Szerintetek sem jogos a megbántottságom?
Tegnap elmentem orvoshoz anyu autójával. 4-en voltak előttem, ááá mondom hamar végzek. Lenémítottam a telefonomat, mert 1. én is utálom amikor az orvosiba valaki telefonál (ott mindig olyan baromi nagy csönd van és mindent hallani) 2. gondoltam ennyi idő alatt nem keres senki. Na most a 4 emberen kívül egy csomóan bementek előttem, mondván "ők csak gyógyszert íratnak, ők csak beutalóért jöttek, stb." Persze, én se beteg voltam, hanem "csak" egy labor beutalóért ültem sorban. 1óra alatt kerültem sorra. Hazaérek, belépek az ajtón, az anyám torka szakadtából üvölt, hogy hol voltam és miért nem vettem fel a telefont, mert egy csomószor hívott. Köpni-nyelni nem tudtam, de még magyarázkodni sem, mert csak mondta és mondta a magáét. Mert hívott, hogy mennyien vannak előttem, mert apunak kell a kocsi és menne el és stb. Mondom ne velem veszekedj, hanem azokkal akik előttem bementek. De meg se hallotta csak fújta a magáét, hogy minek nekem telefon ha fel sem veszem. Igazából ezen nem akadtam ki, mondja csak. Aztán meg rákezdett, hogy becsüljem meg magam, mert én csak egy megtűrt személy vagyok a lakásban és legyek hálás, hogy nem dob ki az utcára, ennyi idősen ő már rég dolgozott. Na ettől mentem a falnak! Tény, hogy 22 évesen dolgozhatnék, de könyörgöm mégis mit??? MEgváltozott munkaképességű vagyok, a kutya nem akar engem alkalmazni. Szóval baromi szarul esett, mert nem én választottam ezt az életet. PErsze, hálás vagyok én a szüleimnek amiért eltartanak, nem lázadok semmi ellen, ha kérnek valamit megcsinálom. Nem járok bulizni, nem cigizek (ugye amit nekik kéne pébnzelni), nincs semmi különleges kérésem hozzájuk. Erre a fejemhez vágja, hogy csak megtűr itt.
Annyira kibuktam rajta, pedig az utóbbi időben egész jól megvoltunk.
Aztán jött jópofizni, hogy menjek nézzem vele a tv-t. Mondtam, hogy nem köszi. Este meg ölelgetett, hogy "azért ugye szeretsz". Mondtam neki, hogy nem és elmentem a szobámba. Reggel csináltam neki kávét, erre meg se itta, oda adta apunak azzal a felhanggal, hogy neki legalább csinálok reggelit. (nem apunak csináltam, de mind1). Azóta egyáltalán nem szólunk egymáshoz, egy légtérben se tartózkodunk ha lehet.
Most ott tartok, hogy gőzerővel rákapcsolok a munkakeresére. Eddig is kerestem, de a képességeimnek megfelelően. De most akármit elvállalok, csak el tudjak menni itthonról, hogy ne legyek "megtűrt személy".
Szerintetek is neki van igaza?
Bocsánat, hogy hosszú lett és köszönöm, hogy elolvastátok.
válasza:Megértem a felháborodásod, szerintem jogos. Anyukád valszeg idegességében mondta azt, hogy megtűrt személy vagy, de elhiszem, hogy nagyon fájt. Azt hiszem, jól teszed, hogy keresel munkát. Remélem, sikerül majd találnod.
Szerintem ennyi idősen már nem túl jó a szülőkkel lakni, bár tudom, nem olyan egyszerű ez, nyilván függ az anyagiaktól. De amint lehetőséged nyílik rá, szerintem dolgozz, és költözz is el. Biztos jót tenne a lelkednek is.
Most ezzel nem "lázítani" akarlak a szüleid ellen, csak szerintem egy bizonyos kor után már nem megy az együttlakás. Én sem bírnám ki a szüleimmel (26 vagyok), nyilván szeretem őket, de nem menne az együttlakás, sok lenne a konfliktus.
Sok sikert kívánok a munkakereséshez!
válasza:Nos, a mostani állapotért mindketten felelősök vagytok. Ő túlzott, ráadásul egy olyan kis dolgon akadt ki, ami nálunk pl mindennapos. Ennek a hevében mondhatta a megtűrés-dolgot, ami biztosan túlzás, de van is benne igazság, különben nem jött volna elő... Inkább valami csalódottságféle vagy kétségbeesés lehet benne a helyzeted/helyzetetek miatt. Biztosan ő is átlátja, hogy mennyire lehetetlen munkát szerezni (azért az igyekezet megvolt eddig is? Csak kérdem)
Hibát követtél el, hogy nem fogadtad el a "bocsánatkérését, sőt, nemcsak hogy nem fogadtad el, de durván elutasítottad. Biztosan csak a harag hevében mondtad, hogy nem szereted, mégis sokat ártottál vele: lásd jelen helyzetet. Anyukád ugyanis ott kifejezésre juttatta, hogy elragadtatta magát, és nem akart megsérteni - az enyém is ezt kérdezi, mikor vitatkozunk valamin, és pár perc mosolyszünet van.
