Hazugságvizsgáló a házasságban? Egyet lehet ezzel érteni? Vagy alanyi jog a hazugság joga?

ha ez a fájdalom nem lenne benned, a kemény nő nem álca, hanem nem vagy szerelmes és csak ezért vagy dominánsabb

és akkor is, ha csak a büszkeséged sértené eg ymegcsalás, nem Téged, a lelkedet

*Aki valóban szeret, az megbocsát.

Én SOHA nem mondtam olyat, hogy nem tudok megbocsátani. Megbocsátani meg lehet, és kell is, mert a harag és a gyűlölet megöl. De egy megcsalást vagy fizikai erőszakot elfelejtetni - azt gondolom -, nem lehet. Élhetsz félelemben nap mint nap, hogy hazamegy-e a párod este, késik 10 percet, hol van, vajon mit csinál éppen. Lehet féltékenykedni, ami szintén tönkretesz. De nemcsak téged, hanem a párodat és a kapcsolatodat is.

Valóban szükséged van erre?

*a magas önértékelés ott kezdődik, hogy meg akarok felelni a másiknak-ez félelem a megcsalástól, de ha megcslna nagyon fáj, de elhagynám, mert nem tudnék benne újra megbízni és rá is jöttem, hogy nem szeret, ezért vagyok olyan erős, hogy mindent előlről kezdjek mással.

amikor a fájdalommal szembe tudunk nézni, de legbelül meghal valami bennünk úgy fáj!

ha valakinek meg akarsz felelni, az pont hogy alacsony önértékelésre és önbizalomra vall (mindent elkövetsz, hogy "elég jó" legyél), a többivel viszont totálisan egyetértek

*mintha nem is érdekelne, egyedül is van olyan jó, mint Vele

Én ezt sem mondtam soha. Már hogy ne érdekelne, hiszen a férjem, hozzámentem, sőt, örök hűséget esküdtem neki.

És nem, nem jó egyedül. Sőt, nagyon is rossz lenne. De sokkal jobb lenne, mint hazugságban és megcsalásban élni nap mint nap, fenntartani a látszatot, hogy minden oké, és közben meg romokban az egész.

Rossz a magány, igen. De soha ne felejtsd el, hogy ennél van egy még rosszabb dolog: a társas magány. Amikor van melletted valaki, mégis magányos vagy.

*és amikor azt írtam, hogy a dominánsabb nem szerelmes

valójában arról a dominanciáról beszéltem, ami a párunktól alakul ki

ez a fajta dominancia abból születik, ha nem érdekel annyira a másik, mert amikor valaki nagyon érdekel, a leghatározottab ember is zavarban lesz és félszeg

lsd Randiguru c film

1. a film nem a valóság

2. ha már az ember házasságban és (vagy hosszabb kapcsolatban), nem lesz sem zavarban, se félszeg - te elfelejted, hogy egyrészt a jemeni nők HÁZASSÁGÁBÓL indultunk, másrészt, hogy az én házasságomat boncolgatujuk - tehát itt nem tinik fellángolásáról és szárnypróbálgatásáról van szó, nem is lányregényekről

*ahogy te beszélsz, ha ez nem önerősítés a félelemtől a részedről, hogy megcsal tehát álca, hanem VALÓBAN így érzel akkor nem vagy igazán szerelmes, max azt hiszed, vagy bebeszéled magadnak - és itt meg is mutatkozik a kemény nőben a határozatlanság - vajon miért nem vállalod fel, hogy annyira azért nem érdekel a párod.

A mondat elejét nem igazán értem, de kérdezem, hogy akkor mi a szerelem? Mert bazira nem az, hogy meglátod a pasit és olyan zavarba jössz, hogy egyből dominálni fog téged, de meg rettegsz, hogy elhagy. Ez max. az első hetek izgalma és tünete. Amikor jönnek a "szürke" hétköznapok egy hosszú kapcsolatban, ahol együtt is éltek, akkor a szerelem ennél sokkal-sokkal több. Egyrészt tudni kell adni, másrészt tudni kell elfogadni is. Aki nem tud adni, AZ nem szerelmes, és aki nem tud elfogadni, az kerül dominancia szempontjából lejjebb. Ha szeretsz valakit, úgy kell szeretni, ahogy az neki jó, mert ha úgy szereted, ahogy neked jó, és ahogy gondolod, hogy neki jó, az nem szeretet, hanem önzés. Akkor is, ha alapvetően jót akarsz.

Nem szabad senki kedvéért megváltoznod. Ha szép lassan - szerelemre hivatkozva - feladod önmagad, mert azt hiszed, hogy a másiknak az jó, ha ő irányít, egy idő után pont az a lényeg veszik el belőled, ami miatt a másik megszeretett. Már semmi nem lesz, ami érdekelné benned.

Azért kíváncsi lennék, hogy milyen baromi nagy élettapasztalattal a hátad mögött írsz nekem olyat, hogy nem szeretem a férjemet. Te már csak tudod... De ne felejtsd el: a film az mese. Még az is, ami igaz történeten alapul. Úgy van megcsinálva, hogy az érzelmeidre hasson - ez minden művészet lényege. A valóság nem ez. Javaslom, próbáld ki!

Egyetlen kérdésre válaszolj még nekem, légy szíves. (Meggyőzni úgysem tudjuk egymást... de nem is kell. Ha neked jó így, élj így, erről szól az elfogadás. Az, hogy én mit tennék, az meg szerencsére csak feltételezés.)

*Viszont ha a másik fél is így szeret, akkor nem csak adsz, hanem kapsz is, nem csak elfogadsz, de adsz is.

Tehát a kérdésem az, hogy ha a másik fél nem "így" szeret (vagyis bazira nem érdekli, hogy neked hogy lenne jó - mert az, hogy megcsalják, senkinek sem jó, és itt nem a nyitott kapcsolatokról beszélek, mert az nem "csalás"), akkor mi van? Légy szíves, vezesd le nekem, hogy lehet tartósan olyan kapcsolatban élni, ahol az egyik mindent megbocsájt, mindent elfelejt, csak a másik boldogsága a fontos neki, aki viszont ezt cserébe kihasználja és visszaél vele.

Mert ha még emlékszel, nem olyan kapcsolatokról beszéltünk, ahol a "másik is így szeret".

Senkinek nem jó, ha bántják. Csupán azt írtam, hogy aki szeret, az megbocsájtja. Mert szerintem a kettő összetartozik. Abba a szeretetbe, amiről írtam, nem igazán fér bele, hogy azt vizsgálgasd, ő vajon annyira szeret-e, és az sem, hogy ettől tedd függővé, hogyan viszonyulsz hozzá. Nem azért szereted, mert ő szeret téged. Pontosan: akkor is szereted, ha ő nem szeret. Elfogadod, ha mással boldog. Akkor is, ha fáj. Pont azért, mert az ő boldogsága a fontosabb.

Nem, valóban nem kell meggyőznünk egymást. Mindenki úgy él, ahogy tud. Csak fontosnak tartottam tisztázni, hogy a másikat magad elé helyezni nem igazán rossz dolog. Nagyon kockázatos, éppen ezért komoly bátorság kell hozzá. Egy kapcsolat elején, sőt még sokszor közben sem tudhatod, hogy a másik hogyan áll majd hozzád. Sokan emiatt a félelem miatt nem engedik magukhoz közel a másikat. Én viszont inkább élek egy napot oroszlánként...

*Senkinek nem jó, ha bántják. Csupán azt írtam, hogy aki szeret, az megbocsájtja.

Meddig, hányszor? Amíg tönkre nem megy bele? Tényleg megéri? Nem egy napról van szó (lásd oroszlán), hanem hónapokról, évekről... elveszted a hitedet a világban, az bizalmadat magadban, és ha nem szeret... úgyis elhagy. De addigra te már érzelmi roncs leszel, sokkal nehezebb felállni és újrakezdeni. (Természetesen nem azt mondom, hogy az első kisebb veszekedésnél le kell lépni. De szerintem van egy pont, amikor már felesleges áltatni magadat.)

*Pontosan: akkor is szereted, ha ő nem szeret. Elfogadod, ha mással boldog. Akkor is, ha fáj.

Ez így van! De ennek szerintem ennek nem az a módja, hogy tűröd, hogy csaljon és alázzon, hanem az a módja, hogy elengeded, hogy azzal éljen, akit szeret. Nem kapaszkodsz belé, nem akarod magadhoz láncolni. Ettől még mint embert szeretheted.

*Egy kapcsolat elején, sőt még sokszor közben sem tudhatod, hogy a másik hogyan áll majd hozzád. Sokan emiatt a félelem miatt nem engedik magukhoz közel a másikat.

Szerintem nem a kapcsolat elejéről beszélgettünk. Az én bizalmamat nem kell "megszerezni" (pedig sokan gondolják úgy, hogy a bizalmat ki kell érdemelni, de én ezzel nem értek egyet, hiszen senki nem tehet arról, hogy valaki mással megszívtam), alanyi jogon jár mindenkinek, addig, amíg nem él vissza vele. Amiket felsoroltam (megcsalás, fizikai erőszak) kimeríti a visszaélés fogalmát.

Egy idő után viszont (ha megismerted a másikat) illik tudni, hogy a másik "hogy áll" majd hozzád, mert ha nem tudod, akkor vagy nem érdekel a másik, nem akarod igazán megismerni, vagy valamit önmagad előtt is takargatsz a szemed előtt lévő lila köddel. Az, hogy tudd, mire számíthatsz, feltétele annak, hogy el tudd kötelezni magad, hiszen valami alapján meg kell hoznod a döntést, akarsz-e az illetővel élni vagy nem.

a magas önértékelés ott kezdődik, hogy meg akarok felelni a másiknak-ez félelem a megcsalástól, de ha megcslna nagyon fáj, de elhagynám, mert nem tudnék benne újra megbízni és rá is jöttem, hogy nem szeret, ezért vagyok olyan erős, hogy mindent előlről kezdjek mással.

amikor a fájdalommal szembe tudunk nézni, de legbelül meghal valami bennünk úgy fáj!

EZT AZ EGÉSZET EGYÜTT KELL NÉZNI

nem kiragadni az első sort! magában ez persze nem valla magas önértékelésre

tegnapelőtt 9:26-ra

én nem arról írtam, hogy nem szeretnéd a férjed, hanem úgy tűnik, mintha nem szeretnéd.

és amúgy is mindkét esetről írtam

és ez abból jött le, hogy túl racionális/reális a levezetésed

aki szerelmes félve fogalmaz

ritkább esetekben ez lehet egy stílus is...nem ismerlek.