vagyok, így pláne kisebb méretűt és természetes hatásút szeretnék (ránézésre ne látszódjon, hogy nem saját).
Másrészt most lesz egy kocsieladása és abból szeretné finanszírozni. Viszont én várnék még, legyen a bankban is tartalék, vagy én is tudjak hozzátenni érdemben az összeghez (jelenleg nem keresek túl jól).
Az utolsó szó mindenképp az enyém, mert az én testem, de azért szeretném az ő igényeit is figyelembe venni.
Sőt, hozzáteszem, hogy egy gerincprobléma miatt nekem már 17 évesen megmondták, hogy császárral szülhetek majd. A gyerekvállalás még 1-2 év múlva lesz csak nekem aktuális. Viszont én is császárral születtem és láttam, hogy anyukámnak még ennyi idő elteltével is milyen brutális hege van.
Ezért már előre eldöntöttem, hogy ha szülni fogok, akkor egy plasztikai sebészt kérek fel a seb visszazárására.
Bocsánat, de hajnalban, kávé előtt még nem működött teljesen a nyelvtani központom, de köszönöm a részletes korrekciót.
Szeretné = tetszene neki.
Értem.
Szerintem ha műtét lesz belőle, azt a formát részesítsd előnyben, ami Neked tetszik, amivel jól éreznéd magad.
30/N
Valóban a kérdés kiírásához képest 180 fokos fordulatot vett a kérdező nézőpontja :) Ez az ő dolga, de azért ami tény az tény :)
A nyelvtanos pasinak üzenem, hogy egyetértek vele teljesen. Ezt nem lehet félreérteni és kimagyarázni.
A kérdezőnek pedig, ha azért akarod megműttetni magad mert úgy gondolod hogy így meg tudod tartani a férjedet hosszabb ideig, akkor az olyanra csináltasd ami neki tetszik. Ha magad miatt, akkor ami neked. Mellesleg teljesen biztosra veszem, hogy az ilyen műtétekre a nők nem maguk miatt szánják rá magukat, hanem a hímek miatt, mert úgy gondolják, hogy így kívánatosabbak lehetnek. ha egy férfi sem élne a világon, senki sem műttetné meg magát. ezt is kár tagadni :)
32/N
De, rosszul értelmeztétek, mert rögtön az első mondat is az volt: "magától a műtéttől nem zárkózom el, mert én is szeretném megcsináltatni", majd a továbbiakban kifejtette, hogy az alak, amin nem értenek egyet, meg, hogy ő most még nem szeretné, hogy ez a pénz őrá legyen költve.
persze, itt szeretik a legrosszabbat belelátni mindenbe, hátha találnak valakit, akinek náluk szarabb és akkor végre adhatnak tüzes jó tanácsokat, hogy legyezgessék a hiúságukat.
Kérdező, egy normális orvos tényleg figyelembe fogja venni a tested arányait, hogy mi lesz a legjobb neked méretre, én hallottam már olyat is, aki egyszerűen megmondta, hogy olyan nagyot márpedig nem rak be, mert nem lesz szép. Ajánlom neked a HOXA portál mellplasztikás fórumát, ott sok hasznos infot találsz. :)
És szerintem is választ a csepp alakút, ne a labdát. Dögös lesz a férjednek az is hidd el. :)
15:22 - a csepp alakú, amire én gondolok? Egyelőre odáig jutottam csak, hogy a neten nézegettem sebészetek képgalériáját.
Megnéztem az általad ajánlott oldalt, ott is láttam olyat is, amit elvinnék az orvosnak, hogy "na ilyet", meg olyat is, amitől az orromban landolt a kávé, annyira kivehető a protézis széle, még fent is. Na, ilyet nem szeretnék semmiképp.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!