Szóval szerintem nem volt a helyzet annyira súlyos, de te azzá tetted az utolsó lépéseddel.
Igyekezz kibékülni, bocsánatot kérni, elmondani neki, hogy szereted, nem akartál ilyet mondani, de megsértett. és akkor megbeszélhetitek.
válasza:Köszi!
19 évesen már elköltöztem itthonról az egyetem miatt és akkor nagyon jó volt. Hozzászoktam az önálló élethez, bár akkor sem voltak nagyobb kicsapongásaim. De a betegségem miatt haza kellett költöznöm, mert itthonról könnyebb kezeléskre járnom, mint az egyetem városból.
Szóval így baromi rossz...
válasza:Ja, értem. Az nem derült ki az elején, hogy egyetemre jársz. Mármint még most is jársz?
Mert így viszont tényleg nagyon bántó anyukád részéről, hogy megtűrt személynek nevezett. Mármint ha még tanulsz is közben.
Megkérdezhetem, milyen betegséged van pontosan?
Kívülről semmi nem látszik rajtam, tök normális vagyok meg minden. :) Ezért nem is hírdetem, hogy beteg vagyok.
Természetesen megkérdeztem, hogy elvihetem e a kocsit, nincs-e rá szüksége anyunak. Mondta, hogy nincs, úgyis velem menne ha kellene neki a kocsi. Apunak van még 2 autója, csak az egyiket összetörte a másikban meg az alkalmazottunk feszít. Reggel még azt mondta apu nem kell neki a kocsi, arról meg nem tehetek hogy 2 perc alatt meggondolta magát.
Természetesen keresek munkát, de augusztusban 1 hónapot kórázban voltam, aztán novemberben megint, tulajdonképpen december közepe óta vagyok itthon. Azóta pedig folyton küldözgetem az önéletrajzomat, böngészem a netet, hátha találok valamit. Szóval az igyekezet megvan, csak eredménye nincs. :(
Tanulok még, de a rájuk való tekintettel, hogy ne kelljen feleslegesen fizetniük az albérletet ( a többi ktg-et én áltam, kaptam támogatást a sulitól)felmondtam az albérletet és átkértem magam levelezőre.
Nem működik a fél tüdőm, ezért légzés-problémáim vannak, nem bírom a terhelést, hamar elfáradok.
válasza:Mondd ezt anyádnak: Attól mert beteg vagyok még szerethetnél. Én akkor is szeretlek, de mostmár legalább tudom mit gondolsz rólam. Mélységesen csalódtam benned, mint emberben, és mint anyában egyarát. :) Tuti elbőgi magát.
De egyszer neked is el kell kezdened melózni, szóval érdemes keresgélni. Vannak csökkentmunkaképességűek számára otthonról is végezhető munkák. Ha meg folytatod a tanulást és van gógyid, akkor akár egy könnyű, irodai agyalós munkát is kaphatsz.
Asszem az eszemmel nincs nagy baj. :) Jogot tanulok, beszélek nyelveket, stb. Csak az a baj, hogy nem valószínű, hogy bárki is díjjazná, ha azt mondanám hogy "bocsi, de havonta kb:5-6* járok kezelésre szóval aznap nem jönnék dolgozni." Itthon is segítek a cégben, tulajdonképpen titkárnőként funkcionálok, ha megkérnek rá, bármit megcsinálok.
Nem vagyok az a nagyon kifejezem az érzéseimet ember, szóval nem szoktam senkinek mondogatni, hogy "szeretlek" meg ölelgetni se szoktam anyut.
válasza:Ha meg titkárnőként funkcionálsz, akkor nem tom mért sírnak, mivel gondolom fizut nem kapsz.
Amúgy részmunkaidőt is tudsz vállalni. És megmondod, hogy dolgozol 8 órában, és amikor menned kell kezelésre akkor egész nap nem leszel bent. Vagy vállalhatsz fordítást is, azt otthonról is lehet csinálni. De amúgy van több lehetőség. A diákmelók többsége pl olyan, hogy nem kell minden nap dolgoznod, csak mondjuk hetente pár alkalommal. Tudsz mellette kórházbajárni.
Én amúgy alig vártam, hogy 18 legyek és elköltözzek otthonról. Nem egészséges együttélni a szülőkkel, szerintem.
F/22
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!