Voltál már au-pair? Főiskola előtt vagy után?
Nos, a pokol definíciója mindenkinél más és más, ahogy a tűréshatár is, nálam ezek miatt a dolgok miatt érdemelte ki ezt a jelzőt a család:
- nem volt ablak a szobámban (pontosabban volt, csak épp a gyerekszobára nézett, ugyanis a helyiség onnan lett leválasztva - két, éjszaka többször sírásra ébredő gyereknél ez nem éppen ideális, olyan vékony volt, mintha egy helyiség lett volna)
- a család rendszeresen visszaélt az időmmel és a jóindulatommal (meg volt beszélve egy napirend, és a feladataim, ehhez képest sokkal többet dolgoztam, egyszer felajánlottam, hogy hétvégén is dolgozom, hogy elmehessenek romantikázni, hát utána természetesnek vették volna, hogy a többi hétvégét is bevállalnám. a kisujjamat nyújtottam, és az egész karom kellett.)
- úgy kezeltek, mint egy idióta cselédet. elvittek a nagy családi banzájokra, ahol a nyelvüket sem beszéltem (és nem engedték, hogy otthon maradjak egyedül 2 napra), hozzám se szóltak egész nap, közben tudtam, hogy rólam beszélnek, szinte sajnálkozva, nagyon megalázó volt (főleg, mikor megkérdezték, hogy éheznek-e otthon a szüleim)
- a gyerekek (főleg a nagyobbik) valami elviselhetetlenül rossz természetű volt, nem nevelték egyáltalán, agresszív, kezelhetetlen, hisztis, a szülők kb. leszarták mert én voltam velük a legtöbbet, ők meg mindig ajándékkal lecsillapították, amitől csak rosszabb lett a természete (pl. egyszer hozzávágta a kést a 3 éves húgához, a szülők válaszul kinyalták a seggét és ajándékot adtak neki).
Hát ezekkel telt be a pohár, én alapvetően is mindig kiállok magamért, így nem okozott gondot szóvátenni a problémáimat, amikkel kapcsolatban úgy tettek, mintha megértenék, és ígérték hogy változtatnak, ebből persze nem lett semmi. Aztán szemét módon kb. kitettek a házból, mert - én megígértem nekik, hogy addig nem megyek el, míg nem találnak mást a helyemre - a hátam mögött szereztek felügyelőt a gyerekek mellé, velem meg közölték egy este, hogy akkor másnap mehetek, ha annyira akarok. Mikor én direkt miattuk mondtam az új családomnak (akik ráadásul a szomszédos országban éltek), hogy nem akarok kicseszni a régivel, hadd költözzek csak akkor, ha találtak a helyemre új lányt.
Hát ennyi.
Én jövő februárban végzek a fősulimmal, és utána szeretnék kimenni, akár au-pairnek. A halasztás is egy lehetséges alternatíva. Érettségi után még nem is jutott eszembe ez a lehetőség, és nem is bánom, mert nekem szimpatikusabb az, hogy elvégzem a sulit, van egy szakmám és mielőtt elhelyezkednék itthon, egy kis külföldi munkával keresek kiindulási összeget (esetleg egy saját lakás, még ha részben hitellel is stb.), illetve mielőtt nekikezdek a tényleges életnek, szeretnék világot látni. Már csak a nyelvre kell ráfeküdnöm, és remélem összejön majd.
21/L
Azért ettől kicsit tartok.:S ügynökségen keresztül mentél vagy magadnak kerestél családot? Tényleg, melyik országban volt ez? És utána hova kerültél?
A halasztásnál nem nagyon necces hogy 1 év azis? Bár a nyár miatt 3 hónap előnyben lennék, nem? vagy ti hogy oldottátok meg?
Én nem halasztottam, mert többek között arra szántam az au pair-évemet, hogy eldöntsem, mit is tanuljak otthon. Így én kintről adtam be a jelentkezést, csókoltatom az e-felvit.
Nem ügynökségen keresztül mentem, ez meg sem fordult a fejemben és nem is tenném, Európán belül felesleges. Mindent magamnak intéztem, és a maga ura voltam, nem tartoztam senkinek elszámolással. Ha ügynökségnél lettem volna, sokkal nehezebben, lassabban jutok el az első családtól az újig. Ráadásul sok au pair barátnőm lett kint, és az az 1-2 akik ügynökséggel jöttek, folyton panaszkodtak. Én nem ajánlom. Sokkal jobb, ha magadnak válogatsz a családok közül, az összesből, nem pedig abból a leszűkített halmazból, amit elédraknak. És ne feledd, azok a családok pénzelik az ügynökséget..
Luxemburgban voltam először, Belgiumba mentem át. Igazából nem bántam, mert a francia nyelv mindkét helyen hivatalos, és én azt akartam megtanulni. Átlagban Brüsszelben a legjobbak az au pair fizetések.
Én biztos, hogy nem halasztanék. Világot látni bármikor lehet, az iskolapadba viszont sokkal nehezebb visszaülni kihagyások után. Most ráadásul benne vagy a dologban. Később lehet, hogy változik a rendszer, esetleg újra kell érettségizned 1-2 tárgyból. Sose lehet tudni.
Amúgy nehogy már 24 évesen öreg legyél világot látni...
Ja és nem egy olyan hirdető családot láttam, akik eleve nem is vesznek fel lányokat 18éves kortól, csak 20-23tól.
Azon is gondolkozhatsz, hogy megpályázol pl. ERASMUS programot és külföldön töltöd a szakmai gyakorlatod vagy 1-1 félévet. Több csoporttársam is kiment így külföldre.
Én majd érettségi után megyek ki Olaszországba au pair-kedni :)
Előtte nyelvtanulás, stb.
Ha összejön minden tökjól, akkor kint is akaork majd élni Olaszban.
A válasz írója 79%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: 01-22 23:07
Itt vagy még? Szerettem volna egy privát üzenetet kűldeni neked au-pair munkával kapcsolatban, de a hozzászólásodnál nincsen ott ez a funkció.
Kérlek írj valamit ha itt vagy!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!