Mit tegyek, ha anyósom az én gyerekeimmel úgy viselkedik minthogyha az övéi lennének?

Amikor megszületett a férjem akkor anyósomat elhagyta a férje(meg tudom érteni)akkor már 3éves volt a férjem nővére,de anyósom nem maradt otthon velük hanem elment dolgozni és az anyja nevelte fel a gyerekeit(együtt laktak,mert az anyósom anyját is elhagyta a férje)Sajnos a válság miatt nem mertünk a férjemmel kölcsönt felvenni,hogy házat tudjunk venni ezért itt lakunka anyósoméknál,de már teljesen ki vagyok készülve mert az én gyerekemmel viselkedik úgy minthogyha az övé lenne,akinek van gyereke az biztos tudja milyen érzés az,ha látja,hogy a gyerekét el akarják szedni tőle.

Szintes hátban lakunk,mi vagyunk az emeleten,és ha lent van a kisfiam(2,5 éves)és hisztizik,hogy ő fel akar jönni anyához akkor ne engedik fel és azt mondják a gyerekemnek,hogy most ne menj fel anya had pihenjen,de én nem kértem őket erre,ilyenkor csak akkor engedik fel,ha erélyesebben le van szólva nekik,hogy te enged már fel a gyerekemet!amikor a fiam még kisebb volt akkor meg állandóan anyát mondott mama helyett,úgy,HOGY ÉN OTT ÁLLTAM MELLETTE!!!!!!!Akkor állandóan ránk szól,hogy ezt meg azt ne csináld azzal a gyerekkel és sorolhatnám,sorolhatnám.

Az egészben az a vicces,hogy mivel ő nem nevelte a sajátjait ezért halvány gőze sincsen a gyereknevelésről 2xkérdeztem meg tőle valamit akkor is csak hebegett-hápogott azt sem tudta mivel vágja ki magát,hogy ne mondjon hülyeséget.

Én nem vagyok egy elveszett ember,talpraesett és tapasztalt ember vagyok sajnos az élet már 14 éves koromban megtanított a kemény életben maradásra,3 kistestvérem van akiket szinte én láttam el hosszú évekig,úgy,hogy amíg ők oviban voltak én iskolában,délután én voltam a 3 gyerekkel estig amíg el nem aludtak este meg sokszor éjjelekig dolgoztam,hogy ki tudjam járni az iskolát,úgyhogy nagyon kemény életem volt,de nem bánom mert nagyon sok mindent megtanultam és anyósomékat bánta az,hogy még álmomban is fel tudnék nevelni egy gyereket és,hogy nem vagyok olyan elveszett mint amilyennek látszom.

Annak ellenére,hogy keményen bánt velem az élet mindig tudtam nevetni,mindig nevetéssel küzdöttem le a nehéz órákat,napokat,de amióta itt lakom anyósomékkal egy megkeseredett szomorú,depressziós ember lett belőlem amit sosem akartam,tudom,hogy megoldásként csak az elköltözés a legjobb,de hogyan,ebben a világban ki mer kölcsönt felvenni?Teljesen el vagyok keseredve,mit tehetnék szerintetek ebben a helyzeteben???

Szeretném,ha az én gyerekeim az enyémek lennének és nem az anyósomé,ez csak nem bűn,vagy az????