Lelkileg-testileg tönkretesz az állástalanság. Ugye nem vagyok ezzel egyedül?

A válasz megírásának időpontja: ma 09:52

Igen, oké, aztán talál egy munkát és ő is és a párja is keres majd 65.000-et, az már 130.000. Abból az albi biztosan elvisz 60-at szerintem simán. 70.000-ből élnek egy albérletben ketten a bizonytalanság legmélyén, és akkor ezt még megfejelnék egy gyerekkel. Hát ehhez csak gratulálni tudok! Nagyon sok nőben van benne ez a GYEREKET AKAROK!!! kényszer. Hogy bármi áron, mert az úgysem számít hogy a gyerek milyen körülmények között nő fel ha szeretjük. Hát ez nem igazán így van.

Még ha az ember ki is kerül ebből a pokolból, akkor is minden nap retteghet, hogy mikor hívja a főnöke, hogy közöljön vele egy rossz hírt. Az emberek állásból-állásba esnek, alig van olyan hely, ahol stabilan meg lehetne állapodni. Ennek köszönhetően le se lehet biztosan telepedni, mert talán fél év múlva már nem lesz munkahely, és el kell költözni.

Sajnos ezek a mai játékszabályok, és csak egyet lehet tenni: csinálni. Nincs alternatíva.

Ha együttérzést szeretnél kapni, az megvan. Teljesen jogos az érzelmed, hogy nem szereted ezt az állapotot. Többre vagy hivatott, minthogy otthon ülj, házimunkát csinálj, bevásárolj stb.

Ha direkt választ szeretnél a kérdésedre: Igen, nem vagy ezzel egyedül. Sokaknak nincs állásuk, és ez az állapot sokukra van rossz hatással.

Ha ötletet, tippet, tanácsot szeretnél. A saját véleményem tudom írni, ami valószínűleg nem egyezik a többség véleményével, viszont szabad emberként azt fogadsz meg belőle, amit jónak látsz. Ha szeretnél valami hasznosat csinálni, ne állást keress! Az állással több baj is van. Az egyik, hogy a kezdeti eufória után pár hónappal pontosan ugyanúgy éreznéd magad, mint most. Pont ugyanolyan haszontalannak éreznéd a tevékenységed, mint a mostanit, csak éppen valamivel több kötelezettséggel járna. Nézz szét az ismerőseid között, akik régóta dolgoznak ugyanabban az állásban. Mekkora részük az, aki kicsattan a boldogságtól, hogy csinálhatja? Tudom, hogy téged ez nem vigasztal, de nem is ez a szándékom. Csak arra szeretnék rámutatni, hogy nem a szerencsés irányban keresel, amikor az állás a célod.

A másik baj az állással, hogy rengeteg dolog nem rajtad múlik. Másoktól függesz benne. Miért jó neked, ha mások mondják meg, hogy mit csinálhatsz? Te magad írod, hogy milyen igazságtalan, hogy ki nem kap munkát. Miért akarsz attól függeni, hogy kapsz-e munkát? Keresd meg, hogy mi olyat tudnál csinálni, ami hasznos mások számára. Találd meg azokat, akik ezt megveszik tőled, és csináld. Rajtad múlik, nem másokon.

10:22

Én ezt írtam: Nem azt írta,hogy most akar gyereket,hanem ha szerez állást,ÉS RENDBEN LESZNEK ANYAGILAG...

10:27-esnek:

"Ne írjátok, hogy végezzek el valamilyen iskolát, mert rettentően szeretném, de erre most nincs pénzünk, először munka kell, hogy tudjunk mit enni és gyereket vállalni, mert ez így nem élet."

Én ezt úgy értelmezem, hogy először kell egy munka hogy legyen pénz és tudjon gyereket vállalni. Aztán ha megvan minden akkor majd elkezd tanulni (?!). És csak úgy élet ha van pénzük és GYEREKÜK.

A kérdésed... mintha én írtam volna. :.-(

Nem nem vagy egyedül.

Annyival rosszabb a helyzetem, hogy még férjem/párom sincs, akivel legalább beszélgethetnék, erőt adna, és úgy érezném van értelme bárminek is.

Sajnos nem vagyok pesti sem, ezért azzal is kell küzdenem állásinterjún, hogy letagadjam a lakhelyem és elszínészkedjem, hogy a közelben lakom.

Ráadásul 2 évvel idősebb vagyok nálad.

És van diplomám. De minek? Tudod sokszor úgy érzem jobb lenne, ha nem lenne. Azt hiszik a munkáltatók, hogy ez diplomás, biztos csak a nagy fizetésre hajt, biztos elmegy amint talál jobban fizető céget, biztos nagy karriercéljai vannak. Fenéket. Csak dolgozni szeretnék, mert akarok, mert tudok, mert nem vagyok szélhámos, mert az élet része, mert kell, de hogy értessem meg bárkivel is?! Ráadásul az is rossz, hogy nő vagyok. Nincs még gyerekem és ha nő az interjúztató, azért sem hívnak be újra, mert azt gondolják, hogy majd lelépek szülni. Hát normálisak?!

Kín ez az egész élet. Érettségivel vagy diplomával, tök mindegy.

Utálom én a céltalan utazást, tömegközlekedést, utálom én is, hogy 10 órakor a plázában ülök és készülök a közelben lévő cégnél való állásinterjúra, utálom már annyira és nagyon nincs kiút. :-( Kár, hogy ebbe a korszakba születtem.

Ráadásul a hajléktalanok is mindig tőlem kuncsorognak az utcán rendszeresen: Állásinterjúra menvén vagy utána elgondolkozva sétálok és mindig megállítanak. Azt hiszik valami unatkozó gazdag csaj vagyok, mert ugye felveszem a nadrágkosztümöt és ebből nem a csoró munkanélküli látszik...

És igen, ilyenkor tanulni? (Nekem is kellene nyelvet...) De nem is tudnék arra koncentrálni most, mert semmi bevételem! Teljesen igazad van, nem munkanélküliként kell tanulni, mikor albérlet/ vonatbérlet/ kinek milyen eszement kényszerköltségei vannak...!

Neked is csak azt javaslom amit magamnak: Tarts ki és reménykedj! Bármilyen meló és utána amellett tanulni valami igazán hasznosat!

Nem, nem vagy egyedül... :.-(

Ui: Ha valaki megbízható dolgos munkaerőt keres, az keressen meg, bennem nem csalódik!

Én csak azon csodálkozom, hogy szinte mindegyik válaszban benne van: HITEL

Valaki mondja már meg, hogy mi a francnak kell hitelt felvenni ebben az amúgy is szar helyzetben?Csak azért mert a bankok simán utánunk dobják az utcán szinte?Ha nincsen állásom, vagy van, de bizonytalan, akkor miből fizetem vissza azt a qrva hitelt?Én szerintem itt úszik el rengeteg család anyagilag.Lehet járni 10 éves kocsival is, lakást sem kötelező hitelre venni, a személyi kölcsönökről ne is beszéljek.Ördögi kör.

Ezt tökéletesen megfogalmazták előttem:

"Hajrá magyarország. Igy kisbetűvel."

"Hajrá magyarország. Igy kisbetűvel."

"Hajrá magyarország. Igy kisbetűvel."

"Hajrá magyarország. Igy kisbetűvel."

"Hajrá magyarország. Igy kisbetűvel."

"Hajrá magyarország. Igy kisbetűvel."

"Hajrá magyarország. Igy kisbetűvel."