Akik szegényebb körülmények között kellett felnőjjetek, milyen nehézségeken mentetek keresztül? Milyen hatàsa van a jelenlegi életetekre? Ha van.

A testi, lelki, szellemi "szürkeség", tehát a teljes emberi elhanyagoltság volt talán a legkártékonyabb hatással az életemre nézvést és talán még ebben a sorrendben is, ahogy felsoroltam. (Szerintem a szocializmusra nagy általánosságban jellemző volt ez, itt " vidéken". Munka után apák irány a kocsma, anyák háztartás + gyerekek, másnap ugyanez végeláthatatlan egymásutánban éveken, évtizedeken keresztül, stb-stb.)

1. A testi elhanyagoltság = az egészséget nem szolgáló és tápláló étkezés, ami direktben kihat még a mentális egészségre is (+ a helyes testmozgási, sportolási minta teljes családi és társadalmon belüli hiánya). A sportteheségek elhallgatása.

2. A lelki elhanyagoltság = nulla pszichés odafigyelés a gyerekekre, minden szinten. Poroszos oktatási, nevelési szokások, hitélet elhanyagolása, stb-stb.

3. A szellemi elhanyagoltság = szinte a nullával egyenlő tehetséggondozás és a képességek feltárása, fejlesztése, stb.

Mindezek ellenére jobb volt az iskolai oktatás színvonala, mint most. (A tanárok megbecsültebb társadalmi státuszban voltak, mint napjainkban. A kocsmatöltelék apáknál jól érezhetően többek voltak a pedagógusok.)

Mindezek hogyan hatnak a napjainkra? Az EU utolsó országai között kullogunk össz-társadalmi életszínvonalban, testi és mentális egészségi állapotban, stb. A felső tizen x ezret(?) leszámítva = egy emberi roncs társadalom vesz körül. Nap mint nap szembejön velem az utcán és csak a személyes szerencsémnek köszönhetem, hogy (még) nem tartozom közéjük, de elég rosszak a kilátások és a tendenciák.

Anyám egy alkoholistának vállalt több gyereket (már az első gyerek után kibukott, de csak szült neki még kettőt), fiatalon és nem mondhatom mondjuk, hogy a totál semmire, mert a családtól kapott pénzen elkezdtek építkezni, csak aztán apám már korán lelépett, gyerektartást se fizetett, elváltak, ki kellett neki fizetni a ház felét, amire anyám hitelt vett fel.....

Hát gondolhatjátok. Egyedülálló anyuka 3 gyerekkel, hitellel. Borzalmas gyerekkorom volt, a ház úgy maradt, ahogy akkor állt, a szobák penészesek voltak télen, nem telt elég fára, így mindig hideg volt és reggelente arra ébredtem, hogy a lehelletem is látszik. Szinte mindent csak használtan, másoktól kaptunk, szép, normális ruhánk nemigen volt, volt, hogy egy évig ugyanabban a nadràgban jártam iskolába mindennap, a szemüvegemet kinőttem, de nem telt cserélni, lyukas cipőbe jártunk, mire kamaszok lettünk, már normális kajára sem telt, sokszor egész héten annyit ettem, hogy elvittem egy parizeres szendvicset az iskolába, otthon meg volt paprikás krumpli vagy vajas melegszendvics, egyszerűen nem volt kaja a hűtőben. Ja, amúgy sokáig a nagyszüleinknél ettünk iskola után, ha ott nem ettünk volna, nem is tudom, mi lett volna.

Gondolhatod, hogy én voltam az osztály csórója általános- és középiskolában is, sok bántás és megalázás ért, mert "igénytelen" vagyok, pedig csak szimplán nem telt másra.

És akkor pluszban anyám is belekeseredett az egész elrontott életébe, idegbeteg volt folyton, depressziós, sokszor minket okolt, hogy miattunk van ilyen élete, utált mindenkit, nem lehettek barátaink, nem jöhetett senki, mi sem mehettünk sehova, ordibálva veszekedtük végig az egész életünket. Kamaszkoromban már az öngyilkosságon gondolkodtam.

Aztán vettem a bátorságot, érettségi után elmentem dolgozni és összepakoltam, otthagytam őket a francba, szobát béreltem, mellette tanultam. Megismertem a férjem. A családdal megszakítottam a kapcsolatot, utáltam őket úgyis.

Most 30 felett már sínen az életem, vannak gyerekeim, férjem, szép otthonunk. A gyerekek elött jó munkám is volt, csak az megszűnt a Coviddal, most egy vállalkozást építgetek.

Milyen hatása van?

Végül is, megtanultam belőle, hogy akkor vállalunk gyereket, ha egyedül is el tudjuk tartani öket.

Nagyon spórolós vagyok, mert félek attól, hogy megint ilyen szegény leszek, néha már spúr is, de nem tudok változtatni ezen, nem tudok úgy élni, ha nem trszünk el X összeget minden hónap elején.

Az nyilván negatív, hogy mivel nem tartom a kapcsolatot a családdal, a gyerekei.nek nincs felőlem nagyszülő, rokon, így nekem is kevesebb a segítségem. Pláne, mert a férjem felől sincs sok rokonunk.

Amiben érzem még a negatív hatást, az, hogy mivel meg kellett élnem, sokáig bármilyen sz*r melót el kellett vállalnom, nem tudtam normálisan egyetem mellett bedolgozni magam valami húdejólfizető örök munkahelyre, mint sokan, akik megtehetik, hogy nem választják a rosszabbat.

Édesapám meghalt, amikor 5 éves voltam, az öcsém 3, a húgom meg még csecsemö - anyukám egyedül nevelt bennünket, értelemszerüen nem igazán volt pénz semmire sem.

Nekem ez azt jelentette, hogy sokkal motiváltabb voltam a tanulásban, mert nem így akartam élni életem végéit. 23 éves koromra megszereztem a gépészmérnöki diplomámat, utána megfelelö állásom lett, családom, gyerekeim. szóval nagyjából az, amit akartam.

Nagyon spórolos ember lett belőlem, aki megfogja a pénzt és tudatosan állok a pénzügyekhez. Azonban ezt nem adták ingyen. Apám sokáig munkanélküli volt gyerekkoromban, na nem azért mert ne talált volna munkát, hanem mert lusta volt dolgozni menni. Anyám a beteg nagymamámat ápolta, ápolási díjon volt. Apám szerencsejátékos is volt, anyám dohányos és alkoholista, így totóra, piára és cigire a legínségesebb időkben is volt pénz, ha kellett rokonokat lejmoltak, meg felélték a családi ingatlanvagyont. Pl. Nagyapám házát eladta, apám az egész összeget elherdálta. A gyerekeknek ruhára (egy tesóm van) , iskolaszerekre persze nem volt pénz, ezt apám meg is mondta kerek perec. Volt, hogy a villanyt is kikapcsolták.

Szóval hiába stabil most az anyagi helyzetem, szívesebben nőttem volna fel olyan családban, ahol felelős szülők vannak és őszintén szólva felnőttként nem is szimpatizálok a szegény családokkal sem (persze itt a szülőkre gondolok, hiszen a gyerek nem tehet róla), mert mindig kiderül, hogy azért lenne ott pénz, de elmegy ilyen-olyan függőségekre.

Stabil, felelős gondolkodású ember el sem tudja képzelni, hogy szülők így ""nevelnek"" gyereket ahogyan az enyémek tették, de sajnos én ezt belülről láttam és tényleg létezik. :(

Ja, lakáshitelt (deviza) is vettek fel, amit szintén eltapsoltak, én fizettem vissza jó részét, hogy ne menjen el a lakás a fejem fölül. Végül el kellett adni.

Piacos cuccokba jártam. Mindig cikiztek miatta a suliban. Sosem nyaraltunk. Nem nagyon voltak játékjaim. Anyámmal laktam egy szobában 14 éves koromig.

Internetünk se volt kb 13 éves koromig. Telefonom se volt, csak nyomó gombos nokia.

Nem jártam el soha sehova, kinaradt a "bulizós korszak". Mar középiskolában is olyan voltam,mint egy 40 éves a fiatalok között..

Hatása az életemre:

Szeretek drága, márkás cuccokat venni. Sokat játszok. Utazok, ha megtehetem. Bulizni nem bulizok, mert nem merek. Nem szeretek emberek között lenni, ismerkedni, stb. Kívülálló maradtam.

Gyerekem tuti nem lesz soha. Inkább magamra és az állataimra fordítom az időmet és a pénzemet.

Ha lenne gyerekem, csak a régi sérelmek jönnének fel és nem érezném fairnek hogy bezzeg neki van gyerekkora, nekem meg nem volt. Nem lennék jó szülő.

Mindig rettegek, hogy nem tudok dolgozni vagy nem lesz elég pénzem és nem tudok mindent megadni a fiamnak. Állandóan előre vásárolok, akkor vagyok nyugodt, ha tudom, hogy már megvan az adott dolog pl. most is már megvettem neki őszre a tanszereket, dzsekit, pulóvereket és félre is tettem pénzt, amiből tudok még vásárolni. A karácsonyi ajándékot is mindig 2-3 hónappal előbb megveszem. Pedig igazán jól állunk, saját házban lakunk, hitelünk nincs.

Annyira megmaradt bennem, hogy gyerekként alig kaptam ruhát, nem volt biciklim, nem sportolhattam, nem jártam szórakozni, szégyelltem az otthonom stb. Nem akarom, hogy ezeket a fiam is átélje.