Miért szeretem jobban a saját testvéremnél?

Mert még nagyon pici a testvéred. Nem várhatod el tőle, hogy "jól viselkedjen". Minden gyerek más, van, amelyik nyűgösebb, van, amelyik nyugodtabb.

Azért is foglalkozz többet a húgoddal, hogy megismerje a hangodat, az arcodat, és te is meg tudd nyugtatni, ha sír. Minél többet törődsz vele, annál jobban fogod szeretni:)

Nem várhatjátok el egy 14 éves lánytól, hogy megértő legyen, mikor gyakorlatilag nonstop gyerekbőgést hall. Az én fiam hasfájós volt, és volt olyan, amikor már én is legszívesebben üvöltöztem volna az akkor 6 hetes gyerekkel, hogy fogja már be, mert annyira fáradt voltam és ideges, na meg tehetetlen. Ha az ember saját gyereke képes kiváltani ezt egy felnőtt emberből, akkor hogy várhatnánk el egy 14 éves kamasztól, hogy az ennyivel fiatalabb testvérével szemben legyen megértő és érett? Szerintem ez igenis a szülők felelőssége, valószínűleg nem foglalkoznak eleget a lánnyal, csak a baba körül forog minden, állandóan azt lesik, hogy a babának milyen a kedve, stb. Ráadásul valószínűleg pont azért, mert sírós, anyuka nem hagyja, hogy a kérdező is foglalkozzon a testvérével, pl pelenkázza, ha tápszeres akkor etesse, kicsit dajkálja. Ezért sokkal érdekesebb a 7 hónapos unokahúg, mert vele többet foglalkozhat és sokkal "érdekesebb" is már.

Kérdező, neked egy tanács, a tesód semmiről nem tehet, ő az utolsó, akit nem szeretned kéne, vagy akire haragudnod kéne. Próbálj meg vele is foglalkozni, vagy legyél sokat anyukád körül, mikor a babával van, hogy a te hangodat, később arcodat, illatodat is megismerje és megnyugtatónak találja.:)

Teljesen érthető, hogy egyenlőre még nem sikerül megtalálnod a közös hangot a húgoddal. Tényleg sokat fog változni a viselkedése a következő hónapokban - ebben a korban az az 5 hónap különbség nagyon sok! - de akkor sem feltétlen lesz ugyanolyan, mint az unokatesód. Hiszen már neki is van személyisége:)

Próbálj meg sok időt vele tölteni, beszélni hozzá, játszani vele, mosolyogni rá.. ha megszokja a jelenlétedet, te is meg tudod majd nyugtatni, és nagyon meg fog szeretni téged. És biztos te sem fogsz már így érezni, hogyha ragaszkodni kezd hozzád, mosolyog rád, keres téged, később pedig totyog a nyomodban..:)

Ahogy minden 14 éves lány különböző, ugyanúgy igaz ez a két hónaposakra is. Van, aki mosolygós, van, aki sírós. Egyébként nem biztos, hogy később abból lesz jobb ember, aki mindig mosolyog, és szinte soha nem sír. A két hónapos babák semmilyen más módon nem tudnak kommunikálni. De legalább próbálkozik. Később majd egyre több mindent fog tudni, sőt, még az is lehet, hogy amikor az unokatesódnál megkezdődik a dackorszak, akkor épp a tesód lesz az, akit a legtündéribbnek látsz majd.

Amikor nekem megszületett a fiam, elképzeltem, min ment keresztül. Addig egy sötét, vagy legalábbis félhomályos helyen volt, ahol meleg volt, puha minden. Ahol bármerre nyúlt, támaszt találhatott. Aztán megszületett, és mi történt? Egy olyan világba került, ahol hideg van, durva anyag ér a bőréhez (bármilyen lágy egy textil, a méh falánál biztos nem puhább), kinyújtja a kezét, és néha nem talál semmit maga körül. És megismeri az éhség érzését is, ami szintén ismeretlen volt. Azért így nézve ez elég rémisztő. És egy ideig csak az anyja hangja, jelenléte nyugtatja meg, hiszen az ismerős a leginkább.