Miért van az, hogy régen (a mai negyvenesek, ötvenesek, nyolcvanasok) a diplomások Pestről visszaköltöztek a szülővárosukba vagy a párjuk városába, míg manapság mindenki Pestre vagy annak közelébe megy?

A mai negyvenesek, ötvenesek között arányaiban sokkal kevesebb volt a diplomás, ezért mindegyiküknek jutott megfelelő színvonalú munkahely vidéken, akár a szülővárosában is. Manapság rengeteg a diplomás, viszont értelmiségi munkahelyekből vidéken nem sok van, Budapesten akad ilyenből sok. És azt se felejtsük el, hogy a '80-as évek végéig biztosak voltak a munkahelyek: ha az ifjú mérnök, közgazdász vagy tanár a húszas évei elején elkezdett dolgozni valahol, számíthatott rá, hogy onnan is megy nyugdíjba. Utána nem biztos, hogy így alakult, viszont most már egy értelmiségi oda megy dolgozni, ahol bármikor van 3-4 ajánlata hasonló szintű és jellegű munkára, mert egyrészt bármikor összedőlhet a munkahelye, másrészt ha érdemi béremelést szeretne, ahhoz bizony váltani kell, a meglévő munkavállalót sosem értékelik a cégek.

Úgyhogy a diplomás oda fog menni, ahol ezt megkapja. Ez pedig leginkább Budapest: a vidéki nagyvárosokban jellemző, hogy egy iparágban egy nagy cég van, ha valakinek van iparági tapasztalata, az nem tudja máshol kamatoztatni, meg kell elégednie az évi egyszámjegyű alamizsnával, amit béremelésnek hív a munkáltató. És ha megszűnik a munkahelye, rövid időn belül talál másikat, ahol hasonló munkában, hasonló szinten folytathatja.

10.: Valóban, a Kádár-rendszerben vidéken is több munkalehetőség volt, valamint kevesebben diplomáztak. Sokan a mezőgazdaságban, a téeszekben vállaltak munkát, mert a szülők parasztok voltak, ők is azok lettek. Kevesebb volt a karrierre vágyó ember, inkább a biztos, nyugodt életvitel volt sokak célja. Sok üzem volt országszerte, ahova sok szakmunkás is kellett, így nem kellett sokaknak elköltözni máshova.

Az irányított munkahelyek nem minden diplománál voltak kötelezőek. Pl. van mérnök rokonom, aki a hatvanas években vidéken végzett, aztán Pestre ment és maga felvételizett a munkahelyére, ahol aztán sok évig dolgozott. Másik rokonom a nyolcvanas években szerzett diplomát humán szakon és elment személyzetisnek, maga választotta a helyet. Igaz, nála nem az első munkahelye volt, mert a diplomáját 40 éves kora körül szerezte.

Manapság valóban sok helyen kevés munkalehetőség van. Másrészt az emberek nagyobb része karrierista, vidéken sokan érzik, nincs elég perspektíva a fejlődésre és a világvárosi életstílus is vonzó a számukra.

pont, hogy a mai 40-es 50-esekkel indult meg a szellemi munka városokba való bekoncentrálódása, amikor már a piaci kereslet határozta meg, hogy hova mennek

egyébként meg iszonyatos szegénység volt a szocializmusban, örültek az emberek ha volt tető a fejük fölött

14.: Szerintem csak felgyorsult a korábbi folyamat. Iszonyatos szegénység meg nem volt akkoriban, a baj a diktatúra volt. Pont a szocializmus idején volt fedél mindenkinek a feje felett, igaz, ezt az akkori rezsim rossz eszközökkel érte el részben, pl. kényszerű társbérletek, lakásfelszabdalások útján. De a panelépítés nemvolt rossz. Korábban egy szegény paraszt vagy munkás gyakran földpadlós, komfort nélküli szűkös lakásban nyomorgott.

Ma is örül sok ember, ha van tető a feje fölött. Ma polarizálódott a társadalom, sok a szegény, van egy dúsgazdag réteg, a többi meg szegényedik.

Több oka is van.

Pl. egy nyugdijasnak teher lehet a fővárosi nyüzsgés, és drágább a pesti -pláne a budai- élet.

Vagy lehet, hogy régi gyerekkori barátok, rokonok közelsége/emléke húzza vissza.

Talán a jó levegő, a kertes ház, és hasonlók.

Egy belvárosi bérházi lakos -60 fölött- már kevésbe tolerálja a felvonulásokat, az utlezárásokat, az állandóan elromló liftet, a zajos alatta-fölötte-mellette lakókat, stb.

Valószínű menekülni próbál, nyugalmat szeretne. 🤔

Orvosi problémák miatt, hacsak nincsenek a közelben az unokák, inkább be szoktak költözni a városba a mai öregek. Olyan helyre, ahol gyalogtávra van a háziorvos, nem pedig vonattal, busszal kell menni, ami csak óránként jár. És persze nem kell egy családi házat karbantartani, meg kifűteni. Aztán persze így még kevesebbet mozognak és magányosabbak, amitől hamarabb leépülnek, hacsak nem nagyon extrovertáltak ilyen idősen is eljárni új barátokat szerezni vagy összehaverkodni az új szomszdokkal. De ez a 70-80 évesekre igaz, hogy a kényelmet, biztonságot keresik. És nagyon sok, aki hiába lenne ezért meg azért praktikusabb, mégse költözik, "mert öreg fát nehéz átültetni", azaz ragaszkodik a megszokott dolgaihoz, környezethez, hiszen az élete munkája.

A 40, sőt 50-esek meg sokszor épp meghülyülnek :D és még "teremteni", változni akarnak, tipikusan új életmódba vágnak bele, vagy ma már trendi, hogy akár akkor kezdenek gyerekeket vállalni, sokan új párral, vagy van, aki hirtelen építkezni, gazdálkodni akar vagy reggelente madárcsicsergésre jógázni.

Nagyon más a két generáció, másban is szocializálódtak, meg hát egy negyvenesnek még ott van az élete fele és elég tipikus, hogy rájön, hogy azt másképp akarja tölteni, mint eddig tette vagy mint a szüleitől látta (vagy pont látja azt, hogy az már semmin nem akar változtatni és a halálra készülve sajnáltatja magát több évtizede, ahelyett, hogy élvezné a megérdemelt nyugdíjt. - Hogy egy gyakori generációs-kommunikációs konfliktust írjak a környezetemből :))