Miért nem szeretem a szülővárosom? Nagyon megnehezítem ezzel a dolgom, más is van így?
Biztos nem a Kelet Las Vegas-a:))
Én is utálok végigmenni azon az úton, amin 8 évig, reggel-este jártam iskolába, óriás tömbházak között, viszketek, ha végig kell mennem pedig nem ma volt.
Én sem szeretem igazán.
Talán mert mondjuk itt semmi nincs. Lehet, hogy sok rossz emlék kapcsolódik ott ahol születtél és emiatt érzel így. Mert velem ez a helyzet. Menekülnék innen már, de még nem lehet.
Nekem nagyon vegyesek a szülővárosom iránt az érzéseim. (Nem is itt élek már 10 éve.) Azóta éltem 2 fővárosban. Nem azért nem szeretem, mert kisváros, én meg hozzászoktam a fővárosi nyüzsgéshez, talán inkább azért, mert a gyermekkoromat itt töltöttem, s ez nem volt túl szerencsés. Éppen tegnap fogalmazódott meg bennem, hogy én többet oda se megyek.
Viszont mindig érdekel, ha mondjuk a hírekben szó van róla, vagy valaki szintén onnan jött, az az ember mindjárt érdekel, hisz a "földim".
Én sem szeretem azt a várost, ahol felnőttem, és iszonyatos lelkifurdalásom van miatta. Viszont én tudom miért.
Este nem lehet kimenni az utcára, mert megvernek, megerőszakolnak, kirabolnak. A saját utcádban nem mersz végig menni, csak nappal, de a központban van, hogy nappal is utánad szólnak, köpködnek, füttyögnek, ha esetleg nem hordóban mész ki.
Borzalmas, utálom. Ha ezek a mocskok nem lennének, és nem kapnának támogatást mert egyáltalán léteznek, és szennyezik a várost, akkor szeretném a helyet. Így nem. Amint tehetem elhúzok, és viszem anyumat is, nem hagyom egyedül ebben a városban.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!