Hogy lehet kizökkenteni a semmittevésből, motiválatlanságból egy 22 éves lányt?

Hát most már örülök amiért kisebb koromban voltak kötelező feladataim itthon és kiabáltak ha nem csináltam meg. És annak is hogy 2 napnál tovább nem hagytak keseregni semmin, ha szép szóval nem lehetett akkor szigorúan. Lehet én is ilyen lennék most ha nem ezt tették volna. Ha depressziós, tényleg nem tehet róla, de akkor segítség kell neki. Ha csak lusta akkor nem ártana egy anyai "pofon" (nem szó szerint, hanem mondjuk egy szigorúbb beszélgetés). Sokan ilyen korban már kénytelenek dolgozni, hogy tanulhassanak és fenntarthassák maguk. Ideje lenne valamit kezdeni magával.

27N

Ez elég durva helyzet, de vannak ezzel mások is így.

A helyedben óva intenélek attól, hogy az utcára ki tedd, mert van akinél ez ellentétes hatást ér el, azaz, inkább éhen hal egy híd alatt, vagy öngyilkos lesz. Kényszerből, kényszerítő eszközökkel ez nem fog menni, úgy csak megutálja még jobban.

Sajnos a mai világban a felnőttek körében is sok a csalódót és motiválatlan ember.

Valóban, egy olyan baráti kör, vagy társaság kellene, akik a magatartásukkal belesodornák öt abba, hogy dolgozzon, hogy tegyen önmagáért, és kimozdítsa ebből a semmi állapotból.

Én 23 éves lány vagyok.

Mikor elvégeztem a gimnáziumot, egyszerűen nekem is megrekedt az életem.

Anyuék találtak nekem egy OKJs sulit, 3 évig jártam oda, de papirt nem szereztem...

Ezután elkezdtem az egyetemet, csináltam 2 évig, most meg ott vagyok, hogy újra kell kezdenem.

Úgy tervezem, hogy elmegyek dolgozni, estin pedig végre megcsinálom.

Most is folyamatos munkakeresgélésben vagyok, de választ szinte sehonnan nem kapok, ez teljesen elveszi a kedvemet.

Van, hogy este úgy fekszem le, hogy na majd holnap nekiállok és találok valamit, de mostanában már felkelni sincs kedvem a sok kudarc miatt...

És ez nem feltétlenül lustaság a lányodnál sem.

Én úgy érzem igyekszem, egyetem alatt is diákhitelből "éltem", haza is adtam a felét és most nagyon rosszul érzem magam, hogy nem tudok segiteni a szüleimnek, pedig ők sosem raknának ki, tehát nem "kényszerből" érzek igy.

Nálam 17 évesen megállapitottak szorongásos depressziót, szedem a gyógyszereket, de nem akarom erre fogni, hogy ilyen vagyok.

Annyit tudok, hogy az biztosan nem segyt, ha fenyegeted, hogy kirakod.

Sőt.

Ha a szüleim nem szeretnének igy és egy ilyet vágnának a fejemhez, tuti fogy falnak mennék.

Persze ez nem egy normális állapot.

Segits a lányodnak munkát találni, támogasd, biztasd.

Vagy esetleg iskolát.

Beszélgess vele, van-e valami, amit szivesen tanulna, vagy csinálna.

Jobbat nem tudok, még én sem másztam ki a gödörből.

L/23

Szerintem mélyebb oka van

ha valaki erre a talajra jut.

Hogyan jutott ide? Milyen volt az elmúlt 4 évben?

Amit leírtál az édes kevés,hogy erre tanácsot lehessen adni.

És az nem válasz, hogy egyszerűen lusta.

Ezt amúgy vegetálásnak hívják, ami a félelemből születik. FÉL az élettől, a megmérettetésektől,

hiszen a munka világa kihívás. Ez akkor is így lehet

ha kívűlről azt mutatja,és látjátok hogy dacos.

Nagyon könnyű szerepet játszani, és lehet éjszaka meg tele sírja a párnáját, és neki sem jó.

Tudom hogy nehéz elhinni...de a lelke mélyén

ő sem erre a vegetálásra vágyik.

Apróságokon is múlhat ..szoktad ezért piszkálni?

hogyan mondod neki hogy " kéne már" valamit csinálni? Biztos hogy semmi ingerültség nincs

a hangodban ha erről kérdezel?Miről szoktatok még beszélgetni?

Milyen a viszonyotok? Milyen volt a viszonyotok?

Mivel mélyebb oka van,ezért az nem fogja meghatni

hogy nem kap új ruhát...

A motiváció az kéne legyen, hogy szeretne élni.

Aki pedig nem szeret élni...azt nem fogja motiválni

egy új ruha...

Nem volt szerelmes? Milyen a barátaival a viszonya?

Milyen gondolkodása? Ő mit gondol erről az egészről? Nem volt olyan, hogy elakart indulni

valamerre, (szakma),és kudarcot vallott?

vagy bizonytalan merre induljon?

A szakemberrel kapcsolatban.

Saját tapasztalat, 17 évesen magamtól mentem el,

sőt titokban,és úgy kapartam mindig össze a pénzt,

mert segítségre volt szükségem,így éreztem,

az én döntésem volt. Én nem féltem tőle,

nem voltak olyan elképzeléseim, hogy idióta lennék ezért, és "dilidokihoz" megyek mert nem vagyok normális. Elhangzott az is, hogy sokszor fordul elő, hogy mások helyett ülünk ott...

Ezzel nagyon vigyázz, ha ő nem akar menni,

nem ugyanaz mintha saját döntés. Egészen másképp foghatja fel. De tény hogy sokat segíthet,

de attól is függ Kihez viszed! Nagyon sokan

elfelejtik, hogy a pszichológus, pszichiáter is Ember,valaki diploma nélkül van ehhez kézsége,

van akinek azzal se..de rengeteget segíthet!

Mondjuk engem kicsit elszomorít,és igaz az

a mondás" a mosoly nem kerül sokba,de

a pszichiáter árát megsprórolja".

Tudod, sokszor jelentéktelennek tűnő félmondatok,

ki nem mondott szavak, meg nem értettség,elmulaszott simogatásokon

múlik, hogy félre siklunk....

Biztos vagyok benne hogy meg lehet oldani.

Hogy hogyan lett ilyen, arra is lenne pár tippem.

De érzem a fogalmazásodból, hogy szeretnél segíteni, és ez nagyon jó.

És egy jó tanács: kiabálással, erőszakoskodással,

ha komolyabb lelki dolog van a látszat mögött,

csak RONT! a helyzeten.

Inkább kérdezz meg tőle mindent 3 szor kedvesen,

mert a hallgatás vezet a félreértésekhez,nem a szavak.

Tudnék pár tanácsot, ha gondolod írj privit,vagy itt.

Szia!

Amennyiben lustaságról van szó 22 éves korában már nem tudsz rá kiabálással hatni, ez teljesen biztos. Tudom, hogy írtad, hogy nem dobnád ki mert szereted és ezt meg is értem viszont ami baj, hogy ő ezzel pontosan tisztában van és semmi sem motiválja.

Ami furcsáltam, hogy olyanokkal próbálkoztál, hogy csak akkor kap új ruhát ha segít. Tehát akkor teljes mértékben eltartjátok? Ezzel hosszú távon elrontjátok és nem is csodálom, hogy nincs motivációja hiszen miért keljen fel ha mindent megcsinálsz helyette is.

Persze nem kell olyan radikális eszközökhöz folyamodni, hogy ezentul fizesse a rezsi felét-bár megjegyzem 22 évesen nem ártana ha ez magától eszébe jutna-de egyszerűen nem kell mindent megcsinálni! Ne moss rá, ha nem tereget ki ha kéred hagyd úgy és ne főzz minden nap. A helyedben pedig kevesebb ruhát vennék neki, nem adnék annyi zsebpénzt(feltételezem kap) és akkor majd észbe kap, hogy hoppá.

Ha viszont nem lustaságról hanem depresszióról vagy akkor szakemberre van szükség!

L/19

Ez a legrosszabb helyzet, ami létezhet. A teljes motiválatlanság és mögötte levő letargia (ami általában nem látszik, és csak lusta dőzsölőnek hiszik az ebben szenvedőket, pedig egyáltalán nem élvezik az életüket.) Most nem depresszióról írok.

Semmi esetre sem szabad erőltetni semmit, fenyegetni, és főleg nem olyanokat mondani neki, hogy szedje össze magát, csináljon már valamit, kezdjen az életével vmit, mert ezek SEMMIT nem hatnak! Csak még jobban éreztetik vele, hogy rossz az élete, és csak mélyebbre löki.

Tapasztaltam a saját bőrömön.

Fokozatosan jutottam el én is ebbe a letargiába, pedig előtte pörgős életem volt, iskolaelső, sportversenyek dobogósa voltam. És mégis megtörtént. Elvesztettem az érdeklődésem, nem tanultam, nem dolgoztam, egy idő után már az sem érdekelt, ha megbukom a vizsgákon. Semmi sem volt motiváció, még a legerősebb indokok sem. Már gondoltam arra is, hogy inkább véget vetek az életemnek.

Egy dolgot lehet tenni: beszélgetni vele, és mindenképp egy pszichológust ajánlani. Ha idegenkedne tőle, akkor fel kell vezetni, hogy neki mindent kibeszélhet, ami nyomja a lelkét, és segít feltárni az okokat.

EZ egy hosszú folyamat, mire magára talál, nem szabad siettetni. Biztatni kell, hogy nem számít, mi történt eddig, és hogy milyen jó lesz valami olyat csinálni, amit szeret. Előtérbe kell helyezni bármit, amit szeretett régen.

Nem szabad beledobni olyan közösségekbe sem, ami csupa ambíciózus, pörgős emberekből áll, mert az kontrasztot ad neki, és elkeseríti még jobban.

Valamit találni kell, egy hobbit, sportot, amit tud élvezni, amiben sikerélményei lesznek! Ami megindítja benne a folyamatot, hogy ő tud ebben fejlődni, tud ezért tenni, van értelme azért tenni. Ötletekkel el lehet árasztani, de erőltetni nem.

Persze attól függ, mi ez a dolog. Párkapcsolat hiánya is igencsak kihathat.

Egy rendszerre szüksége lesz.

Nagyon nehéz ebből kilépni, az elszenvedőjének is igen rossz, az erőszak meg fordítva hat...

Én is hasonló vagyok, kb. 1 éve vége lett a sulinak, most meg semmit nem csinálok.

Először is meg kell tudnod hogy a lányod miért nem csinál semmit... Én ahova mehettem volna suliba, oda nem akartam, a munkának nem látom értelmét (ha nem szeretem a munkám, az szerintem rabszolgaság).

Jelenleg épp a nulláról próbálok vállalkozást alapítani, valamilyen jövőbeli cél mindenképpen kell :)