Mégis miért éljek, ha nem értem el semmit az életben?

Nem, nem mindenkinek ment könnyen! Te max csak az érvényt látod.

Először is ne sajnáld magad és tiszteld magad annyira, hogy ilyen emberrel nem vagy együtt.

Keres egy jó szakembert.

Meditálj, nézz motivációs filmeket, járj el futni vagy úszni.

Válts munkát, tanulj valamit, vegyél mitudom én egy macskát, próbálj ki több hobbit...pl egy túracsport se rossz, ott lehet ismerkedni is, barátokat szerezni.

Ha olyan a családod (márpedig nagy esély van rá) hanyagold őket.

Én hasonlóan szoktam érezni magam, mint te. 33 éves vagyok, de úgy érzem, hogy semmit nem értem el. Van három szakmám, amikben sosem dolgoztam, és igazából nem azért szereztem őket, mert szeretem, hanem hogy legyen valami. De mindhárom elég könnyen szerzett (kettő OKJs, ahol a tanárok segítettek a vizsgán).

Ezen kívül semmim. Se vagyon, se lakás, se autó, se barátok. Jelenleg állásom sincs pár hónapja. Úgy érzem képtelen vagyok megtanulni angolul, és ezt hátránynak élem meg. A családommal nem a legjobb a kapcsolatom (beszélgetünk, keressük egymást, de mégsem olyan szoros, mint szeretném). Ráadásul mindenki tele van betegséggel, az egyik testvérem épp rákos, és most mindenki érte aggódik. Ezen kívül nekem is van több gyógyíthatatlan betegségem, amit nehezen tudok kezelni, hogy ne érezzem magam rendszeresen sz*rul.

De, és itt jön a hatalmas DE, tudom, hogy mindezekért én vagyok a felelős amióta nagykorú vagyok. Lehet hibáztatni a szüleimet azért, mert gyerekként elhanyagoltak, és nem írattak be semmilyen szakkörre, se sportra, és így semmilyen kialakult hobbim, vagy rendszeren nem lett az életben. Viszont már rég nem vagyok gyerek, és magamnak kellene ezeket átalakítani. Sokáig jól kerestem egy helyen, mégsem rajtam félre sok pénzt, mégsem jártam el valami órára, mégsem fektettem be semmibe (na jó ez nem teljesen így van azért). Tehát mára tisztában vagyok vele, hogy én vagyok a felelős saját magamért.

Aztán, nekem szerencsém van, mert most már olyan a párom, aki szeret, és támogat, és törődik velem. De sokáig nem ilyen kapcsolataim voltak. Aki nem támogat, és csak lehúz, azzal minek vagy együtt? Én az ilyeneket idő után elhagytam.... Inkább legyek egyedül, mint ilyen f*sz emberekkel. És ez a barátságra is igaz. Nincsenek barátaim, mert én túl becsületes és őszinte típus vagyok, míg leginkább undorító, kétszínű emberek vettek körül, amit az én gyomrom nem vett be. Nem tudom barátnak tekinteni akárkit, ezért csak ilyen felszinesebb kapcsolataim vannak 1-2. De ezt is én választottam. Ráadásul én nehezen tudok energiát fektetni barátságokba, de ezzel is mára tisztában vagyok. Vagyis ezzel is nagyjából megbékéltem, mert látom, hogy mi az oka dolgoknak, annak, hogy én miért állok így emberekhez, és aztán ők miért állnak így hozzám. Ráadásul önbizalomhiányos vagyok, ezért én "félek" a nőkkel barátkozni, és így automatikusan távolságot is tartok tőlük. Ezzel szintén tisztában vagyok, dolgozom magamon, hogy jobban önmagam legyek, és ne érezzék mindent kínosnak, de elfogadom, hogy egyelőre ilyen vagyok, és nem negatívan állok hozzá, hogy már megint mekkora balf*sz vagyok.

Aztán jelenleg próbálom kiélevzni, hogy nem kell mennem dolgozni, ahelyett, hogy állandóan ezen siránkoznék, hogy sehova senki nem akar felvenni (és amúgy tényleg, 20-ból egyszer ha behívnak interjúra). A családommal való kapcsolatomat próbálom elengedni, mármint próbálom megérteni őket, hogy anyámnak és apámnak sem volt túl szeretetteljes a gyerekkora, így nem tudták, hogyan kell gyereket jól nevelni, vagy törődni vele. De most már tudok én magammal törődni, illetve itt a párom és pl a családja, ők eléggé szeretnek engem.

Valamint próbálom leküzdeni azt a tulajdonságom, hogy mindenre azt gondolom, hogy képtelen vagyok. És ahogy valaki itt már írta l, próbálom nem másokhoz hasonlítani magam, hanem önmagamhoz. Pl én szeretek gyerekkorom óta rajzolni, de anyám mindig kiröhögött, ezért én sosem látom elég jónak őket, és ezért sokszor nem is állok neki, mert úgy érzem, hogy úgyis béna lesz. De inkább csak a saját örömöm miatt próbálok rajzolni, és felteszem olyan helyekre, ahol jobban értékelik. Vagy mivel sosem sportoltam, elég gyenge vagyok, de erőt veszek magamon, és ilyen 15-20 perces dolgokat megcsinálok, és utána megdicsérem magam, hogy ez is több, mint amit tegnap vagy egy hete csináltam.

Sokszor érzem irigynek magam mások élete miatt. Pl van egy ismerősöm, ami jogász lett, lett férje, most gyereke, építkeztek. Viszont ha belegondolok, én soha nem akarnék jogász lenni, sose tudnám megtanulni, és nem is érdekelne. A házasság oké, de mondjuk én nem akarnék fizetni az esküvőért sem annyit. Gyereket nem is akarok, akkor végül is mire vagyok irigy? Sokszor olyan dolgokra vagyunk irigyek, amikre valójában nem is vágyunk, csak a társadalom hiteti el velünk, hogy ez jó dolog, és számít.

Szóval mindig önmagadhoz hasonlítsd magad, és úgy támogasd magad, mintha a legjobb barátod lennél. Bocsi ha hosszú lett és értelmetlen, és bocs az esetleges helyesírási hibákért, de nem olvastam vissza. 🤷🏻‍♀️😅

És akkor kontrasztnak itt van Ő: https://www.gyakorikerdesek.hu/uzlet-es-penzugyek__egyeb-ker..

Lehet tőle kéne ihletet gyűjtenetek...?