Hogyan értessem meg a tizenéves gyerekeimmel az anyagi helyzetünk drasztikus romlását?

Ezt mondd el nekik valahogy így,ahogy ide leírtad,kedvesen magyarázd el nekik és legyél nagyon megértő és türelmes.Magyarázd meg nekik azt is,hogy most az összefogás nagyon fontos lenne és bármilyen közös megoldást is meg lehetne beszélni.

Ha látják a gyermekeid,hogy szereted őket és mindent megadnál nekik,csak jelenleg bizonyos dolgokra nincs keret,akkor sokkal megértőbbek lesznek!Figyelned kell arra is,hogy néha azért legalább a kisebb kívánságaik teljesüljenek.

Ez olyan dolog,amit nem lehet csak úgy lenyomni a gyerekek torkán.

És még azt javaslom,lehetőleg velük együtt oszd el a pénzt,hogy mire mennyi kell,ha látják a saját szemükkel,jobban elhiszik,megértik,hogy miért nincs több....Könnyebb azokkal a gyerekekkel megértetni az anyagi helyzetet,akiknek mindig volt zsebpénzük,amiből kigazdálkodhatták,ami nekik kell,vagy akikre gyakran rábízták a vásárlást a szüleik,mert jobban átlátják,mi mennyibe kerül,megtanulnak ügyesen gazdálkodni.

A legrosszabb megoldás az,ha egy szülő nem enged belátást anyagi helyzetébe a gyerekeinek,csak sopánkodik,hogy nincs pénzem,nincs pénzem,a gyerek meg csak áll értetlenül....

Nem olvastam el az eddigi válaszokat, de nálunk ugyanez a a helyzet, annyi különbséggel, hogy nálunk én és a tesóim voltunk/vagyunk a tizenévesek...

Anyuék válása előtt mi is egész jól éltünk. Válás után elég hamar a padlóra kerültünk anyagilag...(Nővérem akkor volt 17, én 13, öcsém pedig 9.) Hirtelen nem futotta mindenre, ritkán volt itthon bármiféle édesség (azelőtt se volt túl gyakran, de azért a heti 1-3 szelet csoki megvolt), a hűtő kongott az ürességtől mindig, sokszor még tej se volt itthon, sőt néha kenyér se...Akkoriban nagyon rosszban voltunk apuval, ő külön nem segített nekünk hármunknak, meg volt egy időszak, amikor tartásdíjat se fizetett, de azt végülis megoldották a bíróságon.

Elég nehezen viseltük ezt a helyzetet, hogy nem tudunk enni/venni éppen azt, amit szeretnénk, nincs itthon naponta gyümölcs stb...Eleinte folyton replikáztunk, hogy miért nincs itthon ez meg ez. Aztán egyszer anyu megunta ezt az egészet, hogy nem tudta nekünk elmagyarázni, hogy nincs pénz. Ettől a ponttól kezdve odaadta a bankkártyáját nekem meg nővéremnek, plusz a számlákat. Otthon összeszámoltuk, hogy hány forint kell számlákra, hogy annyit vegyünk le...Levettük a pénzt, meglestük mennyi maradt rajta ennyi pénz levétele után...És hát az első pár hónapban azt hittük, hogy ez csak vicc, hogy max. 20 ezer maradt fizetés, és a számlák feladása után...Ebből ment a menza, a sulis cuccok, karácsony, szülinap stb... Eléggé rossz volt, de pár hónapnyi számlafeladás után mi felfogtuk, hogy nincs pénz, és többé egy szavunk se volt (illetve néha, de hát akkor nagyon rossz passzban voltunk, meg nővérem a bulizós korszakában volt, én pedig két évvel később kezdtem el koncertekre járni...és egy 15-18 éves gyereknek rossz nézni a többieket, akik csak úgy szórják a pénzt....de tényleg néha történt ilyen, kb. fél évente). Aztán nővérem 17 évesen kezdett diákmunkázni, besegített kicsit anyunak....Én is 17 évesen kezdtem, és én is besegítek neki néha...Azóta én is nehezen adom ki a kezem közül a pénzt, mert dolgozni nehéz :-) Szívesen megyek melóba, de fárasztó :D

Öcsém az nehéz eset, eléggé el lett kényeztetve, ő még ma sem fogja fel, hogy nincs...

Semmi használhatót nem írtam, de jó volt ezt kiírni magamból, mert erre még csak most gondoltam vissza először így komolyabban...

Sok sikert a gyerekeidhez!

18/l

szia!

én is a másik oldalról vagyok,és hasonló helyzetből. sajnos/nemsajnos azt kell mondanom,hogy én is így nőttem fel. Talán annyiból szerencsés,hogy megtanultama pénz értékét,de sok lelki kárt is okozott ez is meg a válás is.

Anyám 15 éves koromban gondolta úgy,hogy elege van. Egyrészt megértem,mert apám egy részeges agresszív ember(engem ütött naponta,bár ez nem tartozik ide). mindketten két kézzel szórták a pénzt. Nagy családi ház kellett hitelre,meg francia sajtok,és persze vagy 60ezer havonta cigire meg piára.Apám dolgozott reggeltl estig,amit nem bántuk,mert egyikünk se szerette,csak öcsém ragaszkodott hozzá amíg megvette neki a csipszet,játékot,meg amire eltátottuk a szánkat. Az utolsó pár hónapban hiába nem jutott volna rá de mindenféle luxuskaját,üdítőt vett nekünk suliba menet,gondolta ezáltal megfeledkezünk a dolgairól. Ez csak öcsémnél vált be mert őt nem bántotta soha.

Szóval egy rakás adósság volt a nyakukon,de ők nem fizettek. VOLT,HOGY FÉL ÉVIG HIDEG VOLT A LAKÁSBAN TÉLEN DE ŐK MÁRKÁS SAJTOT ETTEK!

Anyám csak otthon volt bedolgozáson,nem keresett rosszul,de apám a szemére hányta,hogy miért nem megy dolgozni.

Végén eljöttünk,270km-rel arrébb,nagyszülőket,mindent hátrahagyva,és az adósságból még mindig van pár százezer.Albérletbe jöttünk. Hó végén már minden szart összefőztem,ha éhes voltam. Suliba semmi sem jutott. Nem is álmodtam büféskajáról. Ez ment három hónapig.Anyám kezdett beleőrülni,és rajtunk vezette le mint előtte is. Üvöltött folyamatosan. Egy 11 és 15 éves gyerek ezt még a szívére veszi nagyon. Én akkor jöttem össze párommal(ő 28 éves volt akkor). Januárban költöztünk ide anyámmal,és júliusban már párommal éltem. Ott sem volt luxus,nem kell azt hinni! De szeretet volt,és az volt a legfontosabb. Én is elkezdtem dolgozni.Mikor volt pénzem adtam haza anyámnak,még cigit is vettem,ha kért. Én is dohányozni kezdtem. A család fújt rám,amiért otthagytam anyámat és nem adtam neki pénzt.

Így két év távlatából Már nagyon sötétnek látszik. Apám mai napig nem fizet gyerektartást. Hiába nem élek vele,még mindig anyám kapja a családi pótlékot. De magoldottam,viszont anyám még mindig nem tanult meg a pénzzel bánni. Ha valaki segíteni akar neki,hogy min spórolhat,azt lehurrogja. Sajnos ez van.

Bocsánat,hogy ennyi mindent belefűztem a sztoriba,de így kerek. Ameddig tudod kulturáltan,és felemelt fejjel viselni a dolgokat,addig semmi baj,csak az anyagi feszültséget soha ne a gyerekeiden vezesd le! Később az még visszaköszönhet. Kérd meg őket,hogy segítsenek,ha van ötletük beosztani a pénzt,hogy mindenre jusson. Mostmár mivel apa nincs a képben neketek kell beosztani ami maradt. Nyugodtan beleláthatnak a pénzügyekbe. De az aggodalmaidat nem hiszem,hogy velük kell megbeszélni. Lássák,érezzék a súlyát,de a fiatalságuk ne menjen tönkre a piszkos anyagiak miatt.

Sajnos az apa által nyújtott luxus hatalmas,én tudom. Én voltam olyan szemét és vagyok mai napig is hogy anyagilag kihasználom apámat,abban a fél évben egyszer mikor felhív telefonon és megkérdi mit kérek szülinapra/névnapra/karácsonyra. Ideje az emberi értékeket középpontba helyezni.

Sok sikert!

17L

utolsó vagyok,hozzáfűzöm,a párkapcsolatomat nem tették tönkre ezek a dolgok,mai napig együtt vagyunk,boldogan. Pedig nem vagyunk gazdagok,én alig keresek valamit,albérletben élünk.

ezt csak a kötözködők figyelmébe ajánlom.

Szia!

Mi hárman vagyunk testvérek, és anyám egyedül nevelt bennünket apai támogatás nélkül, ezért tudom, hogy mit jelent szegénynek lenni, és adhatok néhány tanácsot.

Az első és legfontosabb, hogy ne úgy közöld az egészet a gyerekeiddel, hogy "drasztikusan" romlik a helyzetetek, tehát ne úgy értsék, hogy mostantól kezdve szegények vagytok, mert ettől rettentően megijednének, és kb. az első gondolatuk az lenne, hogy ti most szépen éhen haltok, de legalábbis milliónyi megaláztatásban lesz részetek a pénzhiány miatt.

Inkább úgy fogalmazz, hogy mivel elváltatok, érthetően kevesebb a bevételetek, ezért nem engedhetitek meg magatoknak azt, amire két fizetésből telt. De tényleg tedd hozzá, hogy ez nem éhhalált jelent, mert az emberek, főleg a fiatalok, azonnal a legrosszabbra asszociálnak.

Aztán keress fel olcsó, de jó boltokat. Egy kínaiban is lehet nagyon jó cuccokat venni feleannyiért, mint a plázában, sőt ha benéztek a turkálóba, ott egészen egyedi dolgokhoz juthattok. Nem kell reklámozni, hogy honnan vannak a ruhák, és ennyi az egész:) Kapd össze őket, és menjetek el együtt akár.

Na meg nem kell feltétlenül Ráma margarint és Pick szalámit venni... :)