Volt már, és hogy kezelted, ha a testvéred megette a kajádat, pl. a pudingodat, amire egész nap vágytál, hogy de jó lesz?

persze. csalódottan de megettem az ő kajáját.

amúgy anyámmal is volt ilyen. enni akartam ananászt, erre láttam hogy ő is azt eszik. kérdezem van e még ananász. mondja nincs de az utolsó 2 kockát odaadja. mondom nem kell nekem, keresek mást. erre kiakadt hogy ebben a házban már ananászt sem lehet enni.

Csúnya dolog, amikor egy családban egymas elöl dugják el az ételt, vagy megeszik egymas elöl.

Ezek rossz családok, semmi nevelés, lélektelen lények!

Máskor úgy tedd el a pudingot későbbre, hogy tudd mire számíthatsz, felzabálja majd mindig mindened

Persze, sokat veszekedtem vele emiatt, de hatalmas korkülönbséggel érkező kicsiként sosem sikerült anyáméknak megnevelniük.

Egy emlékezetes eset maradt meg, ahol végülis MATEMATIKAILAG igaza volt :D

Anyu vett 4 túró rudit, és mivel öcsém hajlamos volt addig enni minden édességet, amíg volt, közölte vele, hogy egy nap 1 rudi.

Hétfőn megevett egyet, én is. Kedden is megevett egyet, én nem kívántam. Szerdán benézett a hűtőbe, hopp egy rudi, megette, én meg csütörtökön csalódottan kerestem a második nasimat. Na akkor elbeszélgettem vele alaposan :D

Legutóbbi eset puding volt. Anyánk a munkahelyéről (konyhán dolgozik) hozott haza csokipudingot és arról volt szó, hogy felét megeszem én, felét az öcsém. Aztán lett főzve vaníliás puding, anyám azt mondta, hogy megehetem az összes vaníliásat, de akkor nem kapok csokisat, ha szeretnék a csokisból hagyjam meg a felét. Én meghagytam a vaníliás felét, csak közben anyám konstatálta, hogy én meg fogom enni és oda adta az öcsémnek az összes csokipudingot, hogy ha én megeszem a vaníliásat, akkor nem kapok csokisat. Mire hazaértem ott volt a vaníliás puding fele, a csokis pudingom meg sehol. Amikor szóvá tettem, akkor annyit mondott anyám, hogy egyem meg a vaníliásat, ő azért adta oda az öcsémnek a csokisat, hogy akkor megeszem az összes vaníliást. Oké, csak én jobban szeretem a csokisat, mint a vaníliásat, azért hagytam ott a felét, hogy azt majd az öcsém megeszi, én meg a csokisból is kapok.

Tulajdonképpen mire kész lett a vaníliás puding, addigra az öcsém megette a saját csokipudingját, úgyhogy két lehetőségem volt:

Vagy megeszem az összes vaníliásat és nem kapok csokisat, vagy csak a vaníliás felét eszem meg. Tulajdonképpen dönthettem volna úgy is, hogy nem eszek vaníliásat, csak akkor az öcsém háromszor annyi pudingot kap, mint én.

Az lett a vége, hogy csalódottan, de megettem a maradék vaníliásat, attól függetlenül, hogy én arra számoltam, hogy anyám nem eteti meg az öcsémmel a csokisból a részemet, mire hazaérek.

Nálunk egyébként nem ritka esemény, hogy anyám félreérti a dolgokat. Erősen nagyot hall, de se szájról olvasni nem tud, sem a jelbeszédet nem érti, a hallókészülék meg vagy kényelmetlen vagy nem elég erős számára. Így gyakran amikor nem érti biztosra, amit mondanak neki, akkor nem visszakérdez, hanem eldönti magában, hogy a másik mit mondott, általában rosszul.

Nálunk ez mindennapos.

Ez egyik cukorkás joghurtot kér a másik habosat. Persze, a másik megeszi az egyik cukorkását,mert meggondokta magát.

Pogis sztorik nálunk is vannak.

A férjem mindent megeszik amit talál, kivéve amit ő kért.

Az nem kell senkinek, mert nem szeretjük, aztán nekem mondja hogy miért nem eszem meg, ne dobjuk már ki.

De én még mindig azt mondom, ennél nagyobb bajunk ne legyen, van mit ennünk.

"Nálunk ez mindennapos.

Ez egyik cukorkás joghurtot kér a másik habosat. Persze, a másik megeszi az egyik cukorkását,mert meggondokta magát."

Olyan egyszer erre a megoldas: mindkét fajtából veszel kettőt és hoppá, nincs probléma.