Én vagyok önző?! Anyukám tönkreteszi az álmaimat.

Ez egy hosszú történet lesz... 24 éves lány vagyok az esküvőmre készülődök, de lehet még meg is gondolom magam... Nincs túl jó anyagi helyzetünk, sem nekem és a páromnak, sem a szüleimnek. Anno, mikor bejelentettük, hogy szeretnénk összeházasodni, anyuék vettek egy lakást svájci frank alapú törlesztőrészletre a saját nevükre. Azt mesélték be, hogy a miénk lesz, a törlesztőrészletet állják, csak a fenntartási költségeket kell állnunk, így úgy éreztem valamilyen formában biztosítva van a jövőnk (anno figyelmeztettem őket, hogy egyedül ilyen lakást mi nem tudunk fenntartani). Sajnos a törlesztőrészlet azóta a duplájára emelkedett, amit súlyosbít édesanyám folyamatosan durvuló alkoholizmusa.

Én főiskolába jártam vidéken így ideiglenesen albérlők laktak a lakásban, az albérleti díjat sokszor sajnos ki sem fizették, több hónap ingyenélés után is csak nagy nehezen tudtuk kirakni az utcára...

Most viszont közeledik az esküvő tervezett időpontja, és szeretném elkezdeni közös életünket párommal. Anyu azonban kijelentette: majdnem 100 rugót ki kell fizetnünk a lakásra havonta, ha mindenképp be akarunk költözni. Így is sok pénzükbe volt az én iskolám és vagy meg tudjuk fizetni, vagy ne is álmodjunk az egészről (ezt több lépcsőfok megelőzte: ingyen - havi 35 - havi 60, ez már az, amennyit a jelenlegi albérlő is kifizet, nekünk ennél jóval többet kell...), ő több pénzt nem hajlandó áldozni ránk.

Én nem mondtam határozott nemet, megértem, hogy ezt a pénzt már nehéz, sőt idegileg is megterhelő előteremteni... de megmondtam, hogy nem tudom garantálni, hogy mindig minden körülmények között meglesz ez a mennyiség. erre teljesen kifordult magából, még fenyegetőzött is...

Kérdésem, hogy önző vagyok? Valóban támogattak az iskolában, de zömiben diákhitelből tartottam fenn magam, amit szintén fizetnem kell most, hogy befejeztem az iskolát. A támogatásuk 90%-a visszavándorolt a zsebükbe (kell vacsorára címszó alatt - ami zömiben az asztalon felkínált alkoholválasztékból állt), és később, amikor dolgozni kezdtem az iskola mellett, akkor is többet fizettem haza, mint amennyit egy különálló életre félretehettem volna.

Igazságtalannak tartom, hogy az "ajándékunkért" hirtelen fizetnünk kell, és hogy mindezt lelkileg rám terheli, valamint hogy szó nélkül hónapokig hagyott totálisan idegeneket élni a lakásban, és most a saját lányát meg inkább be sem engedi, minthogy ezt kockáztassa (nem azt mondtam, h semmit nem fizetnénk, csak h nem biztos, h az egészet ki tudjuk fizetni)

félek odaköltözni, mert attól tartok, hogy a nagy nehezen előteremtett szükséges összeg anyu kívánsága révén egyszercsak megint emelkedik... Akkor hova költözzek a férjemmel? idehaza? ilyen állapotba rángassam bele a szerelmem? párom szüleihez? valahogy nem bírnám, tudván én mit élek át itthon...

félreértés ne essék, két állásom is van, szóval folyamatosan dolgozok és páromnak is van állása, de mindez kevés ahhoz, hogy határozottan fenntartsuk a lakást.

6 éve vagyok együtt párommal, és vártam így is eleget. Az esküvő költségeit részben a szüleink állnák, az én szüleim ebből is ki szeretnének hátrálni, mondván a mi személyes döntésünk volt, nekik ehhez semmi közük. De azért azzal szeret dicsekedni, hogy az ő esküvőjükbe anno egy fillérrel nem kellett beszállni, mindent a szülők álltak.

önző volnék?! annyira gonosznak találom, hogy amit anno nekik megteremtettek az ő szüleik, azt természetesnek látják, de maguktól viszont nem várnak ugyanilyen áldozatot a saját gyerekük felé. nagyon sokat küzdöttem azért, hogy most esküvőnk lehessen és ráadásul anyu végig áltatott, hogy segít, már le lett foglalva a helyszín, az időpont.

Úgy érzem megérdemlem, hogy jobb életem legyen (bántalmazott gyerek vagyok, az eddigi életem katasztrófa).

Mi a véleményetek, tanácsotok?