Gondolt-e már valaki arra, hogy az "őrlődtetés" az egyben önzés?

Őrlődtetni, azaz olyan tevékenységet folytatni, amitől valaki úgy érzi, hogy őrlődik. Én inkább kutyarongy szindrómának nevezem, mert olyan, mint amikor két kutya huzakodik egy rongyon.

Arra gondolok, ami itt a gyk-n (IS!) mindennapos, hogy egy párkapcsolatban élő valakinek a családja duruzsol az egyik fülébe, a párja ellen, a párja meg duruzsol a családja ellen. Mindkét "plénum" kihagyja a számításból, hogy az "őrlődtetett" embernek mindegyik fontos.

Itt az ilyen tipik "apám nem bírja a páromat" és egyéb, összeugrasztó, éket verő olyan duruzsolásra gondolok, amik nem kardinálisak, éppenséggel tök jól együtt is lehetne élni az okaival, mert akkora dolgok, de mindenki azt lesi, hogy NEKI milyen, csak magukra gondolnak és képesek az általuk szeretett személyt kínos, elviselhetetlen őrlődésekbe taszítani.

Emlékszem, volt, hogy sajnos többgenerációs házban éltünk együtt. A párom ott lakott velem. Apám olyanokért szövegelt, de csak velem, négyszemközt, hogy a párom mit hogy csinál a háztartásban, vagy hogy amikor egyedül hazajött, bement-e köszönni vagy sem (volt gyerekszobája, de mondjuk ha pisilni kellett, néha kimaradt), meg hogy hogy tereget stb, a párom meg nekem dudogott négyszemközt, hogy apám néha hangosan tévézik a földszinten, vagy hogy miért akkor jön ki az udvarra, amikor ő is. Aztán sok ilyen értelmetlen, triviális faszakodás után egyszer elcsattantam és megmondtam egyszerre mindenki előtt, hogy INTÉZZÉTEK EL MAGATOK KÖZÖTT. Mert amikkel engem terheltek, azok engem nem zavartak, de mégis nekem szóltak, mint valami "szülői értekezlet" csak magukkal törődve. Nem is tudom, hogy tőlem mit vártak? Hogy 0-24-ben csípőre tett kézzel kotkodácsolok, mint egy kakas és állandóan konfrontálódom minden baromságon? Én ezt úgy veszem, hogy az én határaim nincsenek tiszteletben tartva.