Nem szeret az anyám. Ezt hogy tudnám feldolgozni?

Az én helyzetem, lehet, hogy rosszabb:

Én nem tervezett baba voltam, anyám azért szült meg, hogy apám vele maradjon. Na pár hónapos koromtól 3 éves koromig anyám kínzott (vert, szekrénybe zárt, pelenkába ki tett télen a hóba stb.) (Apám reggeltől estig dolgozott) Mikor apám ezeket megtudta, akkor kidobta anyámat! 14 éves voltam mikor felkerestük anyámat, és tartottam vele a kapcsolatot kb 1 évig, majd azt mondta szó szerint, hogy: "Nem érzem,hogy a lányom vagy, nem szeretném,ha találkoznánk." Na mikor ezt mondta, kerültem az iskolát, senkivel nem beszéltem, csak sírtam, majd pszichológushoz kerültem. Apum se nagyon törődik velem, szóval le voltam passzolva a nagymamámhoz, 7 évesen, azóta is itt lakom. viszont édesapámmal is majdnem mindennap találkozok, mert itt dolgozik a mamámnál( autófényező, itt van a műhely). a veszekedés apámmal, mamámmal majdnem mindennapi!

17/L

Nem valószínű, hogy a gyereke hatására megváltozik egy ilyen anya.

Lassan nagylány leszel már, amúgy is időszerű lenne leválni anyukádról, keress barátokat, barátnőket, akikkel megoszthatjátok a titkaitokat. Pasizz inkább.

Persze nem könnyű feldolgozni, hogy olyan, amilyen. Régen nekem sem volt olyan jó a kapcsolatom anyámmal. Sokszor egyszerűen fáradt, vagy egy kis egyedüllétre vágyik, akkor békénhagyom, ennyi. Mióta nem várok el tőle irrális dolgokat, nincs vele semmi bajom.

Elmondja a titkaidat a barátnőinek. Neki ezek nem olyan súlyos titkok, hanem kislányos gondolatok, amiket aranyosnak talált, megosztotta másokkal, ezért is lenne jobb korodbeliektől várni a megértést.

Nem tökéletes, de mégis csak hozzád tartozik.

Nekem apámmal romlott meg a kapcsolatom.Nem érdeklem.Mondjuk engem nem vertek soha,nem is kínoztak,viszont lelki sebeket kaptam ezrével..(zárkózott lettem,néha szorongok,sorolhatnám)Én azt javaslom,hogy bár közhelynek hangzik,de legyetek erősek!Fontos,mert később nektek is lesz családotok(férj,feleség,gyerekek) és a gyógyulás igazából ott fog elkezdődni.(hiszen rengeteg szeretet kaptok tőlük)A negatív példa is példa.Engem az hajt előre,hogy szeretnék majd a gyermekemnek jó apja lenni és minél több szeretetet és törődést adni neki.Azért,hogy ez sikerülhessen,nem tehetem magamat tönkre,nem készülhetek ki,nem lehetek egy csődtömeg és még sorolhatnám.

Szóval kitartás!21/F

Hát én azt nem szeretem nézni, hogy apám a húgommal mennyire más, mint velünk volt. Féltestvér, a gyerekem lehetne akkora a korkülönbség köztünk.

Nem voltam rossz gyerek, de én egészen tinédzserkorom végéig azt hittem, hogy hiperszuper hisztis voltam, mert mindig az volt, hogy ő nem visz sehova és nem akar velünk egyedül otthon maradni, mert hisztisek vagyunk, főleg én. Ilyenek miatt, hogy például 4-5 évesen 1 órán belül 2x kellett wc-re mennem, meg hasonlók.

Persze amikor lelépett magamat hibáztattam, mert hát ő megmondta, hogy hisztis vagyok. Felnőttem és most már tudom, hogy nem velem volt a gond, de attól még évekig depressziós voltam, hogy milyen szerethetetlen valaki vagyok és csak a baj van velem.

Azt jó látni, hogy a húgommal végtelenül türelmes, de vele meg átesett a ló túloldalára és túl sokat enged neki, már most nem fogad szót és néha csúnyán visszaszól, mindezt büntetlenül.

Kontrasztnak én elsős voltam, hallottam egy szót az iskolában (dugni), nem tudtam mit jelent, ezért megkérdeztem tőle, majdnem pofon lett a vége.

Persze nem szeretném, hogy megpofozza, de azért nevelni kell.

A szüleim válása után általában évente 3x találkoztam apámmal akkor is csak pár órát, többször nem akart (nem volt megbeszélt láthatás, akkor jött amikor akart és addig vihetett el ameddig akart).

Nekem az segített legtöbbet, hogy egyszerűen elfogadtam. Nem haragszom rá, és nem keresem magamban se a hibát.

Olyan barátokat akikkel mindent megbeszélhetek és közös az érdeklődésünk, csak egyetem alatt találtam. Addig is voltak barátaim, de nagyon kilógtam a sorból, és amint nem találkoztunk minden nap suliban el is koptak ezek a barátságok.

Igazából szerintem a legjobb ami tehetsz az a próbálkozás és az elfogadás kombinációja. Nem tudom próbáltál-e már a "húgodon keresztül" közelebb férkőzni édesanyádhoz. Ha például tanul vagy játszik húgoddal te is beszállhatnál, vagy hasonlók. Ha nem jön be akkor marad az, hogy elfogadni, hogy ő ilyen, és nem keresni, hogy de vajon mit rontottál el és vajon másnak miért nem ilyen az édesanyja.

De akár írhatsz privátot is, igaz nem a te korosztályodba tartozom (22 vagyok, lány), de ha végképp nincs senki, a semminél jobb vagyok és még ha pletykás is lennék, akkor se hiszem, hogy sok közös ismerősünk lenne :)

Ha csak lelki szemetes kell, az se zavar :)

"A válasz írója 76%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 01:11" válaszolónak pedig kitartást, bennem mindig tartotta a lelket az, hogy mennyi olyan ember van akinek összehasonlíthatatlanul rosszabb a helyzete nálam, illetve, hogy ha azt akarom, hogy bármi jobb legyen körülöttem, azt magamnál kell elkezdeni. Így még ha körülötted mocsár is van, te még mindig lehetsz a biztos talaj és mentő ág a mocsárban fuldoklóknak.

Egyébként bárki levelét szívesen fogadom, nem csak a kérdezőnek szólt :)

Egyébként... Lehet, hogy te nem szereted az anyád? Honnan tudod, hogy ő nem szeret? Akkor már rég lerakott volna egy árvaház küszöbére. Talán csak nem tudja kifejezni. Lehet, hogy neki lenne szüksége segítségre.

Ha nem szeret, azon nincs mit feldolgozni, semmi dolgod vele. Ha nem szereted, az okozhat egy kis fejfájást.