A Gyermekemért mindent?!

"Ameddig fel nem nőtt a lánya, addig nem kereset maga mellé senkit."

Anyukám se nagyon akart, de érdekes, zavart, hogy nem látom boldognak. Mindig örültem, ha ismerkedett valakivel. (Nagyon ritkán, pár éves szünetekkel próbálkozott...)

Amikor már tizenéves lettem, főleg borzalmas volt, hogy egyedül van a gondjaival - nekem is és neki is.

Pl. Ilyenkor szokták a tizenévestől elvárni azt a komolyságot, a számlák stb. megbeszélését, amire pedig csak egy felnőtt társ alkalmas.

A kérdezőnek: attól függ, miért szakítottatok. Soraidból úgy jön le, az exed csinált valamit. (bántott? megcsalt? eljátszotta a pénzt? stb.) Ez esetben ne békülj. (És nyugodtan keress új párt.)

Ha enyhébb konfliktusról van szó: attól függ, ő mennyire igyekszik, és bele tudnál-e szeretni újra. De amit leírtál, az nem hangzik túl biztatónak.

Ahogy írod, nekem az jött le, hogy te csak simán nem vagy belé szerelmes. Én is voltam így, csak nálunk még épp a baba projekt előtt jöttem rá erre, és szépen elbúcsúztam. A mai napig nagyon jó barátok vagyunk, neki már van családja, a felesége lefogad engem mint barátot, úgyhogy semmi gond. Én jóval idősebb voltam mint te, amikor döntenem kellett, hogy a barátommal akarom-e folytatni, vagy kilépek, és én a kilépés mellett döntöttem. Azóta több kapcsolatom volt, nem mentem még férjhez, de egyáltalán nem bántam meg a döntésemet, sőt. Ami barátság az barátság, nem házastársi kapcsolat. A barát tovább megmarad. És miért kényszerítsen az ember magára olyan vállalást, amit nem biztos hogy be tud tartani. Te őszinte szívvel azt tudnád neki mondani, hogy örökké vele maradsz, mint férfivel? hogy nem leszel másba szerelmes? Szerintem nem.

Végig kell gondolnod, hogy mit érzel iránta. Felnézel-e rá. Vonzónak találod-e. Persze, a hosszú kapcsolatok alatt a másik iránt érzett szerelem nagy heve kopik, de attól még folyton vonzónak találod a másikat. Örülsz ha hozzád ér, akár szexuális indíttatásból is. Nálad ez megvan? Jól esik ha hozzábújsz?

És azt is figyelembe kell ám venni, hogy ha azt mondod, hogy rendben, a gyerek miatt maradjunk együtt, legyünk egy család, mit mondasz akkor, ha pár év múlva mégis beleszeretsz valakibe. Akkor a férjed joggal fogja ezt a szemedre hányni, hiszen nem erről volt szó. Vagy úgy maradsz vele együtt, hogy megmondod, nem tudsz mit ígérni. Lehet hogy ebbe bele megy, lehet hogy nem. Tudod, ha az ember nem érzi azt a másik iránt, hogy igen, ő az akire vágytam, (a szerelemtől függetlenül, mert ugye te már nagyon jól ismered őt) akkor előbb utóbb óhatatlanul beleszeret másba. Ez nem döntés kérdése, csak megtörténik, és akkor ott állsz hogy mit tegyél. Rendkívül kellemetlen ám.

A helyzethez még hozzá tartozik, hogy nagyon fiatal vagy, nem lehetett sok kapcsolatod, nem igazán ismered a férfiakat. Így, már megbocsáss, még inkább bedőlhetsz egy esetleges kísértésnek, hiszen nem tudod hova tenni. Hidd el, hiába mondod azt, hogy dehogy, pedig igen.

Szóval én a helyedben nem költöznék vele össze megint, hanem jöjjön minél többet, csinálni kell közös programokat, minden kötelezettség nélkül. És még az is lehet, hogy ismét beleszeretsz, de ehhez az kell, hogy ne legyen kötelező a dolog.

32/N

A gyermekem apjába már én sem vagyok szerelmes, ő sem az már belém. Nálunk is "csak" baráti érzelmek maradtak. De harmonikus, békés és nyugodt családi életet élünk.

Én simán kiegyeznék ezzel az állapottal életem végéig. Ezt csak egy harmadik belépése, egy hirtelen jött szerelem tudná tönkretenni.

Ha barátként együtt tudtok élni és szeretni a kicsit, akkor legyél vele.