Meddig van értelme küzdeni egy kapcsolatért, ha közös gyereketek is van?

Tegnapi utolsó vagyok, nem tűntem el. Válaszolni is megpróbálok.

1, Kár, hogy Ő baromságnak tartja a terápiát és nem hajlandó elmenni. Jobb lenne, ha közösen akarnátok tenni a kapcsolatért, ez azonban nem jelenti azt, hogy TE egyedül ne tehetnél semmit. Csak kockázatosabb. Kifejtem.

Tegyük fel, te elmész bármilyen terapeutához, családsegítőhöz, lelkészhez, pszichológushoz, akiben megbízol és számodra elérhető. Ettől Te jobban leszel, elindulsz egy olyan önismereti fejlődési úton, ami egyre erősebbé tesz Téged a külső negatívumokkal, bántásokkal szemben. Kevesebb haszontalan játszma és veszekedés lesz az életedben, és ettől jobb lesz az életed. Itt van a kockázat. Mert a párod egy külön ember, egy külön élet, egy másik sors. Az egyik esetben konstatálja, hogy jobb lett a kapcsolatotok, örül neki. Talán még arra is rájön, hogy Neked attól lett jobb, mert dolgoztál azon, hogy jobb legyen. Ha ezt felismeri, követni tud Téged azon az úton, amin elindultál, és akkor együtt fogtok maradni. (Akár elmegy Ő is segítségért, akár Rajtad keresztül kapja azt meg. A férfiaknak ez sokszor igen nehéz, a büszkeség miatt. Tudom, férfi lennék.)

Sajnos erre semmi biztosíték nincs. Az is lehet, hogy Te jobban leszel, Ő meg rosszabbul. Amit írtál, abból nekem olyan gyanúm támadt (vagy igaz, vagy nem), hogy Ő maximalista beállítottságú, szüksége van arra, hogy ha nem jól alakulnak a dolgok, ezt valakire kivetítse, mást hibáztasson. Ez jelenleg Te vagy, mert Te vagy legközelebb. Ezért lesz az apróságokból balhé. Jó jel viszont, hogy értékeli a kapcsolatot, bocsánatot kér. Ebből nem eldönthető, hogy valóban Téged, mint ember értékel, vagy csak eszköze vagy, hogy a fenti játszmát játszhassa? Tehát a másik lehetőség, hogy neki igenis szüksége van folyamatosan ezekre a játszmákra, és ha nem kapja meg Tőled, akkor a kapcsolatnak vége.

Tudom, nehéz lehet ez most így elfogadni, és nem is nagyon tudom érvekkel alátámasztani, ám szerintem, TE ebben az utóbbi esetben is nyernél. Legalább a helyzeted tiszta lenne. Persze a szenvedés benne van. Nem lehet megúszni.

2, A türelmességed megjelenhet úgy, hogy elfojtasz és nem szólsz, vagy úgy, hogy mindent szóvá teszel, ami nem tetszik, de csak nyugodtan, veszekedésre esélyt sem adva. Az utóbbi verziót és sokkal hasznosabbnak látom. Az elfojtással az a gond, hogy sok energiát kell beleölni. Olvastam erről egy hasonlatot, e szerint ez olyan, mintha a koszt állandóan a szőnyeg alá söpörnénk, de az állandóan ki akarna mászni onnan, míg már végül minden energiánk arra megy rá, hogy a hullámzó szőnyeget a helyén tartsuk. Másra pedig nem marad.

3, Ez jó. Innen lehet tovább lépni. Sokan nem ismerik ezt el.

4, Ez a Te döntésed. Viszont párkapcsolatban a másik fél hasznos. Visszatükrözi nekünk a saját problémáinkat a sajátjaival tetézve. Miért jó ez? Mert sokat lehet fejlődni általa. Egyedül is lehet, így viszont izgalmasabb, könnyebb.

Szavaidból nekem, most pl. az jön át, hogy Te kimerültél és a nyugalmat többre értékeled, mint a mozgást. Lehet, hogy nem így van, hiszen a szavak "csak" szavak, nem tudják tökéletesen átadni, mit gondolunk. Átmennek előbb a Te szűrődön, aztán az enyémen is. Mindkettő torzít rajta valamennyit. Viszont, ha jól értem, amit mondtál, akkor van egy jó érvem: A nyugalom, mozdulatlanság = halál. A mozgás, változás = élet. Ha élni akarsz és nem élőhalottként létezni a világban, akkor megteheted, hogy megpróbálod megtanulni, hogyan élj úgy, hogy az kevesebb stresszel járjon, kevesebb energiát használj el arra, ami nem hasznos és több maradjon a hasznos, neked örömet okozó dolgokra.

Ha tanácsot kérsz, én ide helyezném a hangsúlyt. Kérnék segítséget. Ha nem megy a párommal, akkor egyedül. Bevállalva a fenti kockázatot is.

Ui.: Nem vagy hülye. Egy olyan helyzetben vagy, ami egyáltalán nem egyedi. Amikor én voltam hasonlóban, akkor én is azt gondoltam, hogy ez valami olyan sorscsapás, ami csak velem esik meg, és nagyon szerencsétlen vagyok. Nekem nagy megkönnyebbülés volt, amikor láttam, hogy nem így van.