Szerintetek sem jogos a megbántottságom?

Tegnap elmentem orvoshoz anyu autójával. 4-en voltak előttem, ááá mondom hamar végzek. Lenémítottam a telefonomat, mert 1. én is utálom amikor az orvosiba valaki telefonál (ott mindig olyan baromi nagy csönd van és mindent hallani) 2. gondoltam ennyi idő alatt nem keres senki. Na most a 4 emberen kívül egy csomóan bementek előttem, mondván "ők csak gyógyszert íratnak, ők csak beutalóért jöttek, stb." Persze, én se beteg voltam, hanem "csak" egy labor beutalóért ültem sorban. 1óra alatt kerültem sorra. Hazaérek, belépek az ajtón, az anyám torka szakadtából üvölt, hogy hol voltam és miért nem vettem fel a telefont, mert egy csomószor hívott. Köpni-nyelni nem tudtam, de még magyarázkodni sem, mert csak mondta és mondta a magáét. Mert hívott, hogy mennyien vannak előttem, mert apunak kell a kocsi és menne el és stb. Mondom ne velem veszekedj, hanem azokkal akik előttem bementek. De meg se hallotta csak fújta a magáét, hogy minek nekem telefon ha fel sem veszem. Igazából ezen nem akadtam ki, mondja csak. Aztán meg rákezdett, hogy becsüljem meg magam, mert én csak egy megtűrt személy vagyok a lakásban és legyek hálás, hogy nem dob ki az utcára, ennyi idősen ő már rég dolgozott. Na ettől mentem a falnak! Tény, hogy 22 évesen dolgozhatnék, de könyörgöm mégis mit??? MEgváltozott munkaképességű vagyok, a kutya nem akar engem alkalmazni. Szóval baromi szarul esett, mert nem én választottam ezt az életet. PErsze, hálás vagyok én a szüleimnek amiért eltartanak, nem lázadok semmi ellen, ha kérnek valamit megcsinálom. Nem járok bulizni, nem cigizek (ugye amit nekik kéne pébnzelni), nincs semmi különleges kérésem hozzájuk. Erre a fejemhez vágja, hogy csak megtűr itt.

Annyira kibuktam rajta, pedig az utóbbi időben egész jól megvoltunk.

Aztán jött jópofizni, hogy menjek nézzem vele a tv-t. Mondtam, hogy nem köszi. Este meg ölelgetett, hogy "azért ugye szeretsz". Mondtam neki, hogy nem és elmentem a szobámba. Reggel csináltam neki kávét, erre meg se itta, oda adta apunak azzal a felhanggal, hogy neki legalább csinálok reggelit. (nem apunak csináltam, de mind1). Azóta egyáltalán nem szólunk egymáshoz, egy légtérben se tartózkodunk ha lehet.

Most ott tartok, hogy gőzerővel rákapcsolok a munkakeresére. Eddig is kerestem, de a képességeimnek megfelelően. De most akármit elvállalok, csak el tudjak menni itthonról, hogy ne legyek "megtűrt személy".

Szerintetek is neki van igaza?

Bocsánat, hogy hosszú lett és köszönöm, hogy elolvastátok.