Közeli hozzátartozó halálakor kinek mi segített, hogy könnyebben viselje a gyászt?

Fél éve halt meg a szemem láttára 1 közeli hozzátartozóm. Nem segített semmi. Próbáltam magam lefoglalni ezzel-azzal, de nem nagyon ment. Igazából alaposan kisírtam magam másnap (aznap fel sem fogtam, vittek az események, a sok intéznivaló, mentő, ügyelet, halottszállító stb). Másnap amikor az üres szobában álltam, akkor sírtam órákig, de utána sem lett jobb.

Igaz a közhely, miszerint az idő mindent megold, ma már könnyebb. Így is minden nap eszembe jut. A múlt héten egy másik közeli hozzátartozóm ment el (nagymamám), ott már sírni sem tudtam, csak meredtem magam elé és nem történt semmi.

Szintén hullámokban jön a jókedv, majd a depisebb hangulat. Egyelőre a temetés gondolatától is hányingerem van (szó szerint). Most már tudom, hogy idővel ez is könnyebb lesz...csak odáig el kell jutni.

Próbálok olvasni, sokat kertészkedek, zenét hallgatok, hogy ne tudjak gondolkodni sokat.

Édesanyám halála után a 2.-3. napon nagyon erős fáradtságérzésem volt, csak aludni akartam.

Sokáig inkább egyedül szerettem volna lenni, vagy a családtagjaim mellett, de nem igazán kapcsolódtam a beszélgetésbe, ez fokozatosan elmúlt.

Ami nagyon sokat segített, az olvasás, a zenehallgatás, és később a séta. Eleinte nagyon nehéz volt elindulni, mintha súlyokat kötöttek volna a lábamra, de ez napról-napra jobb lett. Igyekeztem mindig tudatosan olyan időpontot választani a sétára, amikor süt a nap. Pár nap után már érezhető volt a javulás.

Tudatosítanom kellett magamban, hogy a dolgok néha akkor is megtörténnek, ha megpróbálom őket kivédeni. El kellett engednem azokat a gondolatokat, hogy " mit tehettem volna, ill. hogyan lehetett volna másként?"

Előfordul, hogy semmit sem tehetünk.

Szerencsésnek érzem magam, hogy sok szép pillanatot élhettünk meg együtt, és sokat tanulhattam tőle.