Meddig van még visszaút és mikor kell már véget vetni egy kapcsolatnak?

Ha nincs meg a Tisztelet...

Ha nem tudtok már "hozzátenni"egymás napjához

Ha a gyerkőc előtt sem tudjátok türtőztetni magatokat

...akkor először beszéljétek meg,vajon újjáéleszthető-e mindaz,ami régebben volt,nincs-e valami egyéb,zavaró titok a háttérben,érdemesnek látjátok-e még a kapcsolatot arra,hogy új energiákat fektessetek bele.Ha előjön a búcsú lehetősége,aki igazán szeret az ragaszkodni kezd.

Én is az utóbbi hozzászólással értek egyet. Egy működőképes kapcsolat működik. Ha problémák merülnek fel, ami miatt felmerül a szakítás gondolata, nagyon-nagyon ritka, hogy azt még meg lehet oldani, és rövid időn (vagy hosszabb időn) belül visszatérnek ugyanazok a bajok, fokozva.

Nem biztos, hogy ezért érdemes elpazarolni még néhány évet, tönkretenni az idegrendszeredet, és depresszióba süllyedni a kudarctól..

Én is sokat (éveket) küzdöttem az előző kapcsolatomért, és nagyon sajnálom, hogy az első jelnél nem álltam tovább. Nagyon sokat veszítettem a tétovázás miatt.

senki nem gondol arra a szerencsétlen gyerekre? Nem olvastam el mindet, mert annyira felhùzott, hogy mindenki csak a szerelemrôl ìr, meg az ûljûnk e beszélgetni... Nekem nincs még gyerekem, de a szûleim életét végignézve, komolyan filmet lehetett volna csinàlni belôle,mint még sok màsikébòl is, hogy hogyan tartsunk ôssze egy csalàdot, annak érdekében, hogy a gyerek ne sérûljôn, vagy nem azért szûlnûnk manapsàg gyereket, hogy megmutassuk neki, de igenis élni szép??? A boldogsàgért tenni kell persze, mindenkinek, de minden gyereknek alanyi jogon jàr, hogy legyen anyja is meg apja is!! Ha az az apa, nem alkoholista, ha nem veri a csalàdot, ha nem kôlti a sajàt ôrômére a fizetését, akkor nem kàros a csalàdra és igenis szûkség van a példàra, mert majd az a gyerek eldônti, hogy jò példàt làtott, vagy nem... de ha semmit nem làt, akkor folyamatosan csak azt kérdezgeti, hogy nekem miért nincs apukàm?? Jò lesz neki azt mondani, hogy hàt mer màr nem szerettûk egymàst?

Szûleim 16 és 18 évesen lettek szûlôk mikor a bàtyàm megszûletett, most 43 és 45 ... egészségben nôttûnk fel, làttunk jòt-rosszat ami kellett ahhoz, hogy mindektten kiegyensùlyozott sikeres felnôttek legyûnk!!

Gondolkozz még ezen, hogy mi is lenne a legjobb, de màr nem csak magadért vagy felelôs, nem csak neked szòl, az ôsszes okos kommentelônek, akik miatt van ennyi rohadt vàlàs csonka csalàd...

Konrad Lorenz- a civilizàlt emberiség 8halàlos bûne, ajànlom esti csemegének elalvàs elôtt!

Utolsónak!

Nem jó megoldás az erőltetett kapcsolat. A gyerek nem fogja értékelni az áldozatot és nem lesz tőle jobb, hogy van otthon egy morcos anyja és egy boldogtalan apja.

Amit ma meg kell tanulniuk a pároknak a gyerek előtt 1. választás - csak olyan apát szabad választani akivel a válás után is együtt tud működni - vagyis lehessenek barátok utána. 2. A válás nem az élet kudarca. Ez már biológia szerintem, de az emberek átlagosan nem élet hosszigra vannak teremtve.

Hàt ebben nem értûnk egyet, de ez nem is baj... Nekem akkoris meggyôzôdésem, hogy addig ugràljon az ember a kapcsolatba bele meg aztàn onnan ki, ameddig nincs gyereke, de ha màr van, akkor ez a dolog elfogadhatatlan az én értékrendem szerint, a kérdés valami olyasmi volt, hogy mikor kell lépni, hàt az én véleményem az, hogy ebben a helyzetben maximum akkor, ha az apa veszélyt jelent a gyerekre...

Nézd, szerintem mindenre van megoldàs, de ez még nem jelenti azt, hogy mindent meg is lehet oldani... Na de kônyôrgôm, egy rossz idôszak szerintem nem pàr hét vagy hònap... Lehet akàr évek kérdése is, mire tùl lehet jutni ilyen pàrkapcsolati dolgokon, de ez mindenkinél màs...

Indokként felhozni egy ilyen komoly dôntésre, hogy a szerelem màr elmùlt, szerintem bazinagy luxus... Mindegy, mindenki ùgy éli az életét ahogy akarja, senkit nem akartam bàntani, de szerintetek miért tart itt a vilàg, ahol? és senki nem gondol személyesen magàra akkor amikor hallgatjuk a hajmeresztô statisztikàkat, akàr a vàlàsokròl, gazdasàgi problémàkròl, csak hogy azokat emlìsem, amelyhez egy orszàg népének majd'minden tagja hozzàjàrul a mindennapjaival...

Tartsatok ki egymàs mellett, az lehet a legjobb mindenkinek! Bûszkék lehetnétek magatokra, ha sikerûlt ezen tùlleni, hogy én nem adtam fel!!!

én csak ezt tudom tanàcsolni

Na most olyanok vagyunk mint az ördög és az angyal (nyilván én vagyok az ördög) aki jobbról balról suttogunk szegény fülébe. :)

A világ nem tart sehová, hanem változik. Nekünk meg alkalmazkodni kell hozzá. Szétmenni általában nem olyan egyszerű és az emberek maguk is nehezen szánják rá magukat. Nem hiszem, hogy bárki könnyedén lemond a gyerekével való együttélésről, tehát ha ez így felmerül, akkor annak komoly az oka. Sajnos szerintem ha egy kapcsolat eljut erre a szintre, akkor előbb utóbb gyűlöletté válik, ha erőltetik a felek, vagy az egyik nem engedi a másikat. És onnantól annak a gyereknek pokol lesz az élete, ha együtt vannak a szülei, ha nem.

Szerintem ott kell abbahagyni, ahol még van egy kis szeretet. Szétmenni megpróbálni külön, de a gyerek érdekében még nem túllépni azt a határt. Ennyi.

Van olyan, amikor egy kapcsolatot nem lehet megmenteni. Az élet folyamatosan alakítja, formálja az ember személyiségét. Bár ugyanazok a benyomások érik a két felet - legalábbis nagyjából - teljesen másféle változást okozhat a személyiségükben. És mint tudjuk, felnőtt ember tartósan nem tud megváltozni. Ha csak egyre mélyül közöttük a szakadék, akkor addig kell szétválni, ameddig még tisztelettel tudnak egymásra tekinteni, nem pedig gyűlölettel.

Ha adott helyzetek okozzák a problémákat, pl. anyagiak, valamilyen tragédia okozta feszültség, az változhat, és a kapcsolat túlélheti a nehéz időszakot, a párt pedig még jobban összekovácsolhatja. De ha személyes ellentétek állnak a háttérben.. senkinek sem kívánom, hogy úgy éljen, a másik szobában van egy idegen, akit látni sem akar, mert a puszta jelenlétével is az őrületbe kergeti. Mikor a hideg futkároz az ember hátán a másik megjegyzéseitől, hangszínétől, ásításától, horkolásától, csosszanásaitól, szokásaitól, attól, ahogyan bármihez - esti programhoz, barátokhoz, a jövőhöz - hozzááll.

Ez nem élet így. Ugyan ki kívánná, hogy a szülei úgy neveljék fel, hogy közben tönkretegyék a saját életüket?

Az én családom összetartó, bár a szüleim fejében megfordult a válás úgy 15 éve, mégis együtt maradtak. Azóta lassan de biztosan élve eltemették magukat. Egyetlen boldog pillanat sincs az életükben.. Fantasztikus volt úgy felnőni, hogy láttuk őket egymás mellett élni, és a tudat is tök jó, hogy most már esélyük sincs egy másabb életre.

Azzal, ha a szülők elválnak, nem a gyerektől válnak el. A gyerek alkalmazkodik, hamar megszokja az új fejleményeket. Már nem úgy megy, mint 50 éve, hogy az osztályban kiközösítsék, amiért elváltak a szülei..

Rengeteg olyan ember ismerek, aki "csonka" családban nőtt fel, és mégis boldog gyermekkora volt. A szülők újra házasodtak, a gyerek pedig mindent megkapott, amit valaha is vágyott, mindkét szülőt akkor látta, amikor akarta, felnőve pedig két család támogatta őt az életkezdésben. Az, hogy a szülei nem éltek együtt, teljesen természetes számára.

Úgyhogy mindennek fényében én továbbra is azt mondom: Kérdező, a saját életeddel foglalkozz, a saját érzéseiddel. Felelősséggel tartozol a gyerekedért, úgyhogy úgy kell döntened, hogy kiegyensúlyozott, boldog gyermekkora legyen. Ha ezt úgy érhetitek el, hogy együtt vagytok, akkor úgy, ha pedig külön, akkor úgy. A gyerek akkor boldog, ha a szülei is azok.

Rossz hetek után természetesen nem kell elválni.. Egy házasság ennél azért több csapást kell, hogy kiálljon.

Ha megbeszéltétek, mit vártok a másiktól, és a helyzet mégsem változik pár hónapon, max egy éven belül, akkor érdemes tovább állni.

Mivel én ezt az oldalàt éltem meg egy nehéz hàzassàg mindennapjainak, ìgy én ezt tudom tàmogatni, mert szerintem egyik gyereknek sem kônnyû ezt feldolgozni és azért valljuk be annyira nem kônnyû boldog szûlôkkel talàlkozni, az enyémek sem voltak mindig boldogok, de olyankor màr az is boldoggà tett, hogy legalàbb egyûtt vannak és nem kell egy idegen férfit apàmnak nevezni... Persze azt az oldalt is értem, hogy menni kell ha minden kôtél szakad, de szerintem az màr nagyon a véglet, sok lépcsô van elôtte lefelé és amikor ezt az ember felfogja, hogy most akkor merre is halad egy hàzassàg, akkor kell nagyon észnél lenni.. Gondolom épp itt van most a kérdezô, hogy akkor induljanak felfelé.. Rettenetes sok tûrelem és kitartàs kell ahhoz, hogy a dolgok vàltozzanak, de mindig hinni kell benne, hogy lehetséges, mert AZ! Szòval mostmàr elég sok dolgot felvàzultunk ide, amiken érdemes elgondolkodni én sok erôt és szebb heteket kìvànok a kérdezônknek, a tôbbieknek meg kôszônôm ezt az érdekes eszmecserét :)

ìrjatok még!