Tiszteletlenség ilyet mondani az édesanyámnak? Te, ha szülő volnál, megpofoznál ezért?

Anyukád járt valaha pszichológusnál?

Kedves utolsó válaszoló: nagyon jót kérdeztél. De elvihetné a lányát is.

Én meg sem haragudnék érte. Érett és diplomatikus megállapítás.

Bocs, de szerintem aki ezen akár a legkevésbé is megsértődik, annak a fejében valami nincs rendben. Ő ráadásul sértegethet, ahogy csak bír.

Na igen sokan azt mondják, hogy nem pofoznák meg a gyereküket egy ilyen mondatért, ami tévedés csak szeretnénk azt hinni, hogy szó nélkül lenyelnénk egy ilyen m a gyereküktől. Szülőként engem is

Folyt.köv: nekem sem esne jól egy ilyen mondat de azért elgondolkozznék rajta miért is érez így a gyermekem és megkérném fejtse ki jobban miért érez így

Ez legyen a legdurvább, amit mondanak nekem.

Nem tartom tiszteletlen válasznak, inkább nagyon is elgondolkoztatónak. Ha az én gyerekem ilyet mondana, nagyon elgondolkoznék kettőnk kapcsolatán. Szerintem egy szülő-gyerek kapcsolat nem abban merül ki, hogy mindig a szülőnek van igaza, nekik is kell bizonyos dolgokban kompromisszumot kötni a gyerekükkel, főleg, ha szeretik, és nem akarják elveszíteni a bizalmukat a gyerekük részéről.

Hű, hát ilyet én is mondtam már anyámnak, és "természetesen" megsértődött rajta. Mondjuk a pofozkodás érdekes lett volna, mert 39 éves vagyok... De mi tényleg annyira különbözünk egymástól, hogy azt is megmondtam, hogy soha nem fogok egy fedél alatt élni vele, mert kb. két nap alatt őrjöngés lenne belőle. Ő elvárja, hogy úgy éljem az életemet ahogy ő elképzeli, az ő életfelfogása legyen az enyém is, úgy gondolkodjam ahogy ő, ha pedig nem, az kizárólag azért van, mert őt akarom bosszantani, hiszen az csak természetes, hogy az a jó és a követendő, ahogy ő csinálja. Az eszébe sem jut, hogy ha nem egyezik a véleményünk az azért van, mert én az életet alapvetően másképp látom és másképp élem. Hát, ez az ő szemében sértés! Aki másképp látja, az rosszul látja! Ezért aztán kerek-perec megmondtam neki - és nem lázadó kamaszkoromban, hanem pár éve - hogy nincs az a pénz, hogy összeköltözzek vele, mert nem készítem ki sem magam, sem a gyerekeimet azzal, hogy az ő életét éljük a sajátunk helyett. De amin igazán megsértődött az az volt, hogy elmagyaráztam neki, hogy számomra az ő élete nem követendő példa. Egyrészt sosem élt, csak létezett, és szerinte ez így jó, nekem is így kéne. Mosni-főzni-takarítani, barátok nem kellenek, mert fölösleges, sportolni nem kell, mert idő és pénz, azalatt nyugodtan foglalkozhatnék a házimunkával, stb. Emellett igazi mártír, aki feláldozta magát a családjáért (szerintem nem annyira, de ez mindegy) és nekem is ezt kéne. Szerintem meg nem. Ő nem olvas, csak pletykalapokat, én állandóan olvasok és hidegen hagy a celebek magánélete. Neki a vacsoracsata a műsorok netovábbja, én falra mászok tőle. Neki fő elfoglaltsága a főzés és az evés, nekem annyira fontos, amennyire szükséges az élethez, de nem tudok órákat beszélni róla. És ezt nem, nem és nem érti meg, szerinte nekem kellene alkalmazkodnom hozzá, mert ő az anyám. Na, ezek tükrében nem csoda, ha nem tudnék vele együtt élni.