Mindent el kell tűrnünk, csak mert a rokonságban vagyunk vendégségben?

Hétvégén voltunk barátom nagynénjénél és a családjánál. 3 lányuk van, a nagyobbik 15 éves, cigizik, paliról palira jár, minden hétvégén csak iszik, semmit sem csinál. A 11 éves még azért besegít otthon, a 8 éves kislány sajnos egy nagyon ritka betegségben szenved, ami által egy 3 éves szintjén van. Nagyon oda kell figyelni szegény kislányra, a nagynéni férje nem segít otthon, mindent ráhagy a két másikra, a harmadik nevelésében csak làtszólag van benne, plusz még az anyja is dirigál a házban, nagyon ő sem segít a menyén. Mikor ott voltunk náluk nyilván segítettem elpakolni néhány dolgot vagy megteríteni,hogy szegény nő ne egyedül csinálja, de mellette az ittasodó ura meg az anyósa csak parancsolgatni és ugráltatni tudott. Megelégeltük a barátommal, ő osztotta ki előbb őket,hogy befejezhetik a parancsolgatást, vendégségben vagyunk, nem azért vagyunk,hogy mi takarítsunk fel vagy menjünk el boltba piáért,mert nem vettek eleget... Persze mi voltunk a rosszak, még barátom szüleinek a szemében is és meglepődtek a stílusunkon, de főleg az enyémen, mert eddig hagytam azokat a dolgokat, amiket mondtak.

A nagynénivel beszéltem telefonon, a kirohanásért elnézést kértem, de nem hibáztatott érte.

Tényleg nekünk kellett volna tűrni és hagyni,hogy ugráltassanak? Mert náluk mindig az volt a szokás,hogy a vendég besegít a legkisebb kislány miatt, de amit képviseltek ketten is a hétvégén, az borította a bilit.