A férfiak anyja mindig csak "másodnagymama" lehet a nők anyja mögött?

Nincs ilyen, hogy hányad rangú felmenő.

Az más kérdés, hogy az unoka kit érez közelebbinek magához, ám itt is milliónyi a tényező.

Személyiség alapjaitól egészen az "amúgy se szeretnivaló mami"-ig.

Jómagam pl apám ágán imádom a mamámat, dédimet.

Alapon a személyiségünk, közös érdeklődésektől a mentalitásig sok a közös pont.

Ellentétben anyám anyja egy hárpia, valami nem oké nála. Alapon anyámat hátrahagyta gyermekkorában... Goromba, betokosodott, irritáló, bunkó, elviselhetetlen.

Évek óta nem is foglalkozunk vele.

Próbált anyám is nyitni felé, de bezárkózott.

Anyum húgának gyermeke (unokaöcsém), lett gyermeke, elvitték a kicsi unokát neki is bemutatni, de nem jött össze. Ajtót se nyitott, ignorálta őket.

Visszatére általánosságban, ha alapon normálisak, jófejek a mamák, de valamelyikükhöz a személyiség miatt jobban kötődik a gyermek/unoka azt se kell zokon venni.

Egyszerűen el kell fogadni, hogy hiába köt össze a vér minket mindig is első sorban a személyiség dominál minden emberi kapcsolatban.

Pl családban számomra elég semlegesek az emberek, nem érzem közelinek őket, saját anyummal is nagyon mások vagyunk.

De apum anyujával a mamával imádok lenni, beszélgetni,alkotni. Apum öccsével pedig nagyon hasonlítunk is személyiségben, alkotásban stb.

Viszont apámmal 10éve nem tartom kapcsolatot, utálatos , zsémbes, hisztis nagyra nőtt gyerek. Menthetetlen.

Tesómnak meg most lesz gyereke, előre leszegeztem, hogy tőlem ne várják el a babaimádatot.

S ez nem a baba személye ellen megy, egyszerűen nem tudok mit kezdeni a babákkal s nem szeretem a velük járó zajokat, szagokat.

De később, ha idősebb lesz okés.

Szenzorosan érzékeny vagyok hangokra, tapintásokra, zajokra. Nekem 0-24-ben totális csend kell, kivéve ha valakivel beszélgetek, de az is a csendes 1-4 fős halk beszélgetés. (Átlagnál halkabb.)

Ennek ellenére vannak olyan immár tizenéves gyerkőcök környezetemben, akik kifejezetten keresik is a társaságomat pont emiatt is.

Itt chill van és alkotás, amibe szeretnek beszállni, mellette megbeszélni a dolgaikat, tudván hogy meghallgatom őket és kaffogás, lebaccás helyett a megoldásokra, miértekre keresünk választ.

Kérdező, nem tudom milyen szerepben vagy a felvázolt kérdésben, de engedd el ezt a rangsorolgatást. Alakul majd s bizony vannak helyzetek mikre nincs befolyásunk, akármilyen kedvesek is vagyunk. Gondolok itt a személyiségre.

A megszületett gyermekek új kisemberek a világban. Van, hogy teljesen eltérnek a közvetlen felmenőktől.

Jómagam pl ükdédimre hasonlítok a legtöbb dologban. Alapon pedig nagyon kilógok a jelen élő családtagjaim közül.

Adj teret a mamaságnak, ám soha ne neheztelj senkire csakmert szorosabb a kapcsolat.

Amúgy se lehet egyformán szeretni két embert. Legyen szó akár saját gyermekekről.

Sokan tagadják, de ez tény.

Amit vetsz, azt aratsz.

Ha az anya-fia viszony normális volt, ha a barátnő-pasi anyja viszony jó volt, ha a feleség-anyós viszony is jó, akkor igen, az unokákat is szívesen viszi majd az anyja.

Ha viszont edig sárkány volt, most meg unokázna, akkor talàn ne csodálkozzon már.

Saját tapasztalatom az, hogy ez ott jelentkezik jobban, ahol az apuka nem veszi ki rendesen a gyereknevelésben, nem arányosan, hogy ki mennyit és hogyan van a gyerekkel.

A nő meg nem úgy gondol a saját anyjára/apjára, meg a saját anyósára/apósára, hogy a gyerekem nagyszülei, hanem úgy, hogy anyám/apám, meg anyósom/apósom. És valószínűleg a saját szüleivel a jobb a kapcsolat. Amíg a gyerek kicsi, addig a szülőn múlik a nagyszülő-unoka kapcsolat, de ehhez kell a szülő is. A szülő viszi oda a gyereket, esetleg a szülő is ott van. Ha senki nem vállalhatatlankodik, akkor is inkább a saját szüleit választja valaki, mert jobban kötődik hozzájuk, mint anyósékhoz.

Nálunk teljesen egyenértékűek voltak. Sajnos én anyukám már nem él.

Anyósomat imádom, olyan, mintha a második anyukám lenne.