Érthető, hogy bosszant hogy az én kérésemet figyelmen kívül hagyták annó?
8 éve született meg a férjemmel az első gyerekünk.
Anyósoméknál az volt a szokás, hogy a család december 24-én ül össze. Mikor össze jöttünk a férjemmel akkor se tetszett annyira, de nem akartam én az ünneprontó lenni meg volt, hogy nem is mentem mert én is a szüleimmel voltam.
Mikor a gyerekünk megszületett utána próbáltam volna egyezkedni, hogy mostmár azért így ha lehetne ez hanyagoljuk. Szeretném a szentestét csak hármasban tölteni. A férjem se állt ki akkor mellettem, szerette a nagy családdal töltött szentestét és anyósomnál is falakba ütköztem. A dolog végül elült, már megszoktam, mondhatni szeretem is. A gyerekek, azóta van egy 5 éves gyerekünk is pedig kifejezetten imádják, már egy hagyománnyá vált, minden évben várják.
Eljött az idei év amikor a sógornőm (anyósom lánya) szült.
Igen, ki találhatjátok. Mostmár a szentestét csak hármasban szeretné tölteni.
Így anyósom egy tollvonással megmondta, hogy jó akkor idén nem így lesz. 24-én mindenki marad otthon.
Igazából nem az a bajom, bár a gyerekek nagyon szomorúak emiatt.
Hanem baromira bosszant, hogy én mikor ezt szerettem volna mindenki ellenezte most meg így már oké.
A férjednek kellett volna kiállni melletted és most is.
De én is lszrnám. Ba.ák meg.
Mondjuk én eleve össze sem házasodtam olyan anyuci pici fiával, aki a leszrja a kérésemet, mert "a nagy családi buli 24-én'. Hogyne, akkor szopizz csak kisfiú, de engem hagyj békén.
Nem a sógornőddel van a probléma, hanem hogy a férjed egy tutyimutyi kisgyerek.
Teljesen érthető a felháborodásod.
Mennyire rühellem az ilyen erőszakos rokonokat, főleg az anyósok ilyenek, meg a tutyimutyi férjeket is lenézem.
Én ignorálnám a továbbiakban az egészet.
Annyian írjátok itt, hogy ő sem állt ki maga mellett eléggé. Na igen, ha meg kiállt volna, (és mondjuk erről szólna a kérdés, a "most"-ban), akkor kb. elhordanátok mindenféle hormongőzös hp-nak, erre jó a gyk.
Kérdező!
Ez most már így alakult, szerintem izgi lesz négyesben is a szenteste, lesz egy kis változatosság legalább. Viszont én utána sz...rnék vastagon arra, hogy anyós mit szervezkedik, nem mennék másnap sem, harmadnap sem, innentől kapják be. (Mert: Ha másnap jöjjön mindenki anyós szerint, akkor a dec.25. ugyanolyan nyűgös lesz kisbabával a sógornődnek, mintha dec. 24. lett volna, szóval innentől szórakozzanak a......
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!