Mit tennétek ezek után a helyemben?

Érezni őszinte elkeseredésedet a soraidban.Nagyon sajnálom,de nem anya az ilyen.Nekem az ugrott be,hogy valamiért büntethet Téged,mert egyértelmű a szándékos megbántás a részéről.Lehet hogy fáj neki hogy ár nem vagy az Ő kisfia,"elhagytad",de ahogy írtad,korábban is furán viselkedett.Olyan mintha az anyai ösztönök eltűntek volna.Nem értem.Egy anya feltétel nélkül szereti a gyermekét,és soha nem okoz neki szándékosan fájdalmat.A tesódat nagyon sajnálom.Csak jó lenne összeülni,átbeszélni a dolgokat.Nyiss felé egy nagyot utoljára,menjetek el hozzá,beszélgessetek őszintén.Hátha kiderül egy ok.Lehet féltékeny.Nyiss utoljára,hogy utánna megnyugodhass hogy Te mindent megtettél.Nem gondolom hogy egy gyereknek hálásnak kell lennie azért,mert megszülték,felnevelték.

Én,mint anya vagyok hálás hogy két egészséges gyereket adott nekem a sors,akit nevelhetek,és boldoggá teszik minden napomat.Nem kell megalázkodni egész életében a gyereknek.Az anya nyissa már fel a szemét!!!!!

Még egy kis "baromság, hülyeség": A kérdező a segítségünket kérte. Valószínűleg nagyon bántja, hogy így viselkedik vele az édesanyja,ezt én is értem. De azzal, hogy sajnáljuk, elhitetjük vele, hogy valóban az ő anyja a legrosszabb aki valaha élt, szerintem nemhogy segítünk neki, hanem csak megerősítjük a gyűlöletében.(Pedig igenis vannak anyák akik egész nap isznak, és a kutyaólban altatják a gyermeküket!! Egyik ismerősöm...) Szerintem neki lenne egyszerűbb, ha úgy tudna a történtekre tekinteni: hogy ez van, de ő az anyám... Mert így csak gyűjti a sebeket, hurcolja magával egy életen keresztül a fájdalmát, hiszen mindenki abban erősíti meg, hogy milyen nyomorult is az ő élete...

Így mégha egy nap az édesanyja bocsánatért is fog könyörögni hozzá, az évek alatt felhalmozott fájdalom már nem engedi felejteni.... És ezzel megint csak saját magát bántja majd... Mint egy ördögi kör...

Kedves Kérdező, ismét elnézést kérek, ha megbántottam volna, de csak önnek próbáltam segíteni a magam módján.

"Szerintem neki lenne egyszerűbb, ha úgy tudna a történtekre tekinteni: hogy ez van, de ő az anyám... "

Kedves válaszoló,

ezzel azért nem értek egyet, mert hogy valakire a gyereke anyaként tudjon nézni, ahhoz az KELL hogy úgy is viselkedjen mint egy ANYA. Sajnos ahhoz nem elég hogy kihordta, megszülte...márpedig Ő nemigen viselkedik úgy, sajnos ezek a tények. Itt senki nem akarta megbántani a kérdezőt, valószínű kiváncsi volt a kívülállók véleményére ezért írta le..

Őszintén megmondom, nem tudom, mit lehetne ebben a helyzetben tenni, pedig én is igy vagyok anyukámmal.

Kimondom, úgy ahogy van, ha nem nézném, hogy édesanyám, már rég nem is beszélnék vele. Szerencsére elég messze költöztem tőle, több 100 km-re, csak, hogy ne keljen rendszeresen találkoznunk. Csak annyit beszélünk, amennyit muszály, akkor viszont tisztelettudó vagyok vele, és inkább magamba fojtom a véleményemet, csak annyit mondok neki, amivel nem sértem meg, és úgy, hogy ne bántsam vele..... Vannak unokák a részemről, próbálom őket úgy nevelni, hogy szeressék a mamát, de a gyerek csak kicsi, de nem h.lye, igy lát olyan dolgokat, amiket "nem kellene", és már mikor megemlitem, hogy megyünk a mamához, rögtön tiltakoznak. Ezt úgy próbálom kikerülni, hogy a testvéreimnél alszunk, és ott találkozunk anyukámmal. Valamit mindig felhozok ürügyül, hogy a gyerkőcök utazását se tegyem tönkre, és a mama és találkozzon velük.

Szóval kedves kérdező, nem tudom, hogy mit tehetnél. Talán arról is feledkezz meg, hogy van édesanyád, de ez sem jó, hiszen az ember erről nem könnyen feledkezik meg.......