Mi lesz az ilyen gyerekből 18 éves korára?

Majd lesznek máshol. Vagy megtanulja elfogadni, hogy a többiekkel sajnos csak néhány témáról lehet beszélgetni.

Ha elmegy egy normális gimnáziumba, máris lesznek barátai, akik olyanok, mint ő.

Miért kellene neki változni és nem a környezetén változtatni? Ha hosszú távon gondolkoznak a szülei, pontosan tudják, hogy jót tesznek a gyereknek ezzel.

Lehet gyerekeket úgy múzeumba vinni, hogy felkeltik az érdeklődésüket az ott látok tárgyak, képek iránt, megszerettetik velük a történelmet. Vagy csak sznobságból viszik őket oda?

A normális gyerekkorba feltétlenül beletartoznak mondjuk a Minimaxon futó agymosó, az arca kifacsart bájvigyort grimaszoló mesék, vagy a Cartoon networkből fröcsögő erőszak? Bár nem ettől függ, hogy discóba jár-e valaki. Sokkal jobbak a hagyományos könyves mesék, népmesék. A színházi előadások is jók, Shakespearet megszerettetni mondjuk nem rossz a kicsikkel. Több darabja pl. elég meseszerű, gondolom nem modern, bonyolult drámákat nézetnek velük.

Nem lehet, hogy csak irigykedsz egy picit?:)

A gyerekkor szeretet, törődés, anyu és apu közelsége, játék, fantázia, ismerkedés a világgal. Jobb hétvégenként egy kiállításra menni, mint otthon punnyadni a tévé előtt, vagy mint kint kínozni macskákat a többi unatkozó gyerekkel.

Vagy tutyimutyi szerencsétlenség lesz belőlük,vagy titokban lázadók,akik amint kiteszik egyedül a lábukat,megcsinálnak mindent,amit a szüleik tiltanának.Bárhogy is lesz,egyik változat sem lesz jó sem a szülőknek,sem a gyerekeknek.

Persze nem a színházzal meg múzeummal van baj,oda is el kell vinni a gyerekeket,én a szülők hozzáállásában látom inkább a problémát.

Előzőnél a pont,csak a sok macska kinzó azért nem tud értelmesen játszani,mert otthon se játszanak velük a szülők,mert könnyebb kib*szni a kertbe ,vagy berkni a tévé elé,mint foglalkozni vele...Amig a képcsövet bambulja addig se őket zavarja...Munkám során látom hogy sokan a tévével neveltetik fel a gyereket...

28N

Nem tudom mi lesz ezekből a gyerekekből Igazából ha elég erős a szülői terror, vagy ha nagyon szeretik őket. Akkor meg próbálnak majd minden áron megfelelni nekik, és folyamatosan saját magukat fogják tépni ha lazítani mernek(barátnőm sajnos pontosan így nőt fel, és él ma is. Illetve lelépet otthonról és kezd normalizálódni az élete).

Az igazi gond itt, hogy egy gyereknek nem _csak_ színház és kiállítás kell és nem _csak_ a minimax, hanem mind kettő egyszerre. Illetve ilyen kicsi gyerekkel Shakespeare-ét nézetni igen nagy botorság, mivel nem értik még. A gyereknek nem csak műveltnek kell lennie hanem szociálisnak is, tudnia kell kapcsolgatott létesíteni a környezetével. Illetve szerintem az hogy van valakinek hivatása meg munkája, az nagyon nem minden. Lelki életnek is kell lennie.

engem is így neveltek: so csoki, se tv, szülői szigor, múzeumok, színház, zongora, gitár, tánc, nyelvek. 15 éves koromra nem találtam a helyem, felnőttnek kicsi voltam, gyereknek nagy. Nem voltak barátaim, aztán teljesen véletlenül a könyvártban való netezés során találtam 2 embert, velük a mai napig jóban vagyok, mindenről tudunk beszélgetni.

Gyerekkorom nem volt, később 12 évesen fellázadtam, megismertem a "züllöttebb" kortársaimat. Valóban sokáig nem tudtam a témáikhoz hozzászólni, de aztán elszöktem velük bulikba, mindent kipróbáltam, amit ők.

Ma már bármilyen társaságban helyt állok, de csak azért, mert alapjában véve erős személyiség vagyok, és exrtovertált. Ha a kicsik is erős akaratúak, egy idő után őket sem tudják befolyásolni, de ha nem, tehetetlen bábuként fognak vergődni.

Ma, 20 éves fejjel örülök, hogy 5 nyelven beszélek, 2 hangszeren játszok, és széleskörűen tájékozott vagyok az iromalomban, a művészettörténetben, de elvesztettem valamit, ami a többi embernek adatott - sosem tudom elengedni magam annyira társaságban, és nincs bennem közvetlenség. Valahogy egy láthatatlan falat húzok magam köré, a kapcsolataim felszínesek.

Nem csak a két véglet létezik. Lehet Tv-zni is és hetente egyszer kiállításra, múzeumba menni. Miért kell ennyire különválasztani a kettőt? Mellesleg egy gyereknek igenis szüksége van mesékre (nem a véres, brutális mesékre gondolok) és a korának megfelelő programokra. Nem tartom normálisnak, hogy egy gyereket burokban akarnak felnevelni.

Volt egy ilyen osztálytársam. A szülei nem engedték, hogy filmet, meséket nézzen, nem mehetett el sehova a barátokkal. Ugyanez a két testvérével is. A vége az lett, hogy mindegyikük magába forduló, különc ember lett, akik senkivel nem tudják megtalálni a közös hangot és semmit nem tudnak önállóan elvégezni.