Miért kell görcsösen keresni párt gyerekvállaláshoz?

Emléxem, huszonegy évesen összetalálkoztam egy régi, általános iskolai barátnőmmel. Elég alter csaj volt, nem az a "tucat alter fajta", tényleg érdekes egyéniség. Valahogy szóba került, hogy milyen fura, hogy már ilyen "felnőttek" kezdenek lenni a kortársaink, hogy házasodnak, család... és hogy ez milyen hihetetlenül elképzelhetetlenül távolinak tűnik már, az egy másik élet, hová kell úgy rohanni stb. - ez elsősorban az ő véleménye volt, de én sem nagyon volt ellenvetésem, tekintve, hogy nem volt barátom. Neki volt.

Hát erre mit látok kb. egy év múlva: iwiwen férjezett névvel ugyanez a lány... :)

Szerintem ebben a témában nem sok értelme van "elveket" lefektetni, mert sosem tudhatod, mit hoz az életed ;)

A személyes véleményem egyébként az erről a kérdésfeltevésről, hogy egy kicsit úgy hangzik, mintha pl. Te már egyszer majdnem beleragadtál volna egy szerelem nélküli kapcsolatba - és most a saját korábbi érzéseidet látnád bele másokba.

Mindenesetre szerintem nem igazán bölcs dolog kívülállóként kitalálni, hogy ez a lány abban a pasiban csakis spermadonort láthat, mert neked az a pasi nem szimpatikus vagy számodra a szerelem nem pont azt jelenti, amit az ő számukra. És főleg még ilyen masszív általánosításokat is levonni belőle...

Ez pont olyan, mint amikor a fiatal anyukák gyermek utáni sóvárgást látnak bele mindenkibe, aki elmúlt 25 és még nincs neki, és hozzátesznek ilyen életbölcsességeket, hogy "hajszolják az életörömöket közben lemaradnak az igaziról" és hasonlók.

Ja, és még egy megjegyzés: az összes olyan ismerősöm, aki hosszú távon is működőképes házasságban él a párjával, néhány hónappal a megismerkedésük után el tudta dönteni, hogy igen, ezzel az emberrel szeretném megpróbálni leélni az életem.

Nem lehet ezeket a dolgokat kívülről okoskodással megérteni, mert mindenki hajlamos a saját bőrén tapasztaltakat belevetíteni abba, amit másoknál lát. Én vigyáznék ezzel.

Egyébként számomra például az sokkal felfoghatatlanabb, hogy miért olyan fontos, hogy valakinek állandóan legyen partnere. Ha nincs barátjuk/barátnőjük, azt úgy élik meg, mintha nem lenne fedél a fejük felett, egy olyan állapotként, amiből mindenáron ki kell jutni valahogyan, bármi áron, bárkivel, aki kicsit is alkalmasnak tűnik.

... De látod, lehet, hogy én is csak belelátom másokba a 14 éves kori paranoiáimat, és lehet, hogy a többiek tényleg minden kéthónapos kapcsolatról elhiszik az elején, hogy lehet belőle valami...

... és látod, még azt sem sikerült elkerülnöm, hogy a mentegetőző toldalék cinikusan hangozzon... ;)

De végülis illusztrációnak nem rossz.