Húgom szerintem prostituált lett, hogy lehet ezt megmondani otthon?
Kérlek, ne gyertek azzal, hogy ehhez semmi közöm, törődjek a magam dolgával.
8 év van közöttünk, mindig én voltam a "nagy tesó", aki gondoskodott róla, akihez jött, ha baja volt. Szüleink engem szigorúan fogtak nagyon, vele már bőven engedékenyek voltak, sokszor még én is meglepődtem, mennyire. De azért ez, hogy pénzt fogad el szexért cserébe, nem olyan, amit csak úgy megbeszélnénk a vasárnapi húsleves fölött.
Kérdeztem már tőle is, hogy honnan van ennyi mindenre pénze, hiszen csak diákmunkázik, 100-120 ezernél nem keres többet egy hónapban (vagyis 1 éve még így keresett vele). Annyival rendezte le, hogy összespórolta rá a pénzt, vagy akciósan vette, vagy valamelyik barátnője selejtezte le és neki adta. Utazásoknál szintén vetít, last minute foglaltak, barátnője a párjával ment volna de a srác beteg lett, és hogy ne menjek teljesen füstbe az út, ő ment a srác helyett, neki csak költőpénzt kellett vinnie. Április van, csak idén 4-szer volt már külföldön.
És ez a "spóroltam" szöveg sem hiteles, mert közben olyan nagylábon él, mint valami felsőközéposztálybeli, karrierista nő. Látom az instáján, meg mondja ő is, ha beszélünk, hogy most éppen hol volt, hová megy, mi még a programja, mikor fog ráérni. És hazudik, szemrebbenés nélkül. Jár most valami újfajta pilátesre, ódákat zeng róla, imádja. Egy barátnőm fogyni, formásodni szeretne, javasoltam neki is ezt, próbálja ki, mert a húgom aztán utált mozogni világ életében, de ezt szereti, hátha neki is bejön. Utána mondta, hogy ő nem tudja, hová jár a húgom, de bármelyik helyet nézte, az árak 10-15 ezer Ft között mozogtak/alkalom, neki erre egy héten nincs majdnem 50 ezre. Kérdeztem a húgomtól ezt, hogy miből jár ilyesmire, azt mondta, hogy az egyetemmel van szerződése a stúdiónak és a hallgatói kártyát bemutatva nekik ez 5 ezer Ft csak, utána meg kikelt magából, hogy én mit nyomozgatom, hová jár és mennyiért.
Féltem, aggódok érte és attól tartok, valami nagy bajban van, amit még fel sem ismert.
És ha 21 évesen nem tudja hol kell leolvasni a vízórát?
Vagy nem tud főzni? Ezek aztán szörnyű nagy problémák.
A frontin beszedése már gázosabb nyilván. De ahogy látom éli az életét, nem ilyeneket csinál. Inkább hagyd békén és ne kérdezd fel minden miatt. Főleg ne állíts olyan dolgot ami egyáltalán nem biztos, hogy igaz.
Meg honnan tudod pontosan mennyi a pénze? Hogy nem e váltott munkát és már a dupláját keresi?
Sok kiadása akkor nincs nem?
Milyen folyamatosan, könyörgöm?!
Nyilván meglepődök, mikor egy több, mint félmilliós táskával látom, úgy, hogy előtte pár hónappal panaszkodott még, hogy keveset keres a cégnél, ahol van és alig várja mindig, hogy végre utalják a fizetését, mert ha én vagy a szüleink nem adnának a hónap első hetében, akkor nem tudna miből bevásárolni. Vagy mikor arra ébredek, hogy Párizsból jelentkezik be, csak úgy.
Az, hogy érdeklődöm, az nem felkérdezés...
És az is furcsa, hogy a legjobb barátnőivel, akikkel együtt nőt fel és elválaszthatatlanok voltak 15 évig, ma már egyáltalán nem beszél és velem is közölte, hogy én se beszéljek velük, mert úgyis csak a sz.rt kavarnák.
Nem váltott munkát, ugyanúgy ott dolgozik, folyamatosan küldi a problémás vásárlókat.
Az a baj, hogy ti nem látjátok, hogyan él. Hiába nincs sok kiadása, YSL táskát nem veszel a diákmunkás fizetésedből, ahogyan LV parfümöt és pénztárcát sem. Az is fura, hogy ki az a hülye, aki a Céline napszemüveget, amit most minden külföldi divatlap mutogat, inkább kidobná ki ahelyett, hogy eladná...
A húgomról szól a kérdés, miről írjak itt, a munkámról, a páromról, a kiskutyánkról? Ha nem tetszik, nem akartok segíteni, akkor lehet arrébb tolni a biciklit.
Onnan tudom, mert nekem is van.
Ezt a felkérdezést meg hagyjad már, borzalmas olvasni. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!