Hogy éljek egy ilyen családban?

Sosem volt békés családi légkör itthon, de mára már úgy érzem, hogy nem bírom tovább. Anyám egyedül nevel minket gyermekkorunk óta (apámról nincs hír, nem fizet), hárman vagyunk testvérek.

Ő már akkoriban is depressziós volt, sokat bántott lelkileg és fizikailag is, így 12-13 éves koromra én is depresszióba süllyedtem. Jól titkoltam, de 16 éves koromig mást sem csináltam egyedül, csak sírtam és meg akartam halni, még az öngyilkossági kísérletig is eljutottam - de erről nem tudnak.

Annyira "terror" alatt voltam tartva, hogy egész állandóan rettegtem anyámtól és hiába vagyok már 19 éves, még ma is félek tőle. A helyzet, a kapcsolatunk javult kicsit mára, de sajnos mindez csak nekem köszönhető. Megértettem, hogy én is állhatok másképp a dolgokhoz, és változtattam is, de ő rosszindulatú, gyűlölködő, sokszor kegyetlen, amolyan "ha nekem rossz kedvem van mindenkinek legyen az" típus - és akárhányszor kértem, hogy változtasson, nem hajlandó. Egyszerűen kijelentette, hogy ő pedig nem fog megváltozni.

Nem mondom, hogy nem szeret, mert tudom, hogy igen, de nem hajlandó belátni, hogy mennyire tönkretett. Pedig én akartam még jobbá tenni a dolgokat, próbálkoztam, igyekeztem, de nem megy, ha csak én változok. Attól semmi nem lesz sokkal jobb.

A tesóimmal sincs jó kapcsolatom, ezt is megsínylette a gyerekkor. Nem sokat beszélünk, de a bátyám gyakran nagyon bunkó, a húgom meg egyre jobban hasonlít anyámhoz. De már velük sem tudok mit kezdeni.

Egy héten 7-ből 6 nap azzal telik, hogy anyámhoz nem lehet hozzászólni, mert csak ordít, veszekszik, őrjöng, húzza a száját, soha semmi nem tetszik neki. Igen, megint depressziós, de én már nem tudok rajta segíteni, mert még beszélgetni sem hajlandó.

Elköltöznék, ha tehetném, de nincs pénzem, rokonokhoz nem mehetek, és bár nyáron kerestem munkát, érettségivel nem kellek sehova, így most kezdtem bele egy OKJ-képzésbe.

Szóval ne mondjátok, hogy költözzek el, mert nem tudok. De azt sem tudom, mit tehetnék még, hogy ne kelljen minden nap a szobámban ücsörögnöm órákig, attól félve, hogy már megint kezdődik a veszekedés...