Nem fogja fel a családom, hogy nem tudok a húgomra vigyázni, mert dolgozom? Hogy ne legyek bunkó velük ezek után? Mit tennétek a helyemben, ha az nem megoldás, hogy eldobok mindent és megyek vele kávézni?
Féltestvérek vagyunk, ő 20 éves, én 25.
2 éve költözött fel Pestre, akkor még én is tanultam, tényleg a világ összes ideje az enyém volt. Azóta lediplomáztam, ősz óta dolgom főállásban, és itt kezdődtek a bonyodalmak.
Nem egy tipikus 8-16-os munkám van, ügyvédjelölt vagyok.
A családom szerint ez azt jelenti, hogy én osztom be az időmet, én döntöm el, mikor dolgozom és mennyit, és hogy hol. A valóságban ez úgy néz ki, hogy átlag napi 10 órát dolgozom, nem csak hülye ügyfelekkel vagyok körülvéve, hanem hülye főnökkel is, aki még péntek este 8-kor is felhív munkaügyben, ha olyanja van. Az irodában nincs home office opció, max. úgy, ha épp beteg vagy és felkelni nem bírsz, akkor táppénz alatt dolgozhatsz otthonról (:D).
A húgom ezt képtelen felfogni, ha pedig nem érek rá vele találkozni napközben, mert DOLGOZOM, akkor olyanokat ír, hogy mondjam a tárgyaláson, hogy tartsunk ebédszünetet és abban az 1 órában menjek el vele kávézni, kijön a bírósághoz. Vagy "ütemezzem át" az ügyfeleket és menjek el vele délelőtt ide, meg oda, ne legyek már szemét, hogy a Mari néni problémája a szomszéddal nekem fontosabb, mint vele lenni.
Panaszkodik, hogy sosem érek már rá, de mikor végzek este 6-7-kor, arra vágyom, hogy hazaérjek és csend legyen körülöttem, pihenjek, nem arra, hogy még készülődjek el és kísérjem el vacsizni, bulizni. Régen az ilyenek belefértek hétköznap, igen, de ma már nem, és munka után nem is vágyom szórakozóhelyre menni úgy, hogy másnap nekem 6-kor csörög az órám, nem alhatok délután 2-ig. És mellette akkor foglalkozzak a párkapcsolatommal, barátnőimmel is...
Otthonról is megy a szövegelés, hogy nem igaz, hogy nem tudok kétnaponta 2-3 órát szánni a testvéremre, amiért nekem összejött a munka és a párkapcsolat, ő még itt van egyedül és nem tud magával mit kezdeni. De könyörgöm, 20 éves fiatal lány, egyetemre jár, nem hiszem el, hogy nem tud maga mellé keríteni valakit, akivel eljárhat kávézni, nézelődni, meg moziba. Ennél több esélye sosem lesz ismerkedni, legyen az akár barátság, akár párkapcsolat.
Az apja (mostohaapám) is ilyeneket mond, hogy majd ha gyerekem lesz, azzal sem foglalkozom, mert nekem dolgozni kell?
1. Remélem, mire gyerekem lesz, a saját magam főnöke lehetek, mert tényleg nem mindegy, hogy egy vezető ügyvéd vagy, vagy pedig egy pályakezdő ügyvédjelölt, akinek csak kiosztják a feladatokat.
2. Ha lenne egy 20 éves gyerekem, neki is megmondanám, hogy nem tudok vele naponta/kétnaponta órákat foglalkozni és keressen magának hobbit, társaságot.
Ő is osztja az észt, de bármikor kellett volna vele/velünk foglalkoznia gyerekkorunkban, a barátok, foci, munka, mindig fontosabb volt.
,,ki tudja, mi lesz, ha egyedül van"
Talán megtanulja hogyan kell önállóan élni.
Rád is vigyáztak öt évvel ezelőtt?
Vagy az nem volt fontos, csak a húg fontos..?
"Mert Budapest túl nagy város, sok itt az ember és ki tudja, mi lesz, ha egyedül van. :))))"
Húsz évesen már régen felnött, a legtöbben ilyen idösen dolgoznak, egyetemre járnak és EGYEDÜL élnek, nem vigyáz rájuk senki!
Sajnos itt csak azt a megoldást látom, hogy "bunkózz"
Nem, nem leszel bébicsősz, pláne egy 20 éves embernek. Szereted meg minden, de nem ő a világod közepe, nem érsz rá. Nem te vagy az egyetlen szórakozása, találja fel magát.
A cím alapján azt hittem valami tiniről van szó max, nem pedig egy 20 éves egyetemistáról. :D
Töltse az idejét az évfolyamtársaival, mint a többi egyetemista. Vannak mindenféle programok, közösségek, bulik, találja fel magát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!