Egy ilyen ember anya lenne?

Miért? Németh Kristóf felesége, aki egy pasi miatt ott hagyta a gyerekét, ő anya? És ebből orvos lesz? Hogy fog az ilyen gyógyítani, akinek a saját gyereke sem fontos? A betegek fontosak lesznek számára? NEM!

Sem ő nem anya, sem az a nő, aki titeket szült. Szégyellheti magát. Ne foglalkozz vele, majd megy ő, ha baja lesz, majd akkor ti se ismerjétek meg őt, mert nem érdemli meg!

Anyukám 4-5 éves lehetett amikor az anyukája elvitte a nagymamájához, hogy "Elmegyek fodrászhoz, addig a mama vigyáz rád!".

3 év múlva jött vissza, mintha mi sem történt volna. Állítólag a dédi megverte, hogy mit képzel magáról. Azóta eltelt majdnem 40 év és valamiért mintaanyának hiszi magát.

Sajnos van ilyen.

Erre mondják azt, hogy szülőanya. Mert jobbára csak megszülte a gyerekeit, de a felnevelését már nem vállalta teljes egészében.

Viszont azt nem jelenteném ki egyértelműen, hogy csak egymaga volt a hibás. Azért képzeljétek el azt, hogy mi kellett ahhoz hogy valakiben ekkora önző elhatározás szülessen meg, hogy az anyai ösztönei ellenére cselekedjen. valami oknak kellett lennie. Csak úgy a semmiből, minden külső ok nélkül egy nő nem képes ilyenre.

nagyon összetett dolgok ezek.

Nem akarom felmenteni az "anyukát", mert én se lennék képes elhagyni a gyerekeimet, de egy kapcsolat felbomlásában sosem csak az egyik fél a hibás.

Gratulálok, hogy helytálltál édesapád mellett a testvéreid nevelésében!

Ha valaki árvaházban nőtt fel szülők, és egész, normálisan működő család nélkül, igazából nem is tudja azt, hogy milyen a családi kötődés. Pont emiatt képtelen rá ő maga is. Próbálja, és akarja, mert tudja neki is milyen rossz volt, hogy nem volt akit szeressen, de nem is tudta megtanulni senkitől, hogy milyen az a ragaszkodás, az odaadás, a családon belüli feltétel nélküli szeretet, és a felelősség azért aki az enyém. Talán ez a legfőbb oka. Nagyon sok ilyen van. Mintha genetikailag lenne programozva. Mint egy átok.

Ha belegondolsz, olyan is rengeteg van, hogy alkoholista családban nő fel valaki, majd felnőtt korára ő maga is alkesz lesz, pedig tuti ócska gyerekkora volt. Mégis ezt a mintát látta, hogy a pia menekülési útvonal...

Utolsó: azért ez nem ilyen egyszerű, nekem van olyan közeli ismerősöm, aki árvaházban nőtt fel, és mégis jó anya, kb. azóta ismerem, hogy összeházasosott a férjével - most kezdtek főiskolára járni az idősebb fiai, a legkisebb még otthon van...

Kérdező!

Neked annyit szeretnék mondani, hogy nagyon fontos, hogy valahogyan ezt a kérdést tisztázd magadban. Vagy dönts úgy, hogy "te vagy az erősebb", megbocsátasz neki, vagy dönts úgy, hogy szívből útálod azért, amit tett, és maximum a "kötelezően elvárható" dolgokra vagy hajlandó vele kapcsolatban, de ne őrlődj ilyeneken, hogy "miért tette".

Biztosan megvolt rá az oka a saját logikája szerint, hogy a te logikád szerint és a legtöbb egészséges ember logikája szerint az az ok nem ok, az egy másik lapra tartozik.

Nem tudhatod, hogy apukáddal például milyen volt a viszonya, lehet, hogy szenvedett mellette (ez esetben persze ez is az ő hibája, minek ment hozzá), és ti meg erre emlékeztetitek, azért nem akar titeket látni.

Tudom, ez nekem sem lenne indok, neked sem, de én nem is mennék hozzá olyanhoz, aki mellett nem érzem jól magam, és gondolom, te sem mennél.

Ez csak egy tipp volt - az igazi megfontolásait ő maga tudja.

Nem is ez a lényeg, hanem hogy Te tudj ezen túllépni, mert különben csak megkeseríti az életedet ez a gondolat, és azért igazán kár lene, "nem érdemli meg", ahogy mondani szokták.

Ezt csak azért mondom, mert az én anyám is átélt valami hasonlót, mint ti, ő kb. 13 volt. A család azt rebesgeti, hogy a mama azt hitte, majd utána mennek a gyerekek, ha lelép, de nem mentek.

A mai napig csúnya következményei vannak a dolognak, mert a világért meg nem bocsátana a saját anyjának, és a világért be nem ismerné, hogy a világért meg nem bocsátana.

De olyan szinten, hogy saját magában is gyűlöl mindent, ami kicsit is az anyjára hasonlít... nem egészséges dolog.

Örülök, hogy neked már van családod, és ezek szerint a legjobb úton vagy, hogy "kiheverd" a dolgot. Segíts majd a tesóidnak is, ha tudsz...

Nem kell itt túlragozni a dolgot, az ilyen nem anya, hanem egy qrva, akinek a f@sz többet ér, mint a saját gyerekei.Undorítóak, hiszen répát mindig fog kapni, de azért a saját gyermekeit eldobni...

Én hiszem azt, hogy az életben nincsen kifizetetlen számla, meglátod majd, visszakapja ezt az élettől.

Az "ANYA" fogalma nem egyenlő a "BIOLÓGIAI SZÜLŐ"-vel. Az Anya szeret, támogat, jót akar neked, a boldogságodra és örömödre törekszik, a lehetőségeihez mérten a legnormálisabb módon felnevel téged - a biológiai szülő meg kipottyant és elfelejti, hogy felelősséget vállalt egy gyermekért.

Szerintem a tiéd az utóbbi kategóriába esik.

Szerintem sokkal kevesebb "hiba" is elég ahhoz, hogy egy nőről ki lehessen jelenteni, hogy nem való anyának. Attól még nő marad, aki megszült X számú gyereket, csak éppen anyaként nem állta meg a helyét. Én már azokat a nőket sem nevezem tiszta szívből anyának, akik a gyermeküket bármikor azzal fenyegetik, hogy kirakják otthonról, ha ezt meg azt nem csinálja meg. Voltam ilyen helyzetben, csak a törvény nyert, nem lett volna joga kirakni anyámnak, hiába vagyok már nagykorú. Mintaanyának képzeli magát, ő a tökéletes tanár és anya egyben, a megkérdőjelezhetetlen, az okos, a mit tudom én mi. Közbe az egész családnak meg van a véleménye róla és a nevelési hibáiról. Amit én részben meg is bocsátok neki időről időre, mert én majdnem holtan születtem, és bár nem tudom, de elképzelni el tudom, hogy anyám miket élt át abban az időszakban, mikor látja, hogy a baba, akit most szült meg, azonnal haldoklik, és küzdenek az életéért. Ha hülyén is, de felnevelt, tisztességes huszonéves lány lettem, nem olyan söpredék, mint a mai kamaszok, nem lettem kurvä, nem lettem tizenévesen az alkohol és a drogok rabja, és ezért én anyámat (akármilyen rossz anya) tisztelem, szeretem, megbocsátok neki.

Ez a ti anyátokról nem mondható el. Végülis, ő zakkundpakk otthagyta a gyerekeit, még csak nem is az, hogy pocsékul nevelte fel őket, hanem sehogy sem nevelte. Ilyen anyáról én hallani sem szeretnék. Nem tudom, hogy sikerülne feldolgoznom, milyen irányba. De én afelé a variáció felé hajlanék, hogy mindenféle érzést kiírtsak magamból iránta, felejtsem el, hogy valaha is volt anyám, aki ilyen tesz a gyerekeivel, azt leköpni sem éri meg. Vagy megbocsátasz neki, megpróbálod keresni, vagy amit akarsz. Ez a két választás van, te tudod melyik lenne a jobb neked. De azon, hogy marhára elbäszta, azon már nem tudsz változtatni. És még ha valaha ki is békülne veled, az apukátokkal, a két kisebb gyerekkel, akkor sem lenne soha ugyanolyan, mint régen.

21/L

Velem is hasonló volt, megpróbálom tömören leírni. 7 éves koromban anyám külföldre ment egy évre dolgozni, onnan egy nála 13 évvel fiatalabb pasival jött haza, akinek szintén volt családja. A szüleim elváltak, anyámhoz kerültem. Fél évet töltöttem velük. Nem dolgoztek, minden nap ittak, és másnaponta a pasi hülyáre verte anyámat. Én nem mertem szólni senkinek, a pasi nem engedte orvoshoz anyámat. Nagybátyám egyszer feljött és amikor látta, mi a helyzet elvitt magukhoz. Nagyanyám kérte anyámat, hogy hagyja ott a pasit és éljen velem, mert a kettő együtt nem megy. Anyám a pasit választotta, törvényesen lemondott rólam. Nagynénémnél nevelkedtem azontúl. Évente nagymamám elment anyámért és elhozta hozzánk, hogy találkozhassunk. A köszönésen kívül nem volt egymásnak mondanivalónk... Jó pár évig nem is láttam, amikor is 22 éves koromban felhívtak a munkahelyemen a kórházból, hogy anyám agyvérzést kapott és mivel én vagyok a legközelebbi hozzátartozója, menyjek be, vigyek neki ruhát, beszéljek az orvossal, stb... Ettől kezdve kb 3 éveig hetente látogattam, alőször a korházban, aztán amikor hazakerült, akkor otthon. Mostam a ruháit, vásároltam neki, hallgattam a hülyeségeit. Egészen addig, míg albérlőket fogadott, akik majd gondoskodnak róla és ez az albérlő két látogatásom alatt is üvöltözött velem. Akkor már terhes voltam és anyám is csak azt hajtogatta, hogy nekem csak a lakás kell, azért megyek, szóval úgy döntöttem, hogy a gyerekem fontosabb és nem mentem többet. Minden évben küldtem képeket az unokájáról, de választ nem kaptam. Végül meghalt. A hagyatéki tárgyaláson kiderült, hogy a lakását az albérlő lányára hagyta...

Én már régóta nemharagszom rá. Sajnálom őt. Tuti, hogy beteg volt, nem volt normális. Elég szar élete volt, pedig diplomája volt két idegen nyelvet beszélt anyanyelvi szinten, külkereskedelmi üzletkötő volt a múlt rendszerben, ez akkor kivételesen jó munkának számított.

Szóval azt javaslom lépj túl rajta, koncentrálj a mostani boldogságotokre, boldogulásotokra. Ami megtörtént azon már nem változtathatsz, kár idegesítened magad rajta.

Amúgy én is paráztam, hogy bekattanok, amikor 7-8 éves lesz a lányom. Eddig nem történt meg. És mostmár biztosan tudom, hogy nem is fog. A legnagyobb lányom nemsokára 9 éves, a testvérei 5 és 2 évesek, a legkisebb 7 hónapos.