Régen a családi életet, a gyerekkel járó gondokat a nők miért vették könnyebben?

Azért nem mindegy, mennyire régen...

Mondjuk a 70es években, vagy 1800ban

Meg nem volt annyira elbonyolítva az élet mint most. Még hogy a modern eszközök megkönnyítik :D :D Ja van amit igen. De összességében? Főleg amiatt hogy ezeket meg is kell szerezni, és pár évente "lecserélni".

Figyelni 123 dologra havonta, munkhely, adóbevallások, súlyadó, az akciós újabb haszontalan kacatot megvenni, megfelelj a társadalomnak, éppen milyen göncöt vegyél, hogyan van a szád tetoválva, legyen két ájfonod, meg a facebookra/isntára mit posztolj, éppen a szervízlámpa világít a műszerfalon, a gyereknek számológépet kell venne, a másiknak éppen zongorát, betört éppen a telefonod kijelzője, és sorolhatnám.

Régebben kisebbek voltak az igények, ami amúgy az adott társadalomban ugyanolyan boldogságot okozott. De azokat relatíve könyebb volt akkor előteremteni... annak ellenére hogy nem volt webshop és bannkártyás fizetés :D És az is boldoggá tette az embereket abban az időben. És több idő maradt a családra.

Most meg hogy elérjük az "igényeinket" (melynek nagy részét egyébként a társadalom várja el tőlünk, és ennek meg "kell" feleni)... a valódi boldogság elérést teszi valójábban nehezebbé.

- Egyrészt nem lehetett róla beszélni. Még a 60-as években sem volt divat, hogy anya szépségszalonba vagy barátnőzni vágyna, hogy égnek áll a haja, hogy pisilni se mehet egyedül, hogy szívesen lenne felnőttek között vagy hagyná koszban úszni az egész lakást, és aludna. Mert, akkor mind a család, mind a társadalom megbillogozta kvázi, hogy ő egy önző, emberi hulladék, hiszen az anyaság az élet értelme. Gyönyörű dolog, de nem az adja a gyönyörűséget, hogy vakarhatod fel a taknyot a konyhaasztalról.

- Másrészt mások voltak az alap elvárások. Ha naponta fürdött, tiszta ruhát hordott gyerek, akkor már teljesítetted a kötelességeidet. Most meg, ha látszik, hogy nem kap eleget enni, ha le van maradva az iskolában, ha nem megfelelőek a tanszerei, ha bizonyos készségei nem a korosztálybeli átlagnak megfelelően fejlődnek, nem tud minden nap másik ruhában menni, nincsen internet, telefon, tablet, számítógép, 5000-10000 forint a zsebében, amivel elmehet a barátaival beülni valahová órák után, nem tudod szakkörökre vinni, kirándulásokra befizetni, akkor nem teljesíted az elvárásokat, nem adod meg neki az alapot.

- Harmadrészt a nagyszülők a család nyakán éltek, ingyen bébicsőszként és ingyen kertmesterként, házvezetőként szolgáltak ugyanúgy, mint az idősebb gyerekek.

- Negyedrészt gazdagék megengedhettek egy-két cselédet, akik elvégezték azokat a feladatokat, amikkel anyuka nem bírt, szegényék meg már a 7-8 éves gyereket is elküldték kapálni, malomba, gyárba, hogy kiegészítse a család keresetét. Addig se kellett velük foglalkozni, addig se fogyasztottak.

Amiért anyám szült, és amiért a mai napig minden nap felmossa a lakást, és amiért beveti az ágyat, holott egyedül lakik, és amiért egyetlen nap sem tud tovább aludni 6 óránál (még mindig egyedül él), mert az vésődött be, hogy mit fognak szólni. Ha ő nem kel fel, lusta, koszos, nem szül gyereket, hát ez az ELVÁRÁS hogy tisztességes legyen.

Na ezért nem hallottál panaszkodást, mert leszedték volna a fejét is a nőnek, ha panaszkodni mer.

81-ben születtem. Óvodás koromban anyám reggel elvitt az oviba, apám délután 4-4 körül értem jött. Amikor elsős lettem, akkor kaptam egy lakáskulcsot, hiszen már elég önjárónak számított egy iskolás gyerek. Egy ideig napközis voltam, szóval délután 4-ig nem aggódtak értem, iskolában voltam.

Amikor elegem lett a napköziből, akkor hosszas könyörgés hatására hazamehettem ebéd után. Szinte minden délután várt valami feladat, menjek boltba (bevásárlólista, pénz kikészítve), postára, mossak fel, pucoljak krumplit... Ez teljesen normális volt akkoriban.

Nem jártam különórákra, ahogy senki a környékbeli gyerekek közül. Nem nyávogtam hülye cuccokért, mert nem voltak. (Mindenkinek kék vagy fekete tornacipője volt, nekem Csehszlovákiában vettünk pirosat, nagyjából ilyen szinten lehetett a cuccokkal menőzni.)

A szüleim nem aggódtak az infláció miatt, nem féltek a munkanélküliségtől. (Mondjuk ez a rendszerváltáskor megváltozott.)