40 éves kor körül apává válni?
Ha esetleg valakinek a férje/ismerőse/saját apja ennyi idősen lett apuka, megosztaná a tapasztalatait?
A hátránnyal tisztában vagyok, az előnyök érdekelnének inkább.
Előre is köszönöm a válaszokat!
Én semmi hátrányát nem éreztem. Én vagyok a 4. gyerek a családban, nem terveztek, de nagyon szerettek. Anyu 42 éves, apu 46 éves volt ekkor.
Sokkal jobb a kapcsolatom velük, mint a férjemnek a szüleivel, pedig az ő apukája 31 éves volt mikor megszületett.
Még az sem volt hátrány, hogy anyuék első unokája rám 2 évre született :-D
A legidősebb nővérem és én köztem 18 év van. Szerinte nekem sokkal nyugisabb szülők jutottak mint nekik, mert nálam már tanultak a hibákból.
Egyik ismerősöm elmúlt 50 éves és a fia 10 éves.
Irigylem a kapcsolatukat. Imádják egymást.
Higgyétek el, ostobaság utánaszámolni,hogy hány éves lesz az apa, amikor érettségizik a gyerek. A jelenben kell élni, és nem a jövő szerint cselekedni. Tudjátok, emberek vagyunk, akik sajnos halandóak is. Szóval nem kell a korral foglalkozni.
Egyébként is, minél korosabb az apuka, annál tapasztaltabb, és ugye ez csak pozitívum lehet.
Apukám 38 éves volt amikor születtem, de szerintem ez késő a gyerekvállaláshoz, nagyon más világ vagyunk én és a szüleim, túl öregek és maradiak hozzám képest.
20f
Apukám 52. évét töltötte be 5napja, én 14 leszek márciusban [valamint anyukám 50 lesz decemberben].
Én semmi hátrányt nem érzek ebből származólag. Egyke vagyok, nehezen jöttem össze [anyukámék eredetileg 3 gyereket terveztek-kár, hogy nem sikerült :(]. Imádom a szüleimet, minden tőlük telhetőt megadnak nekem, és picit el is kényeztettek xD
Apukámmal egy csomót játszottam kisebb koromban. Bújócska, fogócska, ilyesmiket. Ha volt [van] a szüleimnek ideje, akkor társasoztunk is :)
Nem hiszem, hogy konzervatívabbak lennének egy átlag szülőnél.
Apukámnak egyedül a szőrtelenítéssel van baja xD Nem is tudja, hogy csinálom.
+azzal volt bajuk, hogy nem ítélem el, ha valaki ennyi idősen pasizik, de megbeszéltem anyukámmal, úgyhogy már ez is rendben van.
Télen nem engednek el hajnali 1ig [max este fél10-10ig [kisvárosban élünk] [legalábbis anyum nem enged, apu engedne tovább is] [bár nyáron igen x] be a városba, mint a barátnőimet, de nem is érdekel, mert ilyenkor tényleg nagyon sötét van, és azt utálom.
Ja, és nekem anyum többet nem enged, és szigorúbb is, mint apu, pedig ő 2 évvel fiatalabb.
És sokkal jobb a kapcsolatom apukámmal, mint a többi barátomnak/barátnőmnek/ismerősömnek, ami szerintem mindenképpen előny :)
előző vagyok.
Ebből kifolyólag: apum 38 éves volt, mikor megszülettem [anyum pedig 36, bár ez nem volt kérdés :]
20:27 én is ugyan így vagyok mint te, apum 38 volt, anyukám 36 amikor születtem:)
És én is egyke vagyok mert a testvéreim nem jöttek össze sajna:S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